Forrás: szintézis.hu

„[...]A sámán eszközei közül a dob a legfontosabb. [...]
A dob keretét rendszerint valamilyen különleges fa kérgéből készítették( az ilyen fák a kozmikus fát, a világtartó sátorrudat jelképezték a samanista hiedelemrendszerben. A dobok alakjából pontosan meg lehet állapítani, hogy készítője, illetve tulajdonosa milyen népcsoport tagja. Olyan eszközről van szó, amely a szakrális tárgyak közé tartozott, alakját így a hagyomány és a hit együtt konzerválta. A dobnak minden részlete jelképeket hordoz, de szimbolikus maga a dob egésze is: a sámán szállítóeszközének tekintették. [...]

Világos utalás ez arra, hogy a dobolás ütemes, monoton hangja segítette a sámánt az utazásban, az önkívület elérésében. Az altaji törökök sámánjai a szertartás előtt „felélesztették”, azaz tűz fölé tartották a dobot, hogy a bőre megfeszüljön. Ezzel szimbolikusan azt az állatot ébresztette fel a sámán, amelyik bőréből a dob készült, hiszen csak így tudta állatsegítőként szolgálni a dob tulajdonosát. A dob szelleme egyben a sámán segítőszelleme is volt. A dob hangja hívta meg a szellemeket a ceremóniákra, vágtatásra emlékeztető, egyre gyorsuló dobolással.

[...]A sámándobot a bőr színén, de néha belül is talányos jelek, könnyebben vagy nehezebben felismerhető jelképek és rajzok díszítik. [...]. A kutatók elemezték e képeket, s az összefüggő rajzokról kiderült, hogy azok sámán világképek és csillagtérképek, amelyek a sámán mitológia fontosabb elemeit rögzítették a csillagok nyelvén elbeszélve, és a sámán szellemi tájékozódását és fejlődését szolgálták…” (Hoppál M.)

„A sámándob az egyik legfontosabb kelléke volt a szellemvilágokba való utazásnak, emiatt sok helyütt a sámán lovának is nevezték. A ritmikus dobszó hipnotikus ritmusa [...] segítette a sámánt annak a tudatállapotnak a kialakulásában, amely a gyógyításhoz, jósláshoz elengedhetetlen volt. Mai tudományos hipotézisek szerint a különféle drogok, a ritmus és a szertartásos előkészületek hatására egy olyan transzállapot alakult ki a sámánokban, amely a paranormális képességeiket is felerősítette. A többnyire ló- vagy iramszarvasbőrrel bevont lapos, egykezes dobok így valóban egy másik világba – másik tudati dimenzióba – repíthették használójukat…” (Paulinyi T.)

Bevezető

Ez a füzet elsősorban azok számára készült, akik sámándobot szeretnének, vagy sámándobjuk van, de nem tudják hogyan kell használni. A teljesség igénye nélkül szó esik benne a samanizmus és a sámándobolás alapmotívumairól, céljairól és a dobolás hatásairól, a dob kezeléséről és ápolásáról.

A sámándobos jelölteknek ízelítőül közreadásra kerül a SZINTÉZIS sámándob kör dalszövegtára, illetve további tanulási lehetőségeket is feltüntetünk mind az elmélet, mind a gyakorlat terén. A füzetben útmutatásul ajánlott irodalom jegyzék található, ami a komoly érdeklődők számára komoly elmélyülési lehetőséget jelent.

A dob a sámánok lova. Sok erőt, fegyelmet és figyelmet a táltos paripa hátán maradáshoz!
A füzet szövegét Paulinyi Tamás parapszichológiai kutató írta és szerkesztette, a füzet képei Hoppál Mihály „Sámánok – lelkek és jelképek” című könyvéből valók.

A sámándobok tudati hatásai

A sámáni utazáshoz szükséges transz előidézéséhez az egyik leglényegesebb eszköz mindig is a dob volt. Bár a szertartásokat sokféle –a tudat kellő módosulását célzó – előkészület előzte meg, a böjt, a virrasztás és a helyenkénti drognövény fogyasztás mellett mégis a legáltalánosabb kellékként a sámándobot láthatjuk a fő helyen minden kultúrában.

Ennek az oka a tudatállapotok és a ritmusok kapcsolatában található. Tudatállapotunkat az agyhullámok különböző ritmustartományai jellemzik, amelyek általánosan négy fő szakaszra bonthatók. A hétköznapi éber tudatállapotot a másodpercenkénti 12-30 rezgésszám jellemzi – béta tartomány –, ilyenkor a figyelem kifelé, az érzékszervek által észlelt világ felé fordul. A relaxált elrévült állapotok lassabb agyhullámműködéssel párosulnak, ilyen, pl. az ún alfa agyhullámritmus, ami kb. 7-12 Hz-es tartományban mérhető. A sámáni transz ennél is mélyebb, az agyhullámok ilyenkor a másodpercenként 3-7 impulzus sűrűséggel jellemezhetők.

Nem véletlen, hogy a sámáni szertartásokon a dob meghatározó ritmusa éppen másodpercenkénti négy ütés, vagyis 4Hz sűrűségű. Ez a ritmus segít az ennek megfelelő tudatállapot kialakulásához, vagyis ahhoz, hogy a figyelem ne a külső világra, hanem a belső megtapasztalásokra irányuljon. Ilyenkor nyílhatnak meg többek között a parapszichológiai kutatásokból ismert érzékszerveken túli észlelések (ESP) kapui, amik a racionális elme számára is elképzelhetővé, elfogadhatóvá teszik a sámáni jóslás és gyógyítás módszereit. Noha az ESP szimbólumainak felismeréséhez is különleges tehetség szükséges, a révülés látomásai a tudattalan mélységeiből anélkül is helytállóbb, közvetlenebb megtapasztalásokat szállíthatnak a valóságról a mindennaposan megszokottnál.

A sámándob beavatása

A samanizmus jellemzően szellemekkel, lélekkel telinek látja a környező világot, de különösen fontos mindez a szertartási tárgyak, azonbelül is a dob esetében. Egy felavatatlan dob mindaddig csak tárgy, míg az avatás során a dob lelkét meg nem idézik. A „meglelkesítés” történhet a dob alkotórészeinek sorravételével, elsősorban a készítéséhez felhasznált fa és a bőrt adó állat lelkének megidézésével.

A beavatás ugyanakkor személyessé tételt is jelent, vagyis a dob szellemét a használója mint segítő szellemet is megidézheti. Ez a szertartás feltétlenül szakrális alkalommal és környezetben történjen, hiszen ennek komolyan vétele, már eleve meghatározza a dobhoz és a doboláshoz való viszonyunkat.

Az eredeti szertartások menetét többek között Diószegi Vilmos könyveiben olvashatjuk (ezek listája szintén az ajánlott irodalomban található.) Mindent egybevéve látni kell, hogy az ajándékba kapott vagy vásárolt „nyers” dob készítésének utolsó fázisa, a beavatás, mindenkoron a dob használójának és tulajdonosának a feladatát jelenti.

A dob testreszabásához tartozhat még a dob díszítése, személyes szimbólumok felfestésével, vagy akár mágikus jelentésű szalagok, függők felapplikálásával. Igény esetén a dob fa részei tovább csiszolhatók, pácolhatók, lenolajjal beereszthetők.

A sámándobok kezelése, ápolása

A sámándobokat használat előtt – a szó technikai értelmében is – életre kell kelteni. Mivel az egykezes doboknak nincs mechanikai hangolási lehetősége, ezt a dobolás előtt, a dobbőr melegítésével, vagy nedvesítésével érhetjük el. A dob tűzzel való melegítésének szép, szimbolikus példázatával találkozhatunk a magyar népmesékben is:

„Mikor a legkisebb legény feladata teljesítésére az égi világba indul, az istállóból bölcsen a legrozzantabb gebét választja lovául, hiszen tudja, hogyha azt parázzsal megeteti, abból égjáró táltos paripa kerekedik, ami a szélvész, vagy a gondolat sebességével repítheti…”

Mindez az ősi táltosok lélekutazásának előkészületeit idézi, hiszen a hideg, nedves levegőn megereszkedett dobbőr csak akkor válik használhatóvá, ha parázzsal megetetik, vagyis a parázs fölött feszesre szárítják. Amennyiben dobunkat tűznél szárítjuk, ügyeljünk arra, hogy a bőr nehogy megégjen vagy megperzselődjön, ezért a tűztől legalább negyven-ötven centiméterre tartsuk, és forgatva szárítsuk.

Miután van úgy, hogy nemcsak szabadban, hanem például lakásban kell dobolnunk, itt a tűzrakás helyett városiasabb eszközökhöz kell fordulnunk a bőr megfeszítéséhez. Ha van elég időnk, a dobot kályha mellé, vagy radiátorra tehetjük, sürgős esetben a melegítéshez hajszárítót használhatunk.

Ritkán, de előfordul, hogy a dob bőre túl feszes, a doboláshoz nem ad elég zengő, mély hangot. Ilyenkor a dobot nem „etetjük”, hanem „itatjuk”, vagyis vizes ronggyal, szivaccsal a külső felületet átnedvesítjük. Pár perc múltán – ha szükséges – a nedvesítést megismételhetjük.

Láthattuk tehát, hogy a sámándob él; hol megfeszül, hol elernyed, a hőtől, páratartalomtól függően a hangja széles skálán változik. Ez természetes folyamat, amit a fentiek szerint befolyásolhatunk. Hosszú távon a dob ápolását időszakos vékony szarvasfaggyús átdörzsöléssel végezhetjük, más kezelést nem igényel.

A sámándobok szerepe és tudati hatása a varázsló szertartásokban, illetve készítésük egyik lehetséges mai technikája.

A sámáni kultúrákban a dob az egyik legfontosabb kelléke volt a szellemvilágokba való utazásnak, emiatt sok helyütt a sámán lovának is nevezték. A ritmikus dobszó hipnotikus ritmusa (kb. 3-4 Hz) segítette a sámánt annak a tudatállapotnak a kialakulásában, amely a gyógyításhoz, jósláshoz elengedhetetlen volt. Mai tudományos hipotézisek szerint a különféle drogok, a ritmus és a szertartásos előkészületek hatására egy olyan transzállapot alakult ki a sámánokban, amely a paranormális képességeiket is felerősítette (telepátia, megérzés stb.)

A többnyire ló- vagy iramszarvasbőrrel bevont lapos, egykezes dobok így valóban egy másik világba – másik tudati dimenzióba – repíthették használójukat. A dobkészítés eredeti leírása Diószegi Vilmos könyveiben szerepel, ezek pontos bibliográfiája, illetve a dobokról rendkívül gazdag képanyag Hoppál Mihály Sámánok című könyvében található. Azoknak azonban, akik a mai kultúra lehetőségei között szeretnének dobot készíteni – esetleg a sámáni világnézet vagy létélmény gyakorlatibb megélésének eszközeként –, az alábbi tanácsok adhatók:
A készített dobot lelki felszenteléssel használják, a dobolásban ne csak az individuális örömöt és a konvencióktól való elszabadulást élvezzék, hanem tanulják meg benne tisztelni azt a hagyományt és azt az idők feletti értéket, amely ezt a cselekvést a közösségért – a lelkes világért – valódi szertartásként képes a „magasba” emelni. Ez az a mágikus operáció, amely a sámánokat sámánná tette. Az újkori használat receptúrájáként Michael Harner A sámán útja című könyvét érdemes elolvasni. A dobot vagy magunk készítsük, vagy személyes ajándékként kapjuk vagy adjuk. A sajátkezi munka vagy az adott személynek való készítés bensőségessége nem megvásárolható. A sámándob hagyományőrző erőtárgy, ezért szimbolikus jelentését legalább alapfokon ismerni kell. Ehhez a következő könyvek ajánlhatók: Hoppál Mihály: Sámánok (Helikon Kiadó 1994), Piers Vitebsky: A sámán (Magyar Könyvklub-Helikon Kiadó 1996) Michael Harner: A sámán útja (Édesvíz Kiadó 1997), Jankovics Marcell: Ahol a madár se jár (Pontifex Kiadó 1996)

Az alábbi ábrákon egy-két tipikus ázsiai-szibériai sámándobot láthatunk.

Hanti, nyenyec, ket, szamojéd stílusú dobok természetes vagy csapolt villáság fogantyúval

Amur menti, jakut, illetve evenki stílusú dobok kereszt alakú vagy elágazó fogantyúval, díszítéssel

A sámándobkészítés mai fortélyai:

A dobnak mindenekelőtt a keretét kell elkészíteni. Ehhez leginkább a barkácsboltokban kapható rétegelt lemezek felelnek meg, 3 vagy 4 milliméteres vastagságban. A keret több rétegből készüljön. 30-35 cm átmérőig a 2 réteg is megfelel, 35-45 cm között 3 réteg, 45-65 cm között 4-5 réteg egymásra ragasztása ajánlott. A dobkáva szélessége még a kis átmérőjű doboknál is minimum 5-6 cm legyen, de a hagyományos arányokhoz híven az 50-60 cm átmérőjű nagy doboknál se haladja meg a 10-15 cm-t. A rétegeltlemez-csíkok levágatásánál külön szólni kell, hogy hajlítási irányba vágják!(A rétegeltlemez-táblák legnagyobb szabványos hosszúsága 152 cm, így toldás nélkül kb. 45 cm átmérőjű káva készíthető.)

A káva összeragasztása: A rétegeltlemez-csíkokat méretre vágva, lecsiszolva előkészítjük, ügyelve arra, hogy a külső rétegek kerülete növekvő méretű legyen. Egy alaplapba (gyúródeszka, pozdorjalemez, rajztábla, asztallap) a dob belső átmérőjének megfelelően hosszú, 40-es-100-as szögeket verünk be. E köré fogjuk a káva csíkjait hajlítani. A csíkok ragasztásához FA1-es hidegenyvet használjunk, a csíkok ragasztás alatti rögzítéséhez pedig pillanatszorítókat (3-6 db-ot). A rétegek ragasztása közt 12 h-t várjunk! Az összeállítás fázisai az ábrákon láthatók.

Az elkészült kávába a bőrözés előtt építsük be a fogantyút, illetve a feszítőpöcköket (pöcöknek előre gyártott fatipli is jó). Ha Y típusú fogót szeretnénk, akkor azt legalább 1-2 héttel korábban vágjuk le, és hántsuk le a kérgét, ugyanis fafajtától függően akár centiket is zsugorodhat száradás közben. A kávához méretre vágott fogót szeggel vagy facsavarral rögzítsük. A feszítő pöckök ne legyenek 2-4 cm-nél hosszabbak, mert megnehezítik a bőrözést. Rögzítésükhöz az átmérőjüknél (0.5-1.5 cm) kisebb fúróval készítsünk fészkeket (ne fúrjuk át a kávát), majd a ceruzahegyezővel kúposra faragott pöcköket FA1-gyel ragasszuk bele. A dobkáva a bőrözés előtt belülről pl. velúrbőrcsíkkal borítható. (A káva és a fogó a bőrözés előtt igény szerint pácolható és lenolajjal beereszthető.)

A bőrözéshez szükséges bőrt (kecskét vagy borjút, a marha és a ló ugyanis többnyire túl vastag) bőrkikészítőktől vásárolhatjuk szőrtelenített, ám cserzetlen állapotban. Az általában száraz bőrt egy éjszakára áztassuk vízbe, majd kiterítve mérjük ki a szükséges felületet (lásd ábra). Átlós irányokban, lazán feszítve (éppen csak hullámos vagy ráncos ne legyen) belülről szegeljük fel a kávára. A szög ne legyen hosszabb a káva vastagságánál. A bőr kb. egy nap alatt szárad ki, eddigre alakul ki a hangja (dobolás előtt óvatosan tűz fölé tartva feszíthető). A kiszáradt bőr megfesthető. A doboláshoz az ábra szerinti bőrös dobverők készíthetők.