FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai

Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai

Az akasztófamanó titka – A Mandragóra és rokonai

Mandragora Officinarum

mandragóra mandragora officinarum
Az ókor leghíresebb varázsgyökere, az ember formájú mandragóra késő középkori áb­rázolása. A gyökérnek erőteljes nemi izgató képességet tulajdonítottak.

Aligha volt növény, amely úgy meg­mozgatta volna az emberek fantáziáját, mint a mandragóra. Nagyon sok ma is használatos népies neve van (varázs­gyökér, kutyaalma, ördögalma, manó di gloria, méla canina, pomo di cane, mardami, giatya bruz, hunguruk koku, Adam koku, astrang-dastam harysh, lakmuni, lakhashmana, putrada, rakta vindu, bagner, luffat, lebruj, lufahat). Dioszkuridész a következő ókori neveket sorolta fel: „A mandragórát néhányan antimelon (az alma helye), mások dirkaja illetve kirkaja (Kirké növénye) névvel illették, miantimenion („harag ellen”), bombochylos („tompa bódulatot keltő lé”), minős, egyiptomi apenum, antropomorphon („ember ala­ kú”), altergis, tridakias, kammaros („végzetes”), zoroaster diamonon, archine, Hemionus próféták, gonogeonas, római mala canina („kutya­ alma”), mala terrestria („földialma”) /IV.76/. Mindezek az elnevezések arra utalnak, hogy sokfelé, sokan ismerték és értékelték a mandragórát, az em­berformájú gyökeret.

Növénytanilag a burgonyafélék csa­ládjába tartozik, közelebbről a maszlag, a nadragulya és a csüngőbelénd (far­kasbogyó) rokona. A közös vonásokat már Theophrasztosz is felismerte. Azt állította, hogy a mandragóra és a nad­ragulya állnak a legközelebbi rokon­ságban. A mandragóra Délkelet-Eu­rópában, Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában honos. Örményországban különösen nagyméretű válfaja tenyé­szik, a Mandragóra turcomanica mizgir. Erről a növényről feltételezi Khlopin, hogy a perzsa Awestában említett haomával és a Rig Vedában leírt legendás somával azonos.

Az ókori Egyiptomban a mandra­ góra a szerelem szimbóluma és nagy becsben tartott afrodiziákum volt. A legtöbbször Erosszal és az érzékiséggel összefüggésben ábrázolták. Különösen kedvelték a mandragórával vegyített bort, amely afrodiziákum és mámorító ital lehetett. A világ legrégebbi orvosi receptgyűjteménye, az Éberf-papirusz ránk maradt feljegyzései tele vannak a mandragóra felhasználására vonatkozó utasításokkal. Az egyik recept a mandragóra terméséből tej, méz, „földi fűszerek” és bor hozzáadásával készített főzetet javall. A görögök ugyanúgy kedvelték a mandragórát, mint az egyiptomiak. Elképzeléseik szerint nemcsak az emberek éltek a szerelmi varázsszerekkel, a szerelem­ ittas szatírok is fogyasztották őket. Theophrasztosz a vele rokon nadra­gulyára a következő pontos receptet közli, amelynek elfogyasztása után állítólag csábító nőalak jelenik meg az illető szemei előtt: „A növény leveleit árpamagokkal keverve hatásosan gyó­gyíthatjuk a fekélyeket, a levágott gyö­kér ellenben ecetbe áztatva orbánc és köszvény gyógyítására, illetve altató­ ként és szerelmi bájitalként is felhasz­nálható. Borban vagy ecetben kell áztatni, kis darabokra vágni, amelyek idővel beereződnak, majd pedig akasszuk ki egy időre a füstre.” /Hist. Plant. IX. 10.1./

A mandragórát minden régi keleti nép jól ismerte. Mindenhol szerelmi varázsszerként, afrodiziákumként, nar­kotikumként, kábítószerként, illetve gyógyításra használták. Különösen is­ mert az Ótestamentum vonatkozó passzusa, ahol a szerelem-alma (a mandragóra bogyói) afrodisztikus ha­tása isteni áldást közvetít:

mandragóra mandragora officinarum
A híres görög orvos, a növények titkának ismerője, Dioszkuridész, Heureszisztől, a találmányok is­tennőjétől átveszi az antropomorf, mágikus mandragóragyökeret. (A Codex Juliana illuszt­rációja)

“És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn mandragórabogyókat, s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek fiad mandragórabogyóiból. Az pedig monda neki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragórabogyóiért. Mikor Jákob este a mezőről jőve, elibe méné Lea, és monda: Énhozzám jöjj be, mert meg­vettelek a fiam mandragórabogyóiért, és nála hála azon éjszaka. És meg- hallgatá Isten Leát, mert fogana az ő méhében és szüle Jákobnak ötödik fiat.” (Genesis 30,14-17)

Az ókorban erősen mitikus elkép­zelésekkel magyarázták a mandragóra hatalmát. Mivel a gyökér gyógyító ha­tása nem volt jelentős, inkább a nemi vágy fokozására, a partner ellenállásának leszerelésére látszott alkalmas­nak, varázsszerként hittek benne. Ezt segítette a növény antropomorf külseje is. A mandragórát valami titkos, ho­mályos köd vette körül. Azt tartották, hogy emberalakú lelke van, amely egy fájdalmas kiáltással megöli azt, aki a földből kihúzza (rizotóm). Igen sok szertartást végeztek a növény fel­kutatására, sok történet maradt fenn a gyökérrel kapcsolatos csodás ese­ményekről. A legendák egészen a kö­zépkorig éltek. Agrippa von Nettesheim, a nagy mágus a mandragóráról szóló ókori ismereteket így foglalja össze Magische Werke című írásában:

„Csodálatos és szinte hihetetlen, amit a tudós és figyelemreméltó történetíró, Josephus, Jeruzsálemről szóló fejeze­tében a mandragóráról (Baaras) állít. Szerinte a növény tűzpiros színű, éj­szaka ragyogó fényt bocsát ki, de na­gyon nehéz hozzáférni, mert a feléje nyúló személy kezéből kisiklik, eltűnik előle, s csak akkor válik mozdulat­lanná, ha egy menstruáló nő vizele­tével megöntözik. De még így sem le­het a növényt veszélytelenül kihúzni, mivel aki kihúzza, abban a szempil­lantásban szörnyethal. Ez ellen csak egy ugyanilyen gyökérből készült amulett véd meg. Azok tehát, akik ilyen amulettel nem rendelkeznek, körös körül felássák a földet, a gyö­kérhez kötéllel hozzákötnek egy ku­tyát, s eltávoznak azonnal. A kutya, miközben igyekszik kiszabadulni, ki­húzza a gyökeret, s ott pusztul gazdája helyett. Ilyenkor már bárki veszély nélkül kezébe veheti a gyökeret.”

mandragóra mandragora officinarum
Egy gyökérkereső férfi (rizotom) kutya segítségével húzza ki a földből a mandragóra még szen­dergő gyökérszellemét. Később mágikus ígéretek és rituálék kíséretében életre keltik ezt a szellemet. (A Medicina sanitatis illusztrációja a Codex Vindoboniensisben)

Később alakult ki az „akasztófamanó” legendája, amely valószínűleg egészen az ógermán hagyományokban gyökerezik. Tacitus megemlíti, hogy a germánok a múltba, illetve jövőbe látó asszonyokat Alrune vagy Alraune néven tisztelték (Ahaune=mandragóra, német). A rúna jelentése „titok”, alruna annyit jelent, „a titok tudója”, illetve „a rúna ismerője”. A rimák varázsjeleket jelentettek, amelyeket Odin/Wotan az extázis, a tudás, a mámor és a költészet istene talált ki, amikor kilenc napig a világfán lógott. A rúnák tehát az akasztott isten titkai voltak. Az akasz­tás akkoriban a legelterjedtebb kivégzési mód volt. Senki előtt nem volt titok, hogy az akasztott ember élete utolsó pillanatában ejekulációt él meg. Ennek a különös, nem erotikus csele­kedetből fakadó spermának varázserőt tulajdonítottak. Azt állították, ha az anyaföldet benedvesíti, meg is ter­mékenyíti. Csodálatos hatalmú növény fejlődik ki belőle. Gyökere a leg­hatásosabb afrodiziákum és csodálatos amulett. Ha ezt a gyökeret bizonyos szertartások közben húzzák ki, az akasztófamanó (Galgenmannlein) kel életre belőle. A kereszténység korsza­kában ezt a manót a mandragórával együtt ördögi jelenségnek, a sátán művének tulajdonították. A “Galgenmánnlein” a pogány hit szerint a dé­monokat is feltüzelte, körtáncuk köz­ben megköpdöste őket, amitől felizzott bennük a szenvedély. Nagy gondot okozott a mandragóra ilyen pogány kiközösítése, mivel a Biblia is megem­líti, mégpedig áldott hatású, isteni ajándékként. Végül megszületett a meg­oldás, a gyökeret az istenanyával azonosították, keresztény köntösbe búj­tatták, és kissé átértelmezték a hatását: „A mandragóra olyan növény, amely olyan mély álmot bocsájt az emberre, hogy a testét akár megvághatják, még­ sem érez fájdalmat. A mandragóra az embernek az elmélyedésre való tö­rekvését jelképezi. A szemlélődés álla­potából olyan édes álomba lehet me­rülni, hogy semmit sem érzünk a sé­relmekből, amelyekkel földi ellensé­geink illemek, elfordulunk a világi dolgoktól, mivel a lélek minden külső érzékelés elől elzárkózott, és jótékony belső álomba merül.” (Thomas Cisterciensis)

Ha már a mandragóra szerelmet éb­reszt, legyen az Isten iránti áldott sze­retet.

mandragóra mandragora officinarum

„Ha egy tolvaj famíliából származó földi halandó tolvajlásra adja a fejét, vagy akinek várandós édesanyját lopáson érték, illetve lega­lábbis nagy vágyat érzett a tolvajláshoz, szóval ha egy ilyen szűz fiatalembert fel­ akasztanak, s ő eközben vizeletét kiengedi, ott, azon a helyen nő a mandragóra, il­letve az akasztófamanó. Ki­ásásakor nagy veszélyben vagyunk, mert amikor ki­ húzzák, oly fertelmesen sóhajtozik, vonyít és ordít, hogy aki kiássa, legott ször­nyethal. Hogy mégis hozzájussunk, pénteken nap­ felkelte előtt, miután fülünket gyapottal, viasszal vagy szurokkal beduga­ szoltuk, egy fekete kutya társaságában kell odamen­nünk, három keresztet kell vetnünk a mandragórára, és a földet körülötte fel kell la­zítanunk. Ezután a növényt a kutya farkához kell egy kötéllel hozzákötni, a kutyá­nak egy darab kenyeret mutatni, majd nagy sebesen elfutni. A kutya utánunk ered, kihúzza a gyökeret, s legott kileheli a lelkét. Ekkor vegyük fel a gyökeret, mos­suk le tisztára vörösborral, burkoljuk be egy fehér és piros selyemkendőbe, te­gyük egy dobozba, fürdes­sük meg minden pénteken és újholdkor, adjunk rá tiszta, fehér inget. Ekkor megkérdezhetjük a mandragórát, s meghalljuk, hogy jövőbeli és titkos dolgokat jövendöl meg az üdvözü­lésről és a gyógyulásról. (Grimm után, Deutsche Sagen (Nr. 85.): Az akasztófamanó mondája)

mandragóra mandragora officinarum
A nadragulyát már az ókorban is a mandragóra test­ vérének tartották. Mindkét nö­ vény a burgonyafélék családjába tartozik, és hasonló pszichede- likus, bódító és afrodisztikus ha­tásúak.

Az összes teológiai bizonytalanság ellenére a mandragóra továbbra is je­lentős afrodiziákum és csodaszer volt az egyszerű nép körében. Az újkor kezdetén boszorkányok varázsszeré­nek hitték, mivel a „boszorkányzsír” egyik fontos alkotórésze volt, amit szerelmi vagy „repülőzsír” néven is emlegettek. A néphit szerint ezt a ke­nőcsöt a boszorkányok a vagina illetve a végbél nyálkahártyájára kenték. Röviddel ezután megmerevedett porhü­velyüket hátrahagyva a boszorkány­ szombat színhelyére repültek, amely fajtalankodásba, a kecskelábakat viselő sátánnal űzött szexuális orgiába torkol­lott. A boszorkányzsírral való tapasz­ talatokról keveset tudunk, a sovány utalások erotikus színezetű bódulatról tesznek említést. A boszorkányzsír a mandragórán túl ópiumot, hasist, betelt, bürököt, néha maszlagot, nad­ragulyát és beléndeket tartalmazott. A boszorkányzsírról, a repülésről és a sátáni orgiákról szóló történeteket talán úgy kellene értelmeznünk, mint egy pogány termékenységi kultusznak a kereszténység által félremagyarázott töredékeit. Vajon az újkor kezdetén üldözött és elégetett boszorkányok nem az utolsó germán jósnők (Alrunen), titkot tudó asszonyok voltak?

Romániában ma is él a mandragóra kultusza. Nem ismert azonban az akasztófamanóhoz (Galgenmánnlein), illetve a gyökérnek a kutya segítsé­gével való kihúzásához fűződő magya­rázat. A mandragórát az „élet és a halál füvének” nevezik, de elsősorban sze­relmi varázsszernek tartják: „Szerel­met, házasságot és termékenységet ké­pes előidézni, de megvan az a mágikus tulajdonsága is, hogy megsokszorozza az ember vagyonát. A szerelem (ter­mékenység) és a jólét forrása.”

A mandragóra gyökeret csak bizo­nyos magatartásmódok és tabuk betar­tásával lehet kiásni, ide tartozik a szűzi tisztaság és a hallgatás. Ezt mások tudta nélkül, a lakott részektől távol eső, elhagyott helyen, titokban lehetett megkísérelni. Kibontott hajú nőknek, illetve lányoknak kellett párban körbe­ táncolni a mandragórát, vad táncuk közben megsimogatták és megölelték egymást. A növény leveleinek meg­ kaparintására a táncolók a szexuális aktust utánozva egymásra feküdtek. A mandragóra szedése közben varázs­ igéket is mormoltak. A gyökereket az út közepén el kellett ásniuk, és meztelenül kellett áttáncolniuk fölötte, mi­közben ezt énekelték:
“Mandragóra, jó anya
Házasíts ki még ebben a hónapban!
Ha nem ebben, Majd a következőben,
De tedd, hogy ne maradjak tovább leány.”

Ó, Mandragóra, zöld fű,
szép madár, mely oly bohó,
hogy este a holdvilágnál zengi énekét.

(Román népdal a mandragóráról)

mandragóra mandragora officinarum
A mandragóra hatalmas gyökere mélyen kapaszkodik a földben. Szokatlan külső formája és óriási farmakológiai hatása tették az ókori világ leghíresebb csoda­szerévé.

A mandragóra szedését a húsvét és Mária mennybemenetele közötti teli­ hold idején javallottak. Azt tartották, ha a kihúzásakor nem fejezzük ki a hálánkat és nem teszünk engesztelő áldozatot, a növény elveszti jótékony hatását. A mandragórát Nagyasszo­nyunk, császárné vagy jó anyácska né­ven szólították: „Nagyrabecsült mand­ragóra császárné, kenyeret, sót áldozok neked és meghajlok előtted. Add ne­kem ruháidat, tisztíts meg és világosíts meg engem, s szabadíts meg minden varázslattól. Tedd, hogy tiszta maradjak és ragyogjak, mint a tisztára mosott és megszitált ezüst, mint a Szentanya, aki engem a világra ho­zott.”

A lyukba, amiből a gyökeret kihúz­ták, ajándékot helyeztek, sót, kenyeret, cukrot, bort, pálinkát, templomban megáldott tojást, leveles tésztából készült süteményt, töltött káposztát, pénzdarabokat. Aki a mandragóra sze­désénél nem tartotta be ezeket a szo­kásokat, annak számolnia kellett azzal, hogy a mandragóra varázsereje éppen ellene fordul.

mandragóra mandragora officinarum
A gyökeret kiásó férfiak mágikus fegyverekkel tartják sakkban a növény felébresztett szel­ lemét. A mandragóráról szóló történetek bizo­ nyára a sámánizmusban gyökereznek, és az emberiség korának ősi kezdeteibe vesznek. A mandragóra eleinte az istenek növénye volt, majd késóbb az ördög szerének tartották (Medicina Antiqua, Codex Vindobonensis)

mandragóra mandragora officinarumNémet nyelvterületen a mandra­ góragyökeret és a hozzá hasonlókat még mindig az „Atzmann” névvel il­letik. Valódi vagy hamis mandragó­ ragyökeret felvágnak, agyaggal, vi­asszal, lisztkásával, menstruációs vér­rel, hajjal és szeméremszőrzettel össze­ gyúrják, néha fekáliát is hozzáadva. Az ebből a masszából gyúrt emberszerű alak a szeretőt vagy a riválist jelképezi, s amit a figurával (Atzmann) tesznek, az fog történni az igazi emberrel is. Ha szeretik, ő is viszontszeret. Ha meg­kínozzák, tűvel szurkálják, vagy tűzbe vetik, így jár majd az eredeti személy is. Az is előfordult, hogy az Atzmann készítője közösülést imitált a figurával, hogy így kényszerítse a kiválasztottat a nemi kapcsolatra.

Az európai mandragóra hiedelmekhez hasonló népi magyarázat sok nö­vényhez kapcsolódott világszerte, kü­lönösen azokhoz a csodás növények­hez, amelyeknek gyökérzete antropomorf asszociációkat keltett. Egyébként a mandragórakör bizonyos elemeit Eu­rópán belül is megtaláljuk más növé­nyekhez kapcsolódóan. A cigányok a karengo vagy kosbor (Orchis mascula) néven ismert növényt nagyra tartják mint szerelmi amulettet, illetve afrodiziákumot. A kosborgyökér kihúzása­ kor alkalmazott szertartás a mandragóráét idézi fel: „A közönséges kosbor tövéhez egy fekete kutyát kell farkánál fogva odakötni, miután a növény gyö­kerét egy addig még sosem használt késsel félig kiástuk. Ezután kínáljunk oda egy darab szamárhúst a kutyának, erre az az étel felé ugrik, és kitépi a gyökeret. Az ily módon megszerzett gyökérgumókból emberi genitáliákra emlékeztető faragásokat készítenek, amit szarvasbőrbe burkolva a bal kar­jukra erősítve viselnek. A cigány hiede­lem szerint ez a titkos szer elősegíti a fogamzást.”

Észak-Dalmáciában a vérehulló fecs­kefűhöz társulnak a mandragóráéhoz hasonló szokások. Egy varázslónő így jegyezte le a szer hatását: „A fecskefű gyökeréből egy olyan gyűrűt kell formálni, amelyet a férfi rá tud húzni a hímvesszőjére („életerejére”), majd háromszor kell így az ejakulációig eljutnia. Ettől újra visszatér férfiereje, s képes lesz asszonyával vétkezni. A fecskefűben nagy erő lakozik. Ha meg­ érintesz vele egy olyan asszonyt, aki iránt feltámadt benned a vágy, de eddig nem mutatkozott készségesnek irányodban, ettől az érintéstől fogva szinte megbomlik a szerelemtől, amíg te ki nem elégíted. Menekülnöd kell majd előle, mert az egész erődet ki­ szívná. Sosem tudod majd kimeríteni. A célodat akkor érheted el, ha a nőnek ezt a gyökeret megőrzésre adod át. De nem szabad elmondanod, milyen cél­ból. A fent említett módokon túl szokás a gyökeret mosdóvízbe áztatni. Ebben a vízben arcot kell mosni, és utána há­romszor a hímvesszőt kell szeretkezés előtt megfüröszteni.”

A legérdekesebb etnológiai párhu­zam mégis a mandragóra és az ázsiai ginszenggyökér között mutatkozott.

mandragóra mandragora officinarum
A középkorban és az újkor kezdetén sok növényi gyökeret használtak a mandra­góra helyettesítésére. De ezek közül a növények közül egynek sem volt közelítőleg hasonló ha­tása sem a valódi mandragóráéhoz. Balról jobbra: Allium alpinum, fehér földitök, fekete föl­ ditök, majd négy különféle nagy fecskefűpéldány látható. (Tabernaemontanus, 17. századi fa­ metszet)

mandragóra mandragora officinarum

A MANDRAGÓRA KÉMIAI ÖSSZETÉTELE

A mandragóra minden növényi része tartalmaz alkaloidákat 0,3-0,4%-ban, ezek: (L)-scopolamin, (D, L)-scopolamin, atropin, apoatropin, L-hyoscyamin, hyoscyn, cuskhygrin (=bellaradin), nor-hyoscyamin (=szolandrin), mandragorin, 3a-tigloyloxytropan, 3,6- ditigloyloxytropan és belladonin. Nem alkaloida jellegű alko­tórészek: szitoszterol, b-methylesculetin, ramnóz, glukóz, fruktóz, cukroz. Az alkaloidák a legnagyobb koncentrációban a gyökérben és a gyümölcsökben találhatók. Az alkaloidák igen nagy mértékben felfokozzák az érzékelést és anti-kolinerg hatásúak. A mandragóra afrodisztikus hatása bizonyára az alkaloidákra vezethető vissza.

Részlet Christian Rätsch – A szerelem füveskertje című könyvéből.

Ezt olvastad már?

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente a tudatkutatás témájában írt friss doktori disszertációjának magyar nyelvű előadása, melynek címe: Hallucinációs módosult tudatállapotok