FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése
Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

aranyosi-eva-az-osi-hit-ujjaeledese-05Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

Egy burját sámánasszony és rítusai a XXI. században

Kiadó: Fekete Sas Könyvkiadó Bt.

Oldalszám: 192 oldal

Megjelenés: 2016. június 06.

Kötés: Kartonborított, ragasztott

ISBN: 9786155568244

Megrendelhető legjobb áron a Libri-től >>> Rendelés

Ízelítő a könyvből:

Aranyosi Éva: Egy burját sámánasszony és rítusai a XXI. században

Antropológiai és filológiai megközelítésű elemzés (PhD értekezés tézisei)

A kutatás előzményei

Bevezető

Témavezető: dr. Birtalan Ágnes habil, egy. doc. Mongolisztikai doktori oktatási program
ELTE Belső-ázsiai Tanszék
Budapest, 2010

Dolgozatomban egy burját városi sámánasszony, Maria Dambajevna Cibenova napi tevékenységét, szertartásait mutatom be az 1996-2010 között végzett terepmunkáim alapján. Kutatásaim eredményeit és tapasztalataimat felhasználva a szertartásait elemzem, és összehasonlítva a száz évvel ezelőtti rituálékkal, kimutatom az azonosságokat.

A bevezető részben azt vizsgálom, hogy a burját sámánizmusra hogyan hatott a rendszerváltás, hogyan járult hozzá egy új társadalmi csoport, az urbánus sámánok megjelenéséhez, vagyis milyen igény tette szükségessé a tevékenységüket. M. D. Cibenova igen jó példa és képviselője is a városi sámánoknak, napi tevékenységének hosszú távú megfigyelése és elemzése magyarázatot ad arra, hogy a társadalomban helye van egy sámán- típusú jelenségnek, a közösségnek és az egyénnek szüksége van útmutatásra, és ezt az útmutatást a különleges származású (burjátul: utxa) egyénektől várják el.

Kutatóként tapasztalhattam, hogy miként változik, változhat egy sámán tevékenysége, ha az ilyen irányú igények – figyelembe véve a társadalmi, politikai változásokat – megnőnek, ha egy sámán gyógyító és probléma-megoldó erejének híre elterjed. Megfigyelhető, hogy a globális változások a legősibb hagyományokat sem hagyják érintetlenül, a szokás, a hit, a hagyomány alapjaiban megmarad, de módosul és alkalmazkodik is, de ezzel egyben meg is őrzi alapját a jelenkori változások során.

2000-től már antropológusként is, megfelelő módszertani ismeretekkel, volt lehetőségem megfigyelni egy városi sámán munkáját. Együtt laktam vele és a családjával, így aktív résztvevő megfigyelőként szerezhettem az információkat a napi életéről. Minden tevékenységét, közlését rögzítettem, ösztönösen törekedtem mindenféle információt, minden lehetséges módszerrel: magnó, videó, fotók, jegyzetelés, megörökíteni. Az adatokat, a rögzítést követően próbáltam csoportosítani és elemezni, illetve a későbbiekben kibővíteni és értelmezni.

Adatgyűjtőként hol kívülállóként figyelhettem az eseményeket, hol pedig aktív résztvevője és átélője voltam a családi eseményeknek. Szinte családtagként éltem át személyes és hétköznapi eseményeket. Hol megfigyelőként dolgozhattam, hol pedig hétköznapi, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkező, szorosan a családhoz tartozó tagként töltöttem az ottlétemet.

A sámánok, a tevékenységükkel, az eszközeikkel, révülési technikájukkal alkotják a sámánságot, mely fogalom azt jelenti, hogy vannak különleges képességű emberek, akiknek az a feladatuk és a kötelességük, hogy adottságuk révén a közösségnek segítsenek. Minden egyes sámán önálló egyéniség. Önállóan, saját személyiségén átszűrve végzi a sámáni tevékenységét, azaz, véleményem szerint a hivatását, a foglalkozását, de a rendszerváltozás utáni időktől az üzleti tevékenységét is. 1996-tól folyamatosan azt tapasztaltam kutatásaim során, hogy az idő haladásával egyre erőteljesebben megnövekedett a jövedelem szerepe a gyógyító munkában. M. D. Cibenova elmondása szerint, beavató mestere még valóban egy kis közösség vezetője, összetartója volt. A tevékenységéért az emberek azt adtak, amijük volt, többnyire élelmiszert vagy cigarettát. A pénznek, mint fizetőeszköznek nem volt szerepe.
A rendszerváltozás után azonban, a sámánizmus újjáéledésével a pénz szerepe alapvetően megváltozott. M. D. Cibenova 10 alkalommal járt már Magyarországon, és megfigyelhettem, hogy évről-évre többen és többen jönnek hozzá, és évről-évre több és több pénzt vár el a munkájáért. Nem kedvelte, ha fizetség helyett ajándékot kapott, legtöbbször számára használhatatlan vagy értékelhetetlen dolgot, ezért ezeket általában haza sem vitte. Az utóbbi években már, ha szertartást kellett végeznie, előre megmondta az árát.

Tehát a sámáni tevékenység hagyományosan vett feladata mellett előretört a modern üzleti szempont is. Vagyis egy sámánnak is meg kell élnie, és ha ő az egészségét is kockára teszi, hogy másoknak segítsen, és ezután mások jobban és gazdagabban élnek, akkor igenis jár neki a tisztes honorárium, hiszen boldogulásuk, gyógyulásuk a sámánnak köszönhető. Ez M. D. Cibenova hitvallása is.

Ezt a megváltozott értékrendet, gondolkodásmódot is ismertetem többek között a dolgozatomban, M. D. Cibenova személyiségének változásán keresztül.
Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a sámán továbbra is betölti annak a szerepét, melyhez fordulhatnak, mely hitet és erőt ad az embereknek, hogy átvészeljék vagy elviseljék a konfliktus helyzeteket.

A burját sámánizmus

A burjátokról és a burját sámánságról már igen korán megjelentek cikkek az európai utazók munkáiban. I. G. Georgi 1776-ban megjelent Az orosz birodalomban lakó népek leírása című munkájában arra vállalkozott, hogy valamennyi nép sámánizmusát egy-egy cikkben leírja.

A burjátokról, történetükről burját nyelvű, kézírásos krónikák maradtak fenn. A XIX. századi tanultabb, műveltebb osztály képviselői közül kerültek ki általában a szerzők, akik a saját buddhista ideológiájuk szerint állították össze és látták népük történéseit. Az eseményeket kronológiai sorrendben írták le, és nagyon értékes és tanulságos forrásoknak számítanak.

A XIX. században kialakult burját történetírás egyik kiemelkedő szerzője, Širabnimbu Hobitujev, a burját nemesi osztály egyik legkiválóbb képviselője volt. Gazdag földbirtokos családból származott, de magáról a személyről keveset lehet tudni. Krónikájának első változata 1934 tavaszán jelent meg, mint a legismertebb és leghitelesebb mű Burjátiáról és Burjátiában.

A burját sámánhitkutatás megalapozója, M. N. Hangalov a XIX. század végén végzett gyűjtéseket saját népe körében, összegyűjtött írásai több kötetben az 50-es évek végén jelentek meg. Hangalov volt az a tudós, akit a Francia Tudományos Akadémia „az Akadémia kitüntetettje” címmel tisztelt meg, akinek B. E. Petri professzor a burjátok régi hitéről szóló könyvét ajánlotta, s akinek a leningrádi és az irkutszki múzeum burját sámántárgyainak csaknem felét köszönheti. Ő volt az, akinek Leningrádban, Irkutszkban, Ulan-Udeben szétszóródott, sámánhitről szóló kézirata több mint két és fél ezer sűrűn teleírt oldalt tesz ki, aki 50 évvel a cirillalapú burját írásbeliség megalkotása előtt írást teremtett, hogy lejegyezhesse a sámánok pusztuló énekeit, aki rendszeresen járta a sámánok szétszórt sírjait, hogy megmentse az enyészettől a fákra aggatott fejviseleteket, sámánbotokat.

A magyar kutatók közül először Baráthosi Balogh Benedek járt a Bajkál környékén, az 1910-es években. A magyar etnológia történetében ritka, hogy egy kutató Eurázsiában olyan

hatalmas területet járjon be, mint Baráthosi. Hatalmas gyűjteménye; tárgyak százai, fényképfelvételei, rajzai a Néprajzi Múzeum féltett darabjai. Sajnos feljegyzései, folklór szövegei nagy részben feldolgozatlanok, kiadatlanok.

A Burját Köztársaság és az Orosz Föderáció érdemes kutatója címet viseli T. M. Mihajlov, aki a burját sámánság kutatásának a vezető alakja. A 60-as években még ő is a sámánság eltűnését jósolta, de az utóbbi időkben jelentős ideológiai változások tükröződnek a műveiben. Kiemelkedő monográfiát írt a burját sámánhitről, a sámán folklórról, sámánköltészetről, részletesen elemezte a rítusrendszert, a családi és egyéni imaszertartásokat.

Különösen fontos és kimagasló alakja a burját sámánság kutatásának I. A. Manžigeev, aki hosszú éveken át gyűjtötte mélyreható információit a sámánizmusról, és a burjátok sámánizmus előtti kultuszairól. Megnevezések, nevek, köznevek, mitológiai elnevezések, a legendákban szereplők, valamint a történelmi személyek neveinek vizsgálata, azonkívül, ami nagyon fontos, a burjátok különböző rituáléin, szertartásain végzett megfigyelései, összehasonlítva a mai és a ’30-as évek előtti szertartásokkal.

B. D. Bazarov az 1999-ben megjelent Tainstva i praktika šamanizma című művében a sámánizmus kezdetét az ősidőkre teszi; valahol a 7 ezer éves paleolit kor útján kell keresni. A legősibb vallásnak tartja, a többi vallás anyjának, melyből azután kialakultak a megjelenő világvallások gyökerei. A könyv külön érdekessége, hogy a szerző maga gyakorló burját sámán, Ulan-Udeben él. Saját sámáni tevékenységéről, szertartásairól és általában a sámánizmus lényegéről ír, és azért is figyelemre méltó a mű, mert egy sámán szemszögéből kapunk információkat arról, hogy hogyan látja el közvetítő szerepét, ősi funkcióját, az emberek segítéséért, a mai felgyorsult civilizációban egy nagyon is keresett és igényelt ember, a sámán.

Az Ulan-Udeben működő Orosz Tudmányos Akadémia kutatója, I. S. Urbanajeva is sámánősökkel rendelkezik. Neki is sámánjövendőt jósoltak, és sokáig ő maga sem tudta eldönteni, hogy ne arra az útra lépjen-e. Végül filozófus lett, de származása arra ösztönzi, hogy a régi hagyományokkal mélyebben foglalkozzon. Disszertációjában egy olyan jelenségvilágot kutat, amit tengrizmusnak nevezett. A tengrizmus a legfőbb égistenség (Tengri) tiszteletét jelenti, és a sámánizmus egyik lényeges elemének tartja.

Megfigyelhető tehát az a tendencia, hogy manapság maguk a sámánok vagy sámán- leszármazottak kezdenek el írni a sámánizmusról. Véleményem szerint ez szorosan összefügg az új sámán réteg, az urbánus sámánság kialakulásával, hiszen nekik már megadatott a tanulás lehetősége, valamint a rendszerváltozás utáni szabadság is képességeik megmutatására. M. D.

Cibenova is elvégezte a doktori iskolát, de a disszertációja megvédésére már nem kerülhetett sor a sámánbetegsége miatt. Ő a sámánságot választotta, vagyis nem volt más választása.

Diószegi Vilmos a szibériai sámánizmus nemzetközi hírű kutatója. Hatalmas gyűjtőmunkát végzett, és ezzel lerakta a magyarországi sámánkutatás alapját. Megszállottságát más tudósok is értékelték, bár sajnos az akkor még betiltott és üldözött sámánokkal csak nagy nehézségek árán tudott találkozni, – sok későbbi utódja ezért meg is kérdőjelezi, hogy egyáltalán találkozott-e valódi sámánnal? Nos lehet kételkedni a találkozások igaziságában, de gyűjtőmunkájában, a sámánok életének, helyzetének, környezetének, eszközeiknek pontos feltárásában és a nagy terjedelmű gyűjtött anyagban semmiképpen nem szabad, sőt nem érdemes.

Az antropológiai terepmunka

A terepmunka bevezetőt azért tartom fontosnak, mert hiszem, hogy egy nép, egy kultúra megismeréséhez elengedhetetlenek az antropológiai kutatások eszközei, azok a módszerek, melyekkel információkat lehet gyűjteni, majd azokat feldolgozni, értékelni és következtetéseket levonni. Jó és szükséges, hogy élő, létező, működő kultúrát úgy tudunk megközelíteni és szándékunk szerint megismerni, hogy kiemelkedő antropológus tudósok kialakított és kipróbált módszereit tudjuk alkalmazni hozzá. E módszereket napjaink kutatója azonban az adott társadalmi környezethez kell igazítsa, és saját kutatási témájának megfelelően rugalmasan alkalmazhatja annak érdekében, hogy mind a téma, mind a cél szempontjából a lehető legtöbb információhoz jusson.
Voltaképpen arról van szó, hogy fogalmainkat kiterjesztjük a múltra, olyan időkre, amelyek korábbiak annál, hogy az „antropológia” szót megalkották volna, illetve olyan időkre, amikor e szó bizonyosan mást jelentett, mint ahogy azt ma használjuk.
Egyáltalán nem könnyű meghatározni, hogy mi az antropológia, mit csinálnak az antropológusok és milyen módszerekkel dolgoznak. Az antropológiában vannak a humánbiológiának, az evolúciónak, a fajoknak, a főemlősök viselkedésének specialistái ugyanúgy, mint a kultúra és a társadalom különböző arculatainak szakértői. A fizikai antropológusok már évtizedekkel ezelőtt eltávolodtak a kulturális viselkedést vizsgáló kollégáiktól. Manapság azonban a fizikai antropológia és a kulturális antropológia közötti szakadékot már sok helyen áthidalták.

A különböző népek kultúrájának megismerése, elemzése és feltérképezése közben, valamint azok képviselőivel, adatközlőivel történő beszélgetések, riportok során a kutatónak mindvégig törekednie kell arra, hogy kívülálló, objektív és szigorúan tudományos szemléletű maradjon. Ez általános szabály.

Ebben a fejezetben az etnológia és az antropológiai kutatások néhány olyan meghatá- rozó személyiségének módszereit kívánom bemutatni, olyan XX. századi antropológusokét, akik a legnagyobb és legkiemelkedőbb képviselői és újítói voltak a kulturális antropológi- ának, valamint egy egész új generációt neveltek ki tanítványaikból.

Franz Boas (1858-1942) Németországban született amerikai antropológus, aki a kulturális relativizmus megalapozásáért igen sokat tett, és mely álláspont, miszerint minden kultúra egyenlő és összehasonlítható, nincsenek alacsonyabb és magasabb rendű kultúrák, máig is erősen őrzi pozícióit az antropológiában.

A Krakkóban született Bronislaw Malinowski (1884-1942) egyike volt minden idők legnagyobb terepkutatóinak. Ő népszerűsítette azt az elképzelést, hogy egy nép társadalmi kulturális rendszerének vizsgálata résztvevő megfigyeléssel is végezhető. Az antropológusok, ahogy a mai életmódokat kutatták, rájöttek, hogy ezen keresztül megérthetik egy társadalmi- kulturális rendszer működését, egymáshoz illeszkedésének módját, és így tanulmányozták ezek dinamikáját. Ennek a módszernek a használata azt jelenti, hogy a kutató együtt él egy néppel. Megfigyeli mindennapi tevékenységeit, megismeri, hogyan látják a világot, és szemtanúként tapasztalja, hogyan viselkednek.

F. Boas egyik kiemelkedő tanítványa, az amerikai Margaret Mead (1901 -1978) a Csendes-óceáni Samoa-szigeten serdülőkorú lányok viselkedési formáit kutatta. Bírálói azt kifogásolták, hogy nem ismerte a nyelvűket, tolmács segítségével jutott információkhoz. Mead az egyik első nő, aki antropológusként terepre ment. Az akkoriban kifejlődő terepmunka módszerekkel ellentétben, Mead nem merült el teljesen a samoai kultúra tanulmányozásában, viszont majdnem az egész napját a samoai lányokkal töltötte, akiket oly híressé tett. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy alapos képet rajzoljon a samoai serdülőkről. Mead nem a megszokott akadémiai stílusban számol be eredményeiről. Az ő könyve az átlagolvasónak íródott.

A brüsszeli születésű Claude Lévi-Strauss (1908) egyik legolvasottabb munkája, a „Szomorú trópusok”, melyek alapján őt is sokszor vádolták azzal, hogy túlságosan regényesen, olvasmányosan ír, kevés az igazán tudományos megfigyelés, művei inkább populárisak, mintsem tudományos értekezések.

Azért hivatkozom éppen az említett tudósokra és kutatásaikra, mert ők vitathatatlanul a legnagyobbak közé tartoznak, és az ő munkásságukkal való megismerkedésem során tapasztaltam leginkább azt, hogy egy kutató elsősorban ember és csak azután tudós; hogy az elsődleges osztályozási és kategorizálási szempontok, terepmunka módszerek és elemző technikák mind-mind eredendően a kutató személyiségétől, a saját kultúrájától és az ahhoz fűződő és az abban meglévő kapcsolataitól függenek.

Bárhogyan is osztályozzuk, csoportosítjuk, bármilyen szempontból is kategorizáljuk az egyes kultúrák, népek kutatási formáit, folyamatait és eszközeit, a végső cél számit; egy letűnt vagy letűnő, egy létező vagy egy kibontakozó kultúrát és egyedeit tényszerű és objektív, de az embert az embertől nem elválasztható érzékek és érzelmek segítségével megismerni és megérteni.

Terepkutatásaim (hely, idő, módszerek)

1996-2010 között majdnem minden évben egy-egy hónapot töltöttem Burjátiában, Ulan-Udeben, ahol M. D. Cibenova sámánasszony él. Vele és a családjával éltem; éltem a saját és az ő életüket is.

A „Terepmunka: módszertan” című fejezetben arról számolok be, hogy a szertartásokon való aktív és passzív részvétel jelenti számomra az igazi elmélyülést egy vizsgálatban, hiszen a sámán ilyenkor olyan erőkkel lép közvetlen kapcsolatba, mely erők nem funkcionálnak az ő meghívása és képességei nélkül, mely erők nemcsak segíteni tudnak, de ártani is, és mely erők veszélyesek is lehetnek egy kívülálló számára. Tehát a sámán utasításait szigorúan betartva lehet csak részt venni egy rítuson, sőt filmezni is és fotózni is. Azok számára pedig, akiknek szól a szertartás, egy idegen jelenléte mindenképpen az intimitás megzavarását jelenti, tehát részt venni egy igazán bensőséges, családi, magán jellegű rítuson, csakis a sámán engedélyével lehet, és úgy, hogy a család és a helyiek legnagyobb tiszteletben tartása mellett, észrevétlenné kell válni. Semmilyen módon, akár fotózással vagy filmezéssel sem szabad megzavarni a szertartást, ezért folyamatosan kell a sámánt is figyelni, hogy mikor, milyen instrukciót ad az adatgyűjtés során.

Tehát adatközlőmnél, Marija Dambajevna Cibenova sámánasszonynál laktam befogadott családtagként. Jártam vele együtt a falvakat, több ezer kilométert tettünk meg, számos sámánszertartáson vettem részt, örökítettem meg. Azonban az egy hónap, bármennyire intenzív is – ezt viszont teljességgel állíthatom – csak adatok és információ gyűjtésére lehet elegendő, és bár a teljes megismerendő anyagnak ez a minimális hányadát jelenti, mégis mint első és legfontosabb lépés, az adatgyűjtés az antropológus számára elengedhetetlen.

A legtöbbször a videózást választottam. Igyekeztem minden egyes elemét, minden egyes részletét, műveletét rögzíteni egy-egy szertartásnak. A kamerát soha nem állítottam le, így szinte percről-percre követtem az eseményeket, és a rítusokat teljes tér-és időterjedelmében megörökíthettem. Néhány szertartás után, amikor már számomra is tisztán felismerhetővé váltak az időrendi lebonyolítási szakaszok, felleltem a szertartások alapelemeit, szét tudtam őket választani, már különbséget tudtam tenni, hogy mely események rögzítése feltétlenül szükséges a további adatok gyűjtéséhez és elemzéséhez, és melyek csak kísérői, velejárói egy szertartásnak, de nem meghatározói.

A kutatás eredményei

Disszertációm főszereplője, központi alakja: Marija Dambajevna Cibenova, burját sámánasszony. M. D. Cibenova 1945. április 6-án született Burjátiában, Dunda-Kirety nevű kis faluban, mely Ulan-Udetól délre fekszik, kb. 300 km-re. Sámán nemzetségből származik. Amikor M. D. Cibenova megszületett, már megjósolták, hogy – sámánok nemzetségéből származván – ő maga is sámán lesz. A közösség úgy tartotta, hogy jellel született a gyerek, vagyis „harmadik szeme” van.
Az „újfaja” sámáni tevékenység, az ún. urbánus/városi sámánság egy újfajta életmód. Ma már nem egyszerűen a sámáni tevékenység a kutatások tárgya, hiszen számos kiváló értelmező, magyarázó és ismertető mű készült erről a témáról, hanem a rendszerváltás után kialakuló újfajta sámán-életmód, mely a régi funkciók megtartása mellett, új funkciók ellátását is jelenti egy városi sámán számára. Az új sámánréteg, az urbánus sámánok, már igen erősen a városhoz kötődnek, és alkalmazkodtak a városi élet körülményeihez, lehetőségeihez, a betörő európai és amerikai hatáshoz.

A burját társadalomban nagyon jelentős helyet foglal el a sámánság. A sámán léte szent dolog számukra, fontos az életükben. Kiút, egy kapaszkodó, egy magyarázat a bajokra, át-és átszövi az egész életüket, meghatározza és irányítja azt. Életmód a sámánnak, életmód az embereknek, akár oroszok, akár burját születésűek. A mai sámán a mai világban és nem a régi világban él. A sámánság nem egyszerűen szertartások és gyógyítások egymásutánisága, hanem egy speciális életmód, egy 24 órás készenlét.

A sámánképességet udxa-nak nevezik a burjátok, és a sámán ezt a nemzetségétől kapja, ez a nemzetségi udxa. Ez az, amit a szellemvilág, az ősök szellemei mindig elvárnak, követel- nek; vagyis a sámánság vállalását, a beavatási szertartást és az embereken való segítést.

Az „Összehasonlító rítuselemzések” című fejezetben M. D. Cibenova által végzett rítusokat elemzek, majd összehasonlítom Baráthosi–Balogh Benedek és M. N. Hangalov kb. 100 évvel ezelőtt lejegyzett rítusaival, keresve az azonosságokat. Bemutatom a magyarországi rítusait is, és szintén az azonosságokat keresem, de most az otthoni és egy idegen helyen, külföldön végzett rítusai között.

A sámánok a rítusok segítségével közvetítenek a természetfelettihez. A rítus elvégzésének tudását a mestertől kapja a tanítvány, és idővel azok elemei változhatnak, bővülhetnek már a tudás birtokában lévő sámán személyiségétől is függően. Sok esetben a sámán fentről kap utasítást, vagyis a szellemei határozzák meg lépéseit egy-egy rítus során.

Száz évvel ezelőtt – és nagyon ritkán még ma is – a Bajkál-tó északi partján létezett a tehénáldozat vagy a lóáldozat. Attól függően, hogy milyen nemzetséghez tartoztak az emberek, akik a rítust kérték, több és egyben többféle állatot is feláldoztak. Baráthosi-Balogh Benedek még lóáldozatról ír a burjátoknál /1911-ben/, de ma már a burjátok juhot áldoznak. Egy ló vagy egy tehén ára megfizethetetlen, persze a juh sem olcsó, és napjainkban már abból is kevés van, néha még egyet is nehéz találni, ezért az áldozathoz szükséges juhok száma rohamosan csökkent a hagyományoshoz viszonyítva.
Marija Dambajevna Cibenova Magyarországon, ebben a másfajta világban is ugyanúgy végezte és tette a dolgát, asszimilálódott az itteni környezethez, és gyógyítási rítusai nem különböztek attól, amiket a Bajkál-tó partján láttam. Azok a rítusok, amiket a lakásom teraszán végzett, pontos másolatai voltak a szibériai környezetben végzetteknek.
Régi rítusok a „modern” világban, vagy a régi rítusok „modernizálódása”? A régi rítusok időtállóságáról van szó. Ezek a rítusok egy nép kultúráját is jelentik egyben, egyek azzal, tehát ha meghalnak a régi szokások, eltűnhet egy kultúra is, ezért az alapokat jelentik, és ha a némi módosulásokkal is, alkalmazkodva a törvényszerű változásokhoz, állandóak maradnak, tehát régiek és modernek is egyben.

„Egy mai áldozati szertartás lebonyolítási folyamata” című részben azzal foglalkozom, hogy a terepmunkáim során látott és lejegyzett rítusok vizsgálata után jól láthatóak azok a legfontosabb elemek, úgymond „állomás”-ok, melyek egymásutánisága jelenti a szertartás menetét, valamint melyek fontossága befolyásoló hatással lehet egy-egy rítus eredményességére. Az elemzés számára élesen elkülöníthetőek ezek az alappillérek, bár egy folyamatosságot jeleznek. De bármelyik nem megfelelő „működése” megbontja az egységet, és se a sámán a munkájában, se a szertartása a céljában nem tudja betölteni a funkcióját.

Melyek ezek az alapelemek

1./ A sámán felkeresése.
2./ Utazás a helyszínre.
3./ A szertartás helyszíne.
4./ A szertartás: maga a szertartás 3 szakaszból tevődik össze.

      A./ Az első szakasz az előkészületektől a nyírfa teljes feldíszítésének a végéig tart.

B./ A második szakasz a feldíszített nyírfával kezdődik, és a juh csontjainak az anatómiai rendbehelyezésének a végéig tart.

C./ A harmadik szakasz pedig a feláldozott állat csontjainak anatómiai rendbehelyezésétől a juh és az irha teljes elégésének a végéig tart.

Fontos, hogy minden szakasz az előző szakasz utolsó, befejezett lépésével kezdődik!

Az első szakaszban csak ún. „földi” tevékenységek zajlanak, földi kapcsolat, földiség van jelen, a második és a harmadik szakaszban pedig már a természetfölötti lép be, hiszen a második szakaszban történik a szellemeknek és az isteneknek a megszólítása, hívása, a harmadik szakaszban pedig a már ott lévő istenek és szellemek megvendégelésére kerül sor. Tehát egy felfelé ívelés megy végbe ebben a 4. elemben, bár az egész, komplex folyamatban, vagyis az 1-4. pontig is megfigyelhető a folyamatos felfelé ívelés a földiségtől a földöntúliság felé, de ha külön vizsgáljuk az egyes elemeket, akkor ebben az elemben a legmeredekebb a felfelé ívelés, és itt éri el a csúcspontját is.

Mit jelent az első szakasz földisége?
Az előkészületek során nincs még közvetlen kapcsolat, vagyis még nem indukálódik kapcsolat-felvételi szándék a természetfölöttivel. A jelenlét már megvan, de kommunikáció még nincs, teljes figyelemmel az előkészületekre kell koncentrálni, hiszen bárminek a hiánya vagy nem megfelelő elhelyezése alapvetően befolyásolhatja a szertartás eredményét. Vagyis a szellemeket és az isteneket csak akkor lehet megszólítani, illetve meghívni, ha már teljes egészében, úgy a család, úgy a sámán készen áll a fogadásukra.

Most kiemelem azokat a cselekedeteket, melyeknek az egymásutánisága kifejezi egyrészt az előkészítési folyamatot, másrészt jelzik a földi tevékenységet:

Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

Ezzel párhuzamosan a sámánasszony is előkészül. Fejére teszi a kendőjét, derekára a sámánövet, és a meggyújtott fakéreggel megtisztítja a testét. Ezek a cselekedetek is inkább tűnnek még földinek, mint valami természetfelettieknek.

A szellemek és az istenek szólításával, meghívásával kezdődik a második szakasz. Nézzük, itt mit takarnak a cselekedetek:

Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

Nagyon könnyű itt észrevenni, hogy a legtöbb, de legalábbis a legfontosabb tevékenységek az állatáldozattal függnek össze, és bár a juh feldolgozása egyértelműen földi tevékenységnek tűnik, mégis a földiség itt már teljesen kizárható, hiszen a juh rituális feláldozása, tetemének szigorú szabályok szerinti osztályozása, felhasználása, részeinek funkciója már egyértelműen a természetfelettivel való közvetlen kapcsolat létrejöttét és meglétét bizonyítja.

A sámán és a családtagok is felkészültek a szellemek és az istenek megvendégelésére. Tehát előbb a tiszteletet kell megadni és bizonyítani, hogy a harmadik szakaszban kérhessenek is megoldást a bajaikra.

A juh rituális szerepe mellett, kiemelkedően fontos rituális tartalommal bír még a vodka is. A vodka az, amivel a sámán az első pillanattól fogva dolgozik, már az úton, a szent helyeken is vodkát hint az ég felé, hogy biztosítsa a szellemek és az istenek jóindulatát. A vodka a szertartás során nem egyszerűen jó hangulatot előidéző szeszesital, hanem nélkülözhetetlen szertartási eszköz. Ezért szigorúan ügyelni kell arra, hogy bőségesen legyen belőle, mindegyik üveg zárt legyen, de az üveg megnyitása után az egészet ki kell önteni, és meg kell szentelni vele a választott helyszínt, a tüzet, folyamatosan kínálni kell vele az égieket, ami mind-mind a sámán feladata.

A szertartás utolsó szakaszában a családtagok a kezükben tartják a rituális asztalról elvett különféle ételeket és italokat. Háromszor körüljárják a tüzet, így kínálva azokat a szellemeknek és az isteneknek, valamint a tűz szellemének. A tűz körüljárásában már mindenki részt vesz, vagyis a sámán, a nők, a férfiak és a gyerekek is. Ezután a férfiak megfogják a terítő négy sarkát, amelyen az összerakott juhcsontváz fekszik, és ráteszik a tűzre, majd megfogják az irhát is, és azt is ráteszik a juhcsontvázra. A szertartás addig tart, amíg a tűz ki nem alszik, vagyis a juhcsontváz és irhájának teljes elégése jelenti a szertartás végét. A kapcsolat itt már teljessé vált.

Már nemcsak a sámán, hanem a családtagok is közvetlen kapcsolatba léptek az égiekkel, és közvetlenül őhozzájuk imádkoznak, könyörögnek. Megtörtént a juh teljes felajánlása is, és ahogy az előző szakaszban a legtöbb tevékenység a juhhal függött össze, úgy ebben a szakaszban szinte kizárólag csak a szellemekkel való tevékenység, kapcsolat van jelen, mely az imákban, a könyörgésekben, a vodka folyamatos szórásában és az áldozati állat elégetésében testesül meg. Az emberek a szertartás után esznek-isznak, beszélgetnek a világ dolgairól. Jó kedvük van. Megköszönik a sámánasszonynak a munkát, átadják a fizetségüket, ajándékaikat, és csak amikor már teljesen kihunyt a tűz, akkor indulnak hazafelé, vodkától és/vagy a reménytől csillogó szemmel.

A szertartás elemei összefoglalva

Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése

Az azonosságok vizsgálatához M. D. Cibenova 1999-ben végzett rítusait hasonlítom össze M. N. Hangalov 1909-ben lejegyzett szertartásaival.

Összehasonlítási alapok

Szent helyek /obó/. A helyszín kiválasztása egyben meghatározója lehet a szertartás eredményességének. Egyetlen helyszín megléte sem alapul a véletleneken.
Komoly indokok kellenek egy helyszín kiválasztásához, hiszen az első szertartástól kezdve, amikor is egy szűz földterületen a sámán kiválaszt egy szertartásra alkalmas részt, ez a hely lesz örökre egy család vagy nemzetség szent helye, nemzedékről nemzedékre.

A tűz meggyújtása. Kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy minden szertartás legelső mozzanata a tűzgyújtás. Még szinte ki sem szálltunk a kocsikból, a férfiak máris elkezdték a tűzrakás helyét előkészíteni, és kímélve a természetet, a gyújtóst otthonról hozták, és ha erre mód volt, a megszáradt tehén trágyát használták tüzelésre. A tűz szükségességének nemcsak praktikus okai vannak, nemcsak egyszerűen a szertartás lebonyolításához egy elengedhetetlen kellék, de kultikus szerepe is van. Hiszen az áldozati állat végső felajánlása a szellemeknek és az isteneknek a tűz közvetítésével történik. Tehát a tűz a legelső és a legutolsó eleme egy szertartásnak, végigkíséri az egész folyamatot, mintegy keretbe foglalja. A tűz egy szertartás nyitó és egyben záróaktusa is.

A nyírfa felállítása. A nyírfát (xuhan) a szertartás előtt szúrják a földbe.
M. D. Cibenova elmondása szerint általában annyi nyírfát állítanak, ahány állatot feláldoznak. Ma már rendszerint egy állatot – az is juh – áldoznak fel. A régebbi időkben, Hangalov leírásai alapján egy-egy szertartáson egy kancacsikót, hét vagy több juhot és egy kecskét is feláldoztak, így külön funkciója volt a ló megkötésére szolgáló oszlopnak, azoknak a póznáknak, ahová a többi állatot kötötték, a nyírfapóznáknak, melyekre az áldozati állatok bőrei kerültek, és azoknak a nyírfáknak, melyeken az állatokat levágták, és a húsukat tárolták.

Véleményem szerint a sámán-rítusok – sok-sok eltérő formai megnyilvánulás ellenére – azonos fő elemeket tartalmaznak. Az azonosság a múltból ered, az ősök, az elődök féltve őrzött tudásából; hogy egy pusztító rezsim alatt sem felejtődtek el a hagyományok, és nem tűntek el a relikviák sem, hogy mindig voltak olyanok, akik megőrizték, majd továbbadták a kultúrájuk értékeit.
Hogy mindig jött, és remélhetőleg jön is egy új nemzedék, mely szívesen viszi tovább a megmentett kincseket, és a formai változások csak az életmód megváltozásához szükségszerűen alkalmazkodó formai változások, nem pedig tartalmi változások.
A szertartások egész lebonyolítási menete tartalmában és főleg céljában nem változott.

A sámánság feléledése, erősödése olyan gyors iramú, hogy a kialakuló új rétegnek máris egy új feladatkört is el kell látnia. A városi sámán ma már nemcsak a városban tevékenykedik. Előbb-útóbb át kell venniük egy vidéki terület vagy falu sámánjának a szerepét is. M. D. Cibenova rendszeresen jár vidékre, és rendszeresen vissza-visszatér egy- egy területre állatáldozati szertartás levezetésére. Az urbánus szó nem új, de mindenképpen új fogalom a sámánizmusban, melynek jelentése lassan kibővül, és tartalmában újra megjelenik majd remélhetőleg az összetartó, a vezető, a tanító vagyis a tradicionális funkciók szerepe.

M. D. Cibenova jó kutatási alany, hiszen élete során végigjárta azt az utat, mely a sámánság útja, kezdve a tiltástól, a titokban tartáson át az újjászületésig. Cibenova asszony jó példája a városi sámánok működésének is; gyógyít, tisztít, otthoni szertartásokat végez, mindezért honoráriumot vár el. Végzi a hagyományos sámáni munkát, de kemény üzleti tevékenységet is folytat. Ha kell, repülőre ül, és itt Magyarországon végzi a sámánizálást, de nyitott bármilyen nyilvános szereplésre; filmforgatásra, riportkészítésre, előadás tartására. Vagyis mai modern városi sámán, aki szellemiségében, eszközeiben és tevékenységében azért őrzi a múltat, a hagyományokat, és éppen ezek továbbadásán munkálkodik.

Aranyosi Éva: Az ősi hit újjáéledése
Marija Dambajevna Cibenova, burját sámánasszony a segítő szellemeit hívja, Dunda-Kirety, 1999 július

A disszertáció témájában megjelent publikációk:

  • Ethnography of a tailgan. In: Hoppál Mihály: Shaman traditions in transition. Budapest: International Society for Shamanistic Research. 2000. pp. 61-65.
  • Bárányáldozat Burjátiában. In: Pócs Éva (szerk.): Sors, áldozat, divináció. Budapest: Janus/Osiris. 2001. pp. 42-57.
  • Terepmunkáimról. In: Barta Zsolt (szerk.): Új Keleti Szemle. 3. évf., 1-2. szám. Budapest. 2001. pp. 98-105.
  • A múlt és a jelen azonosságai a burját sámánrítusokban. In:Birtalan Ágnes (szerk.): Őseink nyomán Belső-Ázsiában III. Helyszellemek kultusza Mongóliában. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó. 2004. pp. 27-68.
  • A hit újjászületése. In: Birtalan Ágnes-Rákos Attila (szerk.): Kristályfény. (Crystal- Splendour) Tanulmányok Kara György professzor 70. születésnapjának tiszteletére. I-II. Budapest. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Belső- ázsiai Tanszék, Magyar Tudományos Akadémia, Altajisztikai Kutató- csoport. 2005. pp. 45-50.

A kutatásaimhoz kapcsolódó filmek, melyeknek gyártásvezetője, producere és szervezője voltam, melyek sugárzásra kerültek a Magyar Televízióban és a Duna Televízióban egyaránt:

  • Jakutok földjén -1992 (30 perc)
  • Jakut hagyományok – 1992 (40 perc)
  • Mítosz-nap- 2003 (40 perc)
  • Gyógyító dobok/Tuva – 1996 (40 perc)
  • Burját áldozati ünnep – 1996 (35 perc)
  • Távoli utakon/Baráthosi-Balogh Benedek portré – 2004 (35 perc)
  • Soós Jóska/sámánfestő – 2004 (25 perc)
  • Sámánok régen és ma I-II. – 2004 (2×40 perc)
  • Szibériai csoda/Schmidt Éva – 2004 (20 perc)
  • Szibéria-est – 2005
  • Sámánok világa – 2005 (40 perc)
  • A burjátok /saját szerkesztés, riporteri és operatőri munka is/ – 2005 (45 perc)
  • Táltos-hét – 2007
  • Világkikötő/Burjátia /saját szerkesztés és riporteri munka is/ – 2009 (60 perc)

Ezt olvastad már?

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente a tudatkutatás témájában írt friss doktori disszertációjának magyar nyelvű előadása, melynek címe: Hallucinációs módosult tudatállapotok