Orbán Dezső-Grandpierre Atilla: Fejezetek a székelység őstörténelméből
Kárpátia Könyvkiadó, Budapest.
Könyvbemutató: 2009. december 2, szerda, 18:00, Magyarok Háza, V. Semmelweis u. 3, Széchenyi terem.
“Egy felvillanyozó könyv! Egy felvillanyozó este! Örömmel várunk!”
“A székelység a magyarságnak egy részben különálló, különleges ága. Különleges tulajdonságai közé tartozik ragaszkodása ősi szokásaihoz. A székelység megtartó erőt jelent nemcsak saját népe, hanem a magyarság egésze számára is. A székelységben az ősiség és az ősiségben munkálkodó összetartó, megtartó erő rendkívüli erővel jelenik meg. Szükségünk van erre a megtartó erőre. Ahhoz, hogy ez a megtartó erő jobban kibontakozzon, és összetartson bennünket minden hányattatás közepette, érdemes jobban megismerni a székelység rendkívüli, ősi múltját. Orbán Dezső könyve messze bevilágít a múltba, olyan mélyre, hogy képes új megvilágításba helyezni a székelység őstörténetét. Több évtizedes kutatómunka kudarcai vezették rá, hogy feladja a kitaposott utakat, és teljesen új utat törjön a székelység őstörténetének eddig nem ismert mélységű megvilágítása felé. Ebben legfőbb segítője az ókor legjelentősebb földrajztudósa, Strabon. Strabon műve alapvető kellene legyen az ókori történelem megértése számára, mégis mindmáig szinte felfedezetlen, különösen magyar és székely vonatkozásait illetően. Orbán Dezső hetven esztendőn át tartó kutatásaival eredményt tudott felmutatni olyan, a mai kutatók számára szinte elképzelhetetlen kérdésekben is, mint hogy kik építették a székely ősvárakat és mikor, honnan erednek a jászok, mi volt az agatürszek, dákok, géták, markománok szerepe a székelység életében, milyen kapcsolatban állt a székelység Mükénével és a Hettita Birodalommal. Hogy mennyire újszerű és messzevilágító eredményekről van szó, azt mutatja a mai álláspontok összegzése a Bevezetőben. És hogy mennyire közel járt Orbán Dezső a valósághoz, azt mutatják az Utószóban összefoglalt legújabb tudományos eredmények.
A székelyek eredete a ma uralkodó hivatalos nézetek szerint
A háromkötetes, az Akadémiai Kiadó akkori álláspontját tükröző „Erdély története” (Makkai, 1986, 291) című, hiánypótlónak szánt hatalmas műben nem könnyű feladat megtalálni a székelyekre vonatkozó részt (az 1. kötet III. részének 2. fejezetének hetedik alfejezete; az 1. kötetben tartalomjegyzék nincs), és ami még sajnálatosabb, hogy e kérdés ismertetésének mindössze négy oldalnyi szöveget szántak „A székelyek Erdélyben” címmel (291-295. o.). A székelyek viszonylag késői felbukkanása ebben a műben azt jelzi, hogy szerzői szerint a székelyek viszonylag későn bukkantak fel Erdélyben, és viszonylag jelentéktelen szerepet játszottak. A székelyeket az „Erdély a középkori magyar királyságban (896-1526)” című fejezetben említik az első kötetben, mely a kötet főcíméhez „A kezdetektől 1606-ig” és a többi fejezet címéhez hasonlóan következetesen időrendiséget jelez. Mégis, az „A székelyek Erdélyben” c. alfejezet a „Királyi vármegyék Erdélyben” c. alfejezet után következik. Ebből a módszertanból adódóan a székelyek tehát István király vármegye-szervező munkája után tűnnének fel Erdélyben. Eszerint a székelyek újkeletű lakosok lennének Erdélyben, nem pedig őslakosok, ahogy azt hagyományaik, jogrendjük, társadalmi szervezetük egyértelműen jelzi. De vannak egyéb gondok is. Az első kötetben és az alábbi honlapon e fejezet szerzőjének nevét nem lehet megtalálni (http://mek.niif.hu/02100/02109/html/52.html), de az angolban már fel van tüntetve (http://mek.oszk.hu/03400/03407/html/57.html). Úgy tűnik, az angolul olvasók teljesebb információkat érdemelnek a szerzőkről.”
… folytatás a könyvben mely megvásárolható a VHK Boltban —> http://vhk.mediastorm.hu/bolt/vhk.html