Több ezren bújócskáznak velünk

A Földön körülbelül száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén húzzák meg magukat. Van köztük olyan, amelyiknél a nők maguk szoptatják az erdei állatokat, van, amelyik 55 ezer év alatt alig került kapcsolatba másokkal, és van köztük olyan is, amelyik majdnem kipusztult, amikor találkozott néhány jóindulatú kívülállóval. Miért kerüli több ezer ember a városi civilizációt?

Az amazóniai awá törzs tagjai különleges kapcsolatban vannak az erdővel és az élővilággal. A legtöbb családban több az állat, mint az ember – az ormányos medvéktől a királykeselyűn át egészen a majmokig. A fiatal emlősöket az asszonyok saját maguk szoptatják, és gyermekükhöz hasonlóan hurcolják őket. Felnőttként aztán az állatok visszatérnek a vadonba, de az asszonyok továbbra is felismerik őket a hangjukról.

Az ősi népcsoportok védelmével foglalkozó Survival International szervezet legújabb kampányában az awák megmentéséért küzd. A fakitermelés, a marhatenyésztés és a gyarmatosítás miatt ennél a törzsnél zajlik a legintenzívebben az élőhelypusztítás. A helyzetük annyira kritikus, hogy egyes brazil szakértők már népirtásról és kihalásról beszélnek. Becslések szerint 360 olyan awá van, akivel már felvették a kapcsolatot, és további 80-90 élhet még a zsugorodó erdőkben.

Miért bujkálnak?

A Földön körülbelül száz rejtőzködő törzs él, Dél-Amerikától Délkelet-Ázsiáig. Többségük olyan túlélők utódai, akik tömegmészárlások vagy betegségek elől menekültek be az erdőkbe. A Nyugat-Amazóniában élő indiánok például a kaucsukkitermelés 19. század végi fellendülését túlélő emberek leszármazottai. Mások a 20. században megszaporodott támadások elől rejtőztek a sűrűbe. Az egyik ilyen leghíresebb atrocitás 1963-ban történt a cinta larga (portugálul széles öv) törzs ellen. Antonio Mascarenhas Junqueira, az Arruda, Junqueira & Co. gumigyártó cég vezetője kisrepülőről dobált dinamitot a törzs falujára, majd a mészárlást gyalogos katonák folytatták. Mascarenhas Junqueira szerint az indiánok akadályozták az üzletét, és még az akció előtt kijelentette: “Ezek az indiánok paraziták és szégyenletesek. Itt az ideje, hogy leszámoljunk velük, hogy kiirtsuk ezeket a kártevőket.”

A veszélyek: marhatenyésztők, betegségek, misszionáriusok, favágók

Az amazóniai akuntsu törzsnek mindössze öt tagja maradt az 1980-as években intenzíven terjeszkedő szarvasmarhatartás miatt – az élőhelyükként szolgáló esőerdőt ugyanis kiirtották, és legelőt csináltak belőle. Nyelvüket senki sem beszéli, ezért valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy pontosan mi történt velük. Az egy férfiból és négy nőből álló törzs fennmaradásának egyetlen esélye, ha beházasodnak egy másik törzsbe, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége.

A legnagyobb veszélyt a külvilágból érkező emberek számára közönséges betegségek jelentik, mint a megfázás, bárányhimlő, kanyaró. Az ismeretlen vírusokkal való találkozás könnyen halálos lehet az indiánok számára. Ezek közvetítésében nagy szerepük van a misszionáriusoknak is. A zo’é törzsnek például 45 tagja halt meg a hittérítőkkel történt 1987-es első találkozás után, ugyanis a misszionáriusok arra már nem voltak felkészülve, hogy megfelelő orvosi ellátást nyújtsanak. 1991-ben végül a kormány kiutasította a hittérítőket, és amióta a zo’é-kat békén hagyják, a számuk növekedésnek indult.

Az illegális fakitermelés számos rejtőzködő törzset veszélyeztet, nemcsak a területük pusztítása miatt, hanem mert a favágók időnként meg is ölik a helyieket. Peruban különösen veszélyes a helyzet, mert az indiánok lakóhelye egyben egyike a Föld utolsó mahagóni-lelőhelyeinek is.

Kapcsolatfelvétel

A leggyakrabban valamilyen gazdasági haszon céljából jön létre az első kapcsolat a rejtőzködő csoportokkal, de alkalmanként a kormányzatok is megpróbálnak érintkezésbe lépni velük. Brazíliában az indiánokkal foglalkozó FUNAI állami szervezetnek már régóta működik egy kis csoportja, amelyiknek feladata a kapcsolatfelvétel olyan törzsekkel, amelyek a külvilág miatt fokozott veszélyben vannak.

Az egyik ilyen híres kapcsolatfelvételre 1996. október 15-én került sor. Több hónapig tartó megfigyelés és várakozás után ezen a napon szedték össze a korubo indiánok a bátorságukat, hogy találkozzanak a FUNAI munkatársaival. Az első találkozás ebben az esetben meglehetősen békésen zajlott, az eseményről készült videót itt lehet megnézni.

Az őserdő mélyén élő törzsek közel sem annyira fejletlenek, mint esetleg elsőre bárki is gondolná. A Survival International szervezet szerint valószínűtlen, hogy vannak valóban felfedezetlen vagy elveszett törzsek, amelyekről senki se tud. Még a legelzártabban élő csoportnak is vannak szomszédai, és éljenek bármilyen messze, tudnak egymásról. A törzsek közötti kereskedelemnek köszönhetően pedig hozzájuthatnak például fegyverekhez, fémeszközökhöz, de nagyon sok mindent találnak az erdőben is, amit a külvilágból érkező arra járók, például favágók vesztettek el.

Az egyik legelzártabb törzs

Valószínűleg nincs még egy olyan elzárt törzs, mint az indiai Andamán-szigetek egyik tagján, az Északi-Sentinel szigeten élő szentinelézek. Az első Afrikából kivándorolt emberek leszármazottainak tartják őket, és valószínűleg már több mint 55 ezer éve élnek a szigeten. Nyelvük annyira különbözik a többi Andamán-szigetekitől, hogy úgy vélik, az utóbbi néhány ezer évben csak minimális kapcsolatuk volt a külvilággal. A csoport becslések szerint 50-200 főből állhat, és védelmük érdekében tilos 5 kilométernél közelebb hajózni a szigethez.

Találkozás a szentinelézekkel

Északi-Sentinel szigete pont útjába esett a 2004-es pusztító szökőárnak, ezért esélytelennek tűnt, hogy a szentinelézek túlélték a cunamit. Ám amikor egy helikopterrel megpróbálták felderíteni a szigetet, hirtelen egy férfi rohant ki a fák közül, és íjával célba vette a pilótát, azt üzenve a világnak: “Nem kérünk belőletek.”

A Survival International szerint a rejtőzködő törzseknek joguk van az elzártsághoz, és tiszteletben kell tartani ezt a kívánságukat. Az erőszakos közeledés mindenki számára veszélyes lehet, mert a törzsek – bár csak a maguk kezdetleges fegyvereivel -, de megvédik magukat. A cinta larga törzs tagjai 2004-ben 29 embert öltek meg, akik illegálisan bányásztak gyémántot a területükön. 2006-ban pedig a szentinelézek végeztek két halásszal, akik túl közel merészkedtek a szigetükhöz.

A Survival International ezért csak olyan esetekben hozza nyilvánosságra a törzsek területének pontos helyzetét, ha az feltétlen szükséges a védelmükhöz. Úgy vélik, a rejtőzködő törzsek csak egyet szeretnének a külvilágtól: ha megvédenék a területüket.

Forrás: http://karpatinfo.net

Share the Post