Kezdőlap / Hírek / Sámánüldözések (Hoppál Mihály)
sámánüldözések hoppál mihály

Sámánüldözések (Hoppál Mihály)

Hoppál Mihály: Sámánüldözések. A sámánság újjászületéséről szóló dolgozatomban1 egy külön fejezetet szenteltem a sámánok üldözésének. A szibériai sámánokat már a pravoszláv ortodoxia is üldözte, de az igazi elnyomatás az ideológiai ortodoxia idején következett be. Ezekről az eseményekről a 20. század végéig alig lehetett értesülni. A kommunista szovjet rendszer jól őrizte titkait ebben a tekintetben is. A GULAG-ok rendszeréről és az ottani életről Alexandr Szolzsenyicin dokumentum-regényeinek megjelenéséig alig lehetett hallani, azok megjelenése után pedig az elnyomók és az őrök barátai gondoskodtak arról, hogy a sötét tények ne kerüljenek napvilágra.

Ugyanez vonatkozott a sámánok üldözésére is, noha nyilvánvaló, hogy sorsukat ők sem kerülhették el, hiszen a régi rend képviselőinek tartották őket a húszas-harmincas évektől fogva egészen a hetvenes évek közepéig.

sámánellenes propaganda sámánüldözés
Ennek a politikai gyakorlatnak két oldala volt, az egyik maguknak a sámánoknak az üldözése, a másik pedig a velük foglalkozó tudósoké. A szovjet rendszer ugyanis egyszerre üldözte az egyszerű sámánokat és a nagyszerű tudósokat. Ez utóbbiak között volt A. N. Kharuzin (1864–1932), akinek a munkássága a 19. század utolsó éveiben és a 20. század elején teljesedett ki. Sokfelé kutatott a cári birodalom legészakibb területeitől a Kaukázuson át a közép-ázsiai kazahokig, kirgizekig és üzbégekig. Elsősorban etnográfus volt, de mindig értékes antropológiai megfigyeléseket is tett.2
Egy másik híres elnyomott etnográfus B. E. Petri (1884–1937) volt, akinek munkássága közvetlenül kapcsolódott a szibériai sámánság kutatásának történetéhez. Különösen fontos témánk szempontjából, hogy a burjátok samanizmusát kutatta, és erről több publikációt is készített, igaz némelyik tudományos népszerűsítő jellegű. Sajnálatos módon az üldözések után mint német kémet, pán-mongol nacionalistát és jobboldali trockista ellenforradalmárt kivégezték 1937 novemberében, valahol Kelet-Szibériában. (Aztán 1959-ben természetesen rehabilitálták.3) Egy külön tanulmánykötetben D. Tumarkin írta le az orosz néprajzosok üldöztetésének történetét.4

jakut festmeny sámánüldözés

Ha át akarjuk tekinteni a szibériai sámánsághoz való orosz viszonyulás történetét, akkor azzal az egyszerű ténnyel kell kezdenünk, hogy a gyarmatosító nagyhatalom valamiféle mélyen gyökerező félelemmel tekintett a bennszülöttekre és azok sámánjaira. Nemcsak furcsáknak tartották a hatalmas erdőségekben élő népcsoportokat, hanem a velük való első találkozások alapján hihetetlenül csodálták is képességeiket, azt, ahogy a zord körülmények között fenntartották magukat, tájékozódni és gyógyítani tudtak. Az első találkozásokról szóló tudósítások a 15. század közepére datálhatók. Nemrégiben egy kitűnő áttekintés is készült az oroszok és a szibériai sámánok egymáshoz való viszonyáról, és ezen belül öt nagy periódust különböztet meg a leningrádi kutatónő, Jelena Glavatskaya5. Az első korszak az 1700-as évekig tart, ami tulajdonképpen az oroszok behatolását jelenti Szibéria területére, és az erről szóló tudósításokra különösen az jellemző, hogy mennyire féltek a sámánok természetfeletti erejétől. Ebben az időben még nem üldözték a bennszülötteket, hiszen az orosz behatolók ugyanolyan babonásak voltak, mint a leigázottak, és emellett szükségük volt azok helyismeretére. A második korszak 1701-től a 18. század végéig tart, amikor az ortodox papság erővel akarta megkeresztelni Szibéria bennszülött lakóit, és ezzel kezdetét vette a sámánok üldözése, vagyis a vallási hagyományok megsemmisítése. A fő érv akkor az ördöggel való szövetkezés volt, melyet szigorúan büntettek. A harmadik korszak a 18. század végétől egészen az 1920-as évekig tartott, ami a misszionáriusi munka kiszélesítését, egyben az eloroszosítás határozott programját is jelentette. A felvilágosodás és felvilágosítás nevében ítélték el a babonának tartott sámánságot, és mind a világi, mind pedig a keresztény nevelést tartották célravezető eszköznek a sámánokkal szemben, vagyis ez már egy sokkal ki nomultabb kulturális technika volt.

irgit kalzan tuva saman sámánüldözés

Glavatskaya szerint a sámánok üldözésének negyedik korszaka a szovjet állam időszakára esik (nagyjából az 1920 és 1970 közötti időre). Ez az időszak a vallásellenes állami politikában és a vallási vezetők nyílt üldözésében nyilvánult meg. A szovjet állam, különösen a kommunizmus bevezetésének idején a samanizmust mint idegen ideológiát tartotta számon, a sámánokat pedig az osztályellenség kategóriájába sorolta. Gyors kiirtásuk az állami politika részét képezte. Ez a korábbi korszakhoz képest egészen nyílt konfrontációt jelentett. Az utolsó periódus Glavatskaya szerint az 1980-as és ’90-es éveket jelenti, amely a szovjet rendszer összeomlásának időszaka, és a sámánság szinte vallásként való újraéledésének ideje.6

A politikai üldözéseket a 30-as évektől kezdve „természetesen” egyes „tudósok” is támogatták, így megemlíthetjük azt a Moszkvában kiadott népszerűsítő munkát, amely ugyan a sámánhitről szól, de amelyet egy külön ateista kiadó jelentetett meg.7 Egy évvel később látott napvilágos Szuszlov könyve, amely a sámánok elleni harcról szólt.8 De említhetünk egy cikket a burhánizmus ellenforradalmi szerepéről a Szovjetszkaja etnogra ja hasábjain.9 Az úgynevezett felvilágosító irodalom megjelentetése nem hagyott alább az ’50-es években sem. A sámánság másik központjában Gorno-Altajszkban jelentették meg A samanizmus és a burhanizmus reakciós jellege című művecskét.10 Köztudott, hogy a 19. század végén és a 20. század elején az altaji török népek körében kialakult egy messianisztikus mozgalom, melynek burhanizmus volt a neve. Egy igen érdekes áttekintést írt erről Andrej Znamenski egy új folyóiratban.11 Ez a mozgalom azért érdekes, mert az ortodox-keresztény térítés hatására és a buddhista tanok befolyása alatt az altaji törökség egy része önmaga fordult a saját sámánjai ellen. Így a megszálló politikai hatalom és a messianisztikus ortodoxia együttes erővel üldözte a sámánokat.

Az 1960-as években, ahogy azt az orosz kollégák elmondták a sámánságról, mint a múltat túlélt ideológiai zárványról, kulturális „maradványok”-ról (perezsitki) lehetett csak értekezni, mindig megemlítve, hogy ezeknek semmi jövőjük nincs, és lényegében már eltűntek az állandóan fejlődő, a szocializmust építő Szovjetunió kis népeinek világából.12 Külön kiadványok jelentek meg a lámaizmus és a samanizmus ideológiájának kritikáját adva.13 Kandidátusi disszertációk készültek, melyeknek témája az iszlám és a sámánhiedelmek elleni ateista felvilágosító munka volt.14
Nem véletlen, hogy Diószegi Vilmos – szibériai kutatásai után hazatérve – úgy látta, hogy a samanizmusnak vége. Természetesen ő is találkozott olyan volt sámánnal, H. H. Hanhajevvel, aki még emlékezett néhány régi sámánszertartásra, de mivel 1951-ben elítélték, már a magyar kutatóval való találkozás idején nem folytatta ezt a mesterséget, noha, mint Diószegi naplójában leírta, 66 éves korában a szellemek még rákényszerítették a sámánkodásra.15 Ne gondoljuk azonban, hogy a hosszú évtizedek tiltása után nagyon könnyen megváltozott volna a tudósok attitűdje a sámánüldözésekkel kapcsolatban. T. M. Mihajlov még 1995-ben is arról ír, hogy „az 1917-es forradalmak és a szovjet hatalom megteremtését követően Burját földön gyors hanyatlásnak indult a samanizmus. Ennek oka egyrészt az volt, hogy a társadalmi, gazdasági és kulturális változások megfosztották társadalmi gyökereitől. Másrészt viszont a samanizmus sorvadásában jelentős szerepet játszott az SZKP és a szovjet állam vallásellenes politikája, az ateizmus erőszakos terjesztése a lakosság körében és a papi rend ellen irányuló represszió. Mindent, aminek bármi köze is volt ehhez a valláshoz, beleértve a néphagyományokat, rítusokat és népszokásokat, népellenesnek és reakciósnak nyilvánítottak és felszámolandónak ítéltek”.16
Nem kell csodálkozni tehát azon, hogy a szovjet hatóságok betiltották a közösségi ünnepek, a tajlganok rendezését, és a szovjet hatalom éveiben teljesen megszűnt a fiatal sámánok képzése. De ne legyenek illúzióink, mert ez az üldözés még a ’70-es években is tartott, ahogy az egyik sámán, Ocsirov visszaemlékezett arra, hogyan gyelték az apját, mert titokban néha imaszertartást (tajlga) vezetett, és ezért a szovjet hatalom időszakában állandóan bujkálni és menekülni kényszerült.

„… – ilyen világ volt. Ahogyan apám ellen is mindig vizsgálódtak, mindig jöttek a belbiztonságiak és ellenőrizték. 1972-ben egyszer azt mondja az apám: Fiam, ma ne menj be az egyetemre, az első óra úgyis elmarad, a másodikon meg már észre sem veszik, ott voltál-e! Tíz órára járt az idő, amikor kopogtattak, mentem ajtót nyitni, egy fér meg egy nő volt az, azzal a kéréssel jöttek, hogy igazítsuk ki az életüket. Apám megnézte őket, s azt mondja a férfinak: Mondja, mért hozott el hozzám egy idegen asszonyt, s mutatja be mint a feleségét? Magának nagy problémái vannak az életben, a szülei ezek és ezek, a felesége ez és ez, gyereke van – mindezt részletesen elmondta annak a férfinak, az meg egészen meg volt lepődve a helyzettől, kénytelen volt távozni. Az asszony meg végezte kötelességét, ellenőrzött mindent, majd visszajött a fér , megírták a jelentésüket az állambiztonsági hivatal elnökének. Akkor az állambiztonsági hivatal itten működött, az elnöke, aki a káderosztályt vezette, Batmanjev Kim Potyilkovics (?), az ismerősünk volt. Egyszer elmondtam neki, hogy voltam az irattárban, s ott elolvastam annak a férfinak a jelentését, hogy azt írta a jelentésben, hogy ’én hiszek Ocsirovnak, nem sarlatán’, s ezen a jelentésen zöld tollal volt olvasható az állambiztonsági hivatal elnökének kezeírása: ’Káderorszály – gondolatjel – Batmanjevu K. P. – ideológiailag felvértezetlen munkatársakra a Szervezetnek nincs szüksége!’ S az elnök aláírása. Alul pedig fekete tollal oda volt még írva: ’Elbocsátva a Belügyminisztérium állományából mint ideológiailag képzetlen alkalmazott’.” (Interjú 1997-ből.)

Bár a sámánok tevékenységét szovjetellenesnek minősítették, mégis nagyon érdekes magyarázatot találunk T. M. Mihajlov munkájában arra, hogy hogyan segítette a sámánság a szovjet hatalom megerősödését. Arról van szó, hogy a sámánok elgondolása szerint a világot természetfölötti erők igazgatják, éppen ezért az októberi szocialista forradalom, egyáltalán a szovjet hatalom egyformán Isten akarata, ezért Lenin, Szverdlov és Kalinyin az Égistennel (tengri) együtt uralkodnak a földi világban.17 Másfelől viszont, mivel a közösségi rítusok, köztük a tajlgan megrendezése, az alapvetően lokális kötődésű és a családi kapcsolatokat ápoló burjátok szemében elengedhetetlen volt a nemzetség összetartását illetően, ezeknek tiltása csak erősítette a szovjetellenes érzelmeket. Az elnyomás évtizedei alatt, ha titokban is, mégis megtartották a hagyományos ünnepeket, és ezeken a helyi párttitkár éppen úgy részt vett, mint a helyi kommunista kolhoz elnöke, hiszen ők is a nagycsalád tagjai voltak, s már csak tekintélyük és társadalmi pozíciójuk miatt sem maradhattak ki ezekből az összejövetelekből. Nem csoda tehát, hogy amikor a ’90-es évek elején a hatóságok engedélyezték egy néprajzi dokumentum lm készítését, amelyben bemutattak egy lóáldozatot is, akkor a hús elosztását követő rituális birkózásban a helyi párttitkár és a kolhoz elnöke mint két kiemelkedő politikai személyiség részt vettek.18

szovjet samanellenes brosura sámánüldözés

Visszatérve maguknak a sámánoknak az üldöztetésére, amikor megerősödött a szovjet hatalom, azonnal elkezdte „a régi hit letéteményeseinek”, vagyis a sámánoknak a háttérbe szorítását. Nemcsak ideológiailag nem feleltek meg a rendszernek, hanem osztályellenségnek is tartották őket, hiszen sok esetben a sámánok aktívan részt vettek az új hatalom elleni harcban, főként az önkényeskedések ellen léptek föl, mert ők voltak a helyi közösségek legmegbecsültebb tagjai, ha nem is a leggazdagabbak. Csak néhány éve váltak kutathatóvá a levéltárak és azok a dokumentumok, amelyek a ’30-as évek atrocitásairól szólnak, például arról, hogy a Kazim vidékén élő hantik az 1930-as évek elején felkelést szerveztek sámánjaik vezetésével az orosz hatóságok túlkapásai és kegyetlenkedései ellen.19 A felkelést természetesen leverték, a résztvevőket kivégezték, vagy elvitték munkatáborokba, ami majdnem egyenlő volt a biztos halállal. Erről a felkelésről írt az osztyák író-politikus és költő Jeremej Ajpin egy megrázó regényt, amelyben feltehetően rokonainak elbeszélései alapján írta le népének szenvedéseit.

„Az osztjákok pontosan tizenhét évig tűrték a szovjet hatalmat. Aztán végső elkeseredettségükben felkelést robbantottak ki. Az utolsó csepp, ami miatt kicsordult a pohár, az volt, hogy a vörösök meggyalázták a szentnél is szentebb helyet, az Istentava közepén lévő szigetet a Kazim felső folyásánál, ahova idegen addig nem tette be a lábát. Ekkor az osztjákok felkeltek, hogy megszabadítsák földjüket a vörösöktől, hogy ősi hagyományaik, szokásaik szerint éljenek égi és földi isteneikkel meg istennőikkel.
A tavon sáncokat emeltek, majd elárasztották őket vízzel. Így áthatolhatatlan jégvár keletkezett. A felkelők szétverték a vörösök első, sebtében összeverbuvált helyi csapatát. Ezt követően a vörösök azonban mozgósították az Uráli terület központjában, Jekatyeringburgban állomásozó csapataikat, és elindították őket Északra – ahogy ez a korabeli dokumentumokban megörökíttetett – a kazimi felkelés elfojtására. A jégerődöt katonai repülőgépekről bombázták – az erőd elesett. Azok a védők, akik életben maradtak, és nem estek fogságba, részben kelet felé indultak az Ob jobb oldali mellékfolyóinak felső folyása mentén; részben északra, a nadimi tundra, a Jeges tenger sarkköri partvidéke felé húzódtak. A vörösök csapatai üldözőbe vették a felkelés résztvevőit, foglyul ejtették vagy legyilkolták őket, egyúttal elkobozták a helyi lakosság lőfegyvereit, továbbá vágó- és szúrófegyvereit […] a vörös büntetőosztagok különös kegyetlenséggel számoltak le minden felkelő településsel, minden egyes felkelő osztjákkal, hogy csírájában elfojtsák, megsemmisítsék az ellenállás és a szabadságmozgalom minden tűzfészkét. A felkelőket hamarosan szétkergették az erdei tundra és tajga hatalmas hóföldte térségein az Obtól a Jenyiszejig.
Csak Kis Szenyával nem tudtak leszámolni a Vízválasztónál. Ő nem akarta elhagyni szent földjét. Sámán volt, népe szellemi vezetője, elfoghatatlan, afféle népi bosszúálló. Vadásztak rá, csapdákat állítottak neki, de nem esett beléjük, mindegyiket elkerülte. Nem fogott rajta a golyó. Nevét legendák kezdték övezni […] A vörös osztagok előtt járt a hír: »A vörösök vörösfenyő husángokkal verik agyon a felkelő osztjákokat.« Mindenki rájöhetett: élve jobb nem kerülni a vörösök fenyőfustélyai alá.»
Ahova csapataik betették a lábukat. Észak fehér hava vörösre változott.
Ez a hó 1933–1934 telének hava volt.”20

V. V. Ivanov egyik moszkvai találkozásunk alkalmával mesélte, hogy amikor a ket népcsoport körében gyűjtöttek, a helybeliek elmondták, hogy az egyik utolsó nagy sámánjukat 1938-ban hogyan lőtte le a helyi kommunista vezető akkor, amikor a sámán teljes díszben részt akart venni a május elsejei hivatalos ünnepségen. Galina Gracsova pedig a legnagyobb nganaszan sámán család viszontagságairól beszélt leningrádi találkozásunk alkalmával, 1984-ben.

Míg a cári időkben az ortodox papság üldözte a sámánokat, addig a szovjet hatalom idején a kommunista ideológiai elvakultság. A tuvai sámánok se voltak kivételek.
A tuvai samanizmus kutatója, Mongus Kenin-Lopszan arról számolt be, hogy tulajdon nagyanyját, egy híres sámánasszonyt hogyan ítélték el koholt vádak alapján még a ’30-as években – azzal gyanúsították, hogy a a a japánoknak kémkedett. A hosszú börtönéveket ugyan túlélte, de a hazafelé vezető úton megbetegedett és meghalt. Kenin Lopsan így emlékezett:

„A politikai represszió nagyon nagy károkat tett szellemi kultúránkban, a tuvai kultúrában. A sámánok is politikai elnyomás áldozatai lettek.
A nagyanyám, Handizsap híres sámánasszony volt, a környék legismertebb sámán-asszonya. Három alkalommal kellett megszenvednie érte. Először megfosztották választójogától, mert sámán. Ez 1934-ben volt. Második alkalommal azért tették rács mögé, mert a a japán kém lett, ellenforradalmár, a a … japán kém, a nép ellensége volt, kivégezték, s ekkor a nagyanyám titokban sámán szertartást tartott, ezért azután öt évre lecsukták. Az 1940-es évek elején szabadult. 1944-ben Tuva a Szovjetunió része lett, nagyanyámnak ez sem hozott örömet: 1947-ben ismét letartóztatták, tizenöt évre ítélték – akkor 62 éves volt, írástudatlan asszony, híres sámán, s pusztán azért kellett bűnhődnie, mert propagandát folytat a Szovjetunió ellen. A levéltári dokumentumok szerint is írástudatlan asszony volt, akkor hogyan folytathatott propagandát a nagy Szovjetunió ellen? Csak ürügy volt minden arra, hogy likvidáljanak egy nagy élő sámánt, egy öregasszonyt. Véglegesen csak idén rehabilitálták: nagy munkával, öt alkalommal foglalkoztak az ügyével, hogy rehabilitálják ezt az öreg sámánasszonyt. Ez igen szomorú történet, nemcsak egyetlen sámánasszony életében, hanem az egész tuvai társadalom történetében is.” (Interjú 1996-ból.)

Egy angol újságírónő, Anna Reid, a kilencvenes évek elején járt Tuvában. Kizilben találkozott egy asszonnyal, akinek az apósát 1938-ban tartóztatták le. A sámánról, akinek Irgit Kalzan-ham volt a neve ekkor, az NKVD fényképet készített, amelyen mindkét kezében a jellegzetes kerek réztükörrel (küzüngü) örökítették meg. Ezt a képet a leánya visszakapta a helyi titkosrendőrség archívumából. A sámán két évet töltött börtönben, ahol aztán meghalt. A a elkötelezett kommunistaként sohasem beszélt az apjáról. Azt is tudni lehet, hogy Tuvában ki indította el a sámánok üldözését. Solcsak Toka (egyike azoknak a diákoknak, akik Mänchen-Helfennel hazatértek Moszkvából 1929-ben), aki először kulturális miniszter, majd 1932-től a Tuvai Népi Forradalmi Párt első titkára lett, és akinek első ténykedése a lámák és a sámánok üldözése volt. Mint a Kommunista Párt helyi főtitkára 1973-ig uralkodott teljhatalmú vezetőként, és szolgaian végrehajtott minden központi parancsot, így a nacionalizmus és a helyi kultúra minden megnyilvánulását keményen üldözte.21

Kenin-Lopszan is írt a sámánüldözésekről a saját népe körében. A történeti források alapján megállapítható, hogy az 1930-as évek elején még 4818 lámát írtak össze, és a sámánok és sámánnők száma ezer volt. A harmincas évek végén, illetve a negyvenes évek elejére a 26 lámakolostorból öt maradt alig 67 lámával, a sámánok számát pedig 300-ra becsülték.22 Ezek az adatok a korabeli pártdokumentumokban jelentek meg, de volt egy népszámlálási adatsor is abból az időből, amely szerint 725 aktív sámán élt a múltszázad harmincas éveinek elején.23

Jakutiában mindig volt egy belső ellenállás az orosz és az ortodox gyarmatosítókkal szemben, elsősorban a helyi tanult értelmiség köreiben, mégis a forradalom után azonnal kialakult egy csoport, melynek tagjai a vörös ideológiával rokonszenveztek. Az vezette őket, hogy talán az új hatalom, amelyik a cári Oroszország és az ortodox vallás ellen irányult, eset- leg a nemzeti érzelmű jakutok mozgalmát is segíteni fogja, és együtt megtörhetik a régi rend uralmát. Ennek a csoportnak az egyik vezető alakja volt Platon Szlepcov, aki a helyi folklórt gyűjtötte, és egyben író is volt. Ojunszkij (a „sámán a”) írói álnéven 1928-ban publikálta A vörös sámán című darabját, melyet azért írt, hogy meggyőzze népét a bolsevikok támogatásának szükségességéről.24 Cserébe ezért a jószándékú támogatásért őt is elérte korának végzete, elfogták, bebörtönözték, és 1937-ben kivégezték. Jeltelen sírba temették, úgyhogy néhány évvel ezelőtt, amikor megemlékeztek halálának évfordulójáról, csak kijelöltek egy helyet, melyet jelképesen kineveztek az ő nyughelyének, és ott felállítottak egy emlékművet a tiszteletére.

Máig élnek történetek a sámánok üldözéséről. Egy kolléga mesélte a következőt egy híres sámánról, Kosztyantyin Csirkovról:

„… elvették a sámánköpenyét. Őt magát nem bántották. Igaz, bevitték egyszer, bezárták egy időre. Egyszer hívták, no, gyere, ha te igazi sámán vagy, gyere, keresd meg a ruhádat. A szoba meg dugig volt tömve mindenféle rabruhával. Egyszerre megtalálta. Kérdezték tőle, hogyan sikerült.
– Hát megszólalt rajta egy csengettyű.
Akkor elvitték őt egy másik szobába. Voltak ott páran, két másik sámán is. Mondták neki, na, sámánkodj, kamlálj nekünk.
Fölvette a ruháját, s kezdte volna, de bárhogy erőlködött, nem tudott felállni. Arról rájött, hogy a másik kettő is sámán.
– Megharagudtam – mondja. – Fogtam a dobverőt, jókora várat kerítettem vele magam köré és felálltam. Hozzám volt ragadva a szék is, de még a padló egy darabja is. Akkor köptem egyet – mondja –, s dobbantottam a lábammal. Leesett a szék is, a padló is.
Akkor kezdett el kamlálni. S kérdezte az őreit, mit akarnak.
– Mutass nekünk havat. Mutasd meg, hogy esik a hó.
Kamlálni kezdett, s látszott a többieken: az egyik a havat rázza le magáról, a másik didereg, a lábával alig tud lépni a mély hóban. Kétoldalt meg emberek mennek lapáttal jobbra-balra dobálják a havat.
Még kérdezte, mutasson-e mást is, de a fejüket rázták: nem, nem. Ezután írást adtak neki, egyszóval kiengedték a börtönből, csak arra gyelmeztették, ne csapja be az embereket. Szóval kiengedték.
Még soká élt azután.
A lánya elvégezte előbb az orvosegyetemet, itt minálunk. Főorvos lett. Ő mesélte, hány betege fordított neki hátat, s ment el az apjához. Különösen azok, akiknek csontjuk tört vagy camodott. Az apja meg helyretette, összeforrasztotta a csontot minden röntgen nélkül. Mint az az udaganka, akivel maguk is találkoztak, beszélgettek. Hát sok kellemetlensége is volt a főorvosasszonynak. Beszélték, hogy ellátja az apját or- vossággal a kórházból, még pártfegyelmiket is kapott. Egyszóval elég sokat kellett szenvednie emiatt, hogy az apja sámán.
– Amikor minden sámánt börtönbe zártak. A ’30-as években. A lányánál megvan a második sámánruhája, talán majd megmutatja maguknak.”
(Interjú A. Resetnyikovával 1992-ből.)

Marjorie M. Balzer amerikai kutató külön tanulmányban foglalkozott a szibériai sámánok üldözésének történetével.25 Kutatásaiból kitűnik, hogy az 1920-as évek végén váltak gyakoribbá a sámánok elleni akciók Szibéria távol-keleti területein. 1929-től erős vallásellenes propaganda indult, amely magába foglalta az állatáldozatok és mindenfajta sámánszertartások tiltását. 1930-ban pedig szisztematikusan begyűjtötték a sámándobokat, és egy nagy máglyán a helybeliek előtt elégették. A legenda szerint egy nagy dob többször ’kiugrott’ a tűzből, és az a buzgó kommunista, aki a dobok megsemmisítését elrendelte, néhány nappal később gyomorvérzést kapott és meghalt.26

További elbeszélések szólnak arról, hogy a sámánok azután, hogy börtönbe vetették őket, felhasználták sámáni képességeiket, vagyis hogy a sámán alakot tudott változtatni, és úgy menekültek meg, vagyis felvették segítő állataik alakját, és egyszerűen elrepültek madárként.27

Amikor a pétervári néprajzi gyűjteményben régi sámánfotók után kutattam, rádöbbentem, hogy a ’30-as évektől kezdve teljesen eltűntek a régi szép felvételek, amelyek a szertartásokat teljes díszben végző sámánokat örökítették meg, és csak jelképeitől megfosztott, egyszerű portrékat találtam. Ezek a történetek a szibériai samanizmus történetének szomorú lapjai, mégis úgy gondoljuk, hogy a fájdalmas emlékek ellenére tudatosítani kell ezeket a részleteket és adatokat, mert sok esetben a sámánüldözések egyben a Szibéria kis népei elleni genocídiumot is jelentik. A sámánok elleni harc ugyan az osztályharc álcájában folyt, mégis, ha enyhébb formában is, de eltartott majdnem a 20. század végéig. Természetesen az igazi sámánok csendben és titokban tovább folytatták közösséget összetartó és gyógyító munkájukat, sőt a atalabb nemzedék tudatában a kommunizmus eszméje nem zárta ki a sámánságot, ahogy azt egy kollégám hallotta egy szibériai sámántól „Ja szovjetszkij saman, kommunyiszt!” (Én szovjet sámán vagyok, kommunista! – I. N. Gemujev közlése) Azóta ter- mészetesen nagyot változott a világ, különösen Oroszországnak a szibériai részén.
A sámánok üldözése nem volt ismeretlen Szibéria más területein sem, így például Mongóliában nemcsak a lámák üldözték már a 19. század elején is a sámánokat, hanem a 20. században, pontosabban 1924-ben, amikor megalakult a Mongol Népköztársaság, az alkot- mányba is belevették a sámánság betiltását. Noha a lámák helyi szinten gyakorta békésen megfértek sámánokkal, hivatalosan ők sem tolerálták azok működését. A kommunista állam vallásellenes magatartása mindenféle vallás ellen irányult, így a 20. században a lámákat a
sámánokkal együtt üldözték. A belső-mongóliai területekről igen szomorú adalékkal szolgált Walter Heissig, a neves mongolista, aki a sámánüldözésekről szólva idézi azt a sámánellenes propaganda-nyomtatványt (a ’40-es évek elejéről), amely képregény formájában teszi nevet- ségessé a beteg gyógyítására érkezett helyi sámánt.28

Mongóliában, ha lehet, az 1920-as évektől még kegyetlenebb volt a helyi vezetés politikája a sámánokkal szemben. Tudvalévő, hogy a mongol lakosság mélyen vallásos volt, és a városoktól távol élő nomádok körében nehéz volt megtörni a hagyományok erejét. 1926-ban viszont tönkretették a hatalmas lámakolostorokat, perbe fogták és kivégezték a buddhista vezetőket. Mivel a sámánok az ország északi vidékén, az erdős területeken éltek, és nem voltak állandó szentélyeik, így nehezen voltak elérhetőek, de akit a kollaboránsok besúgtak a hatóságoknak, azokat hosszú börtönbüntetésre ítélték, vagy Szibériába deportálták őket. „A nagy üldözési hullám megindultával volt olyan buddhista szerzetes, illetve sámán, aki gon- dolt a jövőre, vagyis arra, hogy az őseiktől kapott tudást meg kell őrizni az utódok számára. Néhány sámán, mint például a bajangol járásban élő Hisigbadam nemzetség egy közeli szent fájához ment, és ott kérte segítő szellemeit, vegyék vissza tudását, hogy családja életét meg tudja menteni.” – írja Obrusanszky.29

A sámánüldözések, az egyes sámánok személyes szenvedései ellenére a sámánság mint társadalmi intézmény túlélte a 20. századot, és napjainkig fennmaradt.

Jegyzetek

  1. Hoppál 2005.
  2. Vö. Kerimova – Naumova 2003.
  3. Vö. Sirina 2003.
  4. Tumarkin 1999.
  5. Glavatskaya 2001.
  6. Glavatskaya 2001. 245–246.
  7. Dolotov 1930.
  8. Szuszlov 1931.
  9. Danilin 1932.
  10. Tadijev 1955.
  11. Znamenski 2005.
  12. Mihajlov 1962a., b.; 1963., 1965. 13
  13. Kritika 1965., Ateizm 1986.
  14. Amanturmin 1972.
  15. Vö. Sántha 2002. 103–104.
  16. Mihajlov 1996. 29. – A vezető burját sámánkutató annyi más kollégájához hasonlóan vallásnak tekintette a sámánságot.
  17. Humphrey 1983. 414.
  18. Hasonló esetről számolt be Humphrey 1983. 415.
  19. Leete 1998., 2004.
  20. Ajpin 2003. 5–6.
  21. Reid 2002. 107–109.
  22. Kenin-Lopszan 1999. 16.
  23. Vajnstejn 1984. 353.
  24. Ojunszkij 1928.
  25. Balzer 2001.
  26. Balzer 2001. 245–247.
  27. Balzer 2001. 248.

Irodalom

  • AJPIN, JEREMEJ
    2003 Szűzanya a véres havon. Fordította Nagy Katalin. Budapest, Magyar Napló.
  • АМАНТУРМИН, Ш. Б.
    1972 Атеистически-просветительная работа по преодолению суеверий ислама и шаманства среди взрослого населения сельской местности. (Канд. дисс.) Алма-Ата.
  • АТЕИЗМ…
    1986 Атеизм и религия в Бурятии. Улан-Удэ.
  • BALZER, MARJORIE
    2001 Shamanic Communities of the Soviet North. In Gassenschmidt, Ch. – Tuchtenhagen, R. (hrsg.): Politik und Religion in der Sowjetunion 1917–1941. Wiesbaden, Harrasowitz, 237–255. p.
  • ДАНИЛИН, А. Г.
    1932 Бурханизм на Алтае и его контрa-революционная роль. Советская этногра- фия, No 1. 83–91. p.
  • ДОЛОТОВ, А. С.
    1930 Шаманская вера. Москва: Безбожник.
  • GLAVATSKAYA, JELENA
    2001 The Russian State and Shamanhood: The Brief History of Confrontation. In Pentikäinen, J. et al. (eds.): Shamanhood, Symbolism and Epic. Budapest, Akadémiai Kiadó, 237–247. p. /Bibliotheca Shamanistica vol. 9./
  • HEISSIG, E.
    1980 The Religions of Mongolia. London – Henley, Routledge – Kegan Paul.
  • HOPPÁL MIHÁLY
    2005 A sámánság újjászületése. Akadémiai doktori értekezés, Kézirat, Budapest.
  • HUMPHREY, CAROLINE
    1983 Karl Marx Collective: Economy, Society and Religion in a Siberian Colletive Farm. Cambridge, Cambridge University Press.
  • KENIN-LOPSAN, MONGUSH B.
    1997 Shamanic Songs and Hymns of Tuva. Selected and edited by M. Hoppál with the assistance of Christiana Buckbee. Budapest, Akadémiai Kiadó. /ISTOR Books vol. 7./
    Hoppál Mihály
  • КЕНИН-ЛОПСАН, М. Б.
    1999 Тувинские шаманы. Москва.
  • KERIMOVA, M. M. – NAUMOVA, O. B.
    2003 Aleksei Nikolaevich Kharuzin. Etnographer and Anthropologist. Anthropology and Ethnography of Eurasia 42. 2. 7–39.
  • КРИТИКА…
    1965 Критика идеологии ламаизма и шаманизма. Материалы семинара лекторов- атеистов. Улан-Удэ, Бурятское книжное издательство.
  • LEETE, ART
    1998 The Kazym Uprising: The West Siberian Peoples’ Struggle for Freedom in the
    1930s. Shaman 6. 2. 171–178. p.
    2004 On the Religious Aspects of West-Siberian Peoples’ Resistance Movements Against the Soviets During the 1930s. In Leete, A. – Firnhaber, R. P. (eds.): Shamanism in the Interdisciplinary Context. Boca Raton – Florida, Brown Walker Press, 272–286. p.
  • MENG, HUI-JING
    2000 Zkong guo bei fang minzu samanjiao. (Samanizmus Kína északkeleti nemzetiségeinél) Beijing, Social Science Publishing House.
  • МИХАЙЛОВ, Т. М.
    1962a Бурятское шаманство и его пережитки. Иркутск.
    1962b О пережитках шаманизма у бурят. Этнографический сборник, 3. 87–95. Улан-Удэ.
    1963 О некоторых причинах сохранения шаманских пережитков у бурят. Вестник МГУ, No. 2. Серия истории.
    1965 О современном состоянии шаманства в Сибири. Критика идеологии ламаизма и шаманизма, 82–107. Улан-Удэ.
    1996 Хухэ Мунхэ Тэнгэри. Зборник шаманских призываний. Улан Удэ: Оеспуоликанская Типография.
  • OBRUSÁNSZKY BORBÁLA
    2005 Adalék a sámánok üldöztetéseihez Mongóliában. In Hoppál Mihály – Szathmári Botond –Takács András (szerk.): Sámánok és kultúrák. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 223–227. p.
  • OЙУНСКИЙ, П.
    1928 Красный шаман. (Кысыл ойун) Якутск: Якутгосиэдат.
  • REID, ANNA
    2002 The Shaman’s Coat: A Native History of Siberia. London, Weidenfeld – Nicolson.
  • SÁNTHA ISTVÁN (szerk.)
    2002 Halkuló sámándobok. Diószegi Vilmos szibériai naplói, levelei. I. 1957–1958. Budapest, L’ Harmattan – MTA Néprajzi Kutatóintézet.
  • SIRINA, A.
    2003 Bernard Eduardovich Petri. Forgotten Pages in Siberian Ethnography. Anthropology and Archeology in Eurasia 42. 2. 71–93. p.
  • СУСЛОВ, И. М.
    1931 Шаманство и борьба с ним. Советский север (отд. оттиск.) Москва.
  • ТАДЫЕВ, П. Е.
    1955 Реакционная сущность шаманизма и бурханизма. Горно-Алтайск.
  • ТУМАРКИН, Д.
    1999 Репрессированые этнографы. Москва: Восточная литература РАН.
  • VAJNŠTEJN, S. I.
    1984 Shamanism in Tuva at the Turn of the 20th Century. In Hoppál, Mihály (ed.): Shamanism in Eurasia 2. Budapest – Göttingen, Akadémiai Kiadó – Herodot, 353–373. p.
  • ZNAMENSKI, A. A.
    2003 Shamanism in Siberia: Russian Records of Indigenous Spirituality. Dordrecht – Boston – London, Kluwer Academic Publishers.
    2005 Az ősiség szépsége: altaji török sámánok a szibériai regionális gondolkodásban (1860–1920). In Molnár Ádám (szerk.): Csodaszarvas I. Budapest, Molnár Kiadó, 117–134. p.

Ezt olvastad már?

Vassányi Miklós: Szellemhívók és áldozárok - Sámánság, istenképzetek, emberáldozat az inuit (eszkimó), azték és inka vallások írásos forrásaiban

Szellemhívók és áldozárok – Vassányi Miklós

Vassányi Miklós: Szellemhívók és áldozárok. A Szellemhívók és áldozárok kötetcím az amerikai őslakos vallások két fontos jelenségét nevezi meg.