FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Sámánizmus > Ázsia > Felicitas D. Goodman: A sámán lélekutazása
Felicitas D. Goodman: A sámán lélekutazása: egy kísérlet eredményei

Felicitas D. Goodman: A sámán lélekutazása

Felicitas D. Goodman: A sámán lélekutazása: egy kísérlet eredményei

Előzetes megjegyzések

Eliade alapműve a sámánizmusról a következő alcímet viseli: Az eksztázis ősi technikái (Eliade 1964). Ezek a technikák kétségtelenül archaikusak, amit már csak az is alátámaszt, hogy világszerte szerves részét képezik a vadászó-gyűjtögető törzsek vallási szertartásainak, vagyis azoknak a társadalmaknak, melyek a legősibb hagyományokat őrzik. Ugyanakkor ezek a technikák, melyek „a transzt alapozzák meg, melynek során, úgy tartják, (a sámán) lelke elhagyja testét, és az égbe vagy az alvilágba száll” (Eliade 1964: 5), nem archaikusak abban az értelemben, hogy ne lehetne ma is átélni őket. Az okkultista folyóiratok kedvenc témái közé tartoznak a véletlenül átélt lélekutazások, a testből való kiszállás élményének számos drámai beszámolóját is megtalálhatjuk a hasonló kiadványokban. Mindezek ellenére a viselkedéskutatások idevágó irodalmában még nincs beszámoló a lélekutazás szisztematikus kísérleti tanulmányozásáról. Ebben a tanulmányban ez irányú, több mint egy évtizedet felölelő kutatásaink eredményeit szeretném összefoglalni. Munkánk során vallásilag semleges környezetben próbáltuk megismételni a klasszikus lélekutazásokat.

Bevezetés

Eliade fenti idézetével összhangban a lélekutazásoknak két fajtája van: felemelkedés az égbe és leszállás az alvilágba. Az etnográfiai irodalomban könnyű találni mindkettőre példát. Az ausztrál varázslók arról számolnak be, hogy szabadon tudnak lebegni az égen, vagy eltűnni a levegőben (Cawte 1974:30), az amerikai indián deszanya sámán, a payé ellátogat a Tejútra, a „kék zónába”, a transz során, hogy ott a másvilág különböző teremtményeivel találkozzék (Reichel-Dolmatoff 1971: 101). Az alvilágba való leszállásról Anisimov egy tunguz (evenki) gyógyító szertartás részletes leírása során számos adatot közöl: a sámánnak van egy segítőállata (khargi), akit leküld a sötét alvilágba, hogy megtudja a kezelendő beteg bajának okát (Anisimov 1963: 101). Eksztázisa során a sámán először saját, majd segédje dobszavára táncol, és nagy átéléssel meséli el a khargi alvilági kalandjait.

A sámán révülete

A sámán révülete, eksztázisa során tudatállapota megváltozik. A módosult tudatállapotot általában úgy definiáljuk, hogy az adott személy egyértelmű változást érzékel mentális rendszerében. Nem a „mennyiségi” érzékelésben (éberebb vagy kevésbé éber állapot, nagyobb vagy kisebb vizuális képzelőerő) van a változás lényege, hanem maga az érzékelés, a dolgok minősége változik meg. Olyan mentális funkciók kezdenek el működni, amelyek máskorra nem, és olyan érzékelési minőségek válnak megtapasztalhatóvá, amelyek az éber, normál tudatállapotot nem jellemzik.

Felicitas D. Goodman: A sámán lélekutazása: egy kísérlet eredményei
Felicitas D. Goodman

Természetesen ez a definíció számos megváltozott tudatállapot-helyzetre ráillik, maga a vallási transz is egy ilyen állapotként értelmezhető, de amelyik – fontos hangsúlyozni -jelentős mértékben különbözik az olyan módosult tudatállapot-helyzetektől, mint a hipnózis vagy az alvás és az álom. A révületet, eksztázist meditációs folyamatként is értelmezték már, de ma már jól tudjuk, hogy a meditáció egy alacsony arousalszinten zajló mentális folyamat, míg az eksztázis állapotára a magas arousalszint a jellemző.

Az elmúlt néhány száz évben a nyugati kultúra változásaival vallásaink eksztatikus jegyei fokozatosan eltűntek, olyannyira, hogy mára már minden nem hétköznapi jellegű viselkedésformát kórosként kezelünk. Az epilepszia és a hisztéria lettek a kedvenc címkék. Cawte, egy ausztrál pszichiáter, a mánia vagy skizofrénia megjelölést javasolja, hangot adva az egészségügyi szakértők által általánosan elfogadott dogmának (Cawte 1974). Még egy olyan elemző, mint Eliade sem tud teljesen elvonatkoztatni a patológiai modelltől, és a következő, meglepő módon bizonytalan megállapítást teszi: akár éri őket epilepsziás vagy hisztérikus roham, akár nem, a sámánok, varázslók és gyógyítással foglalkozó specialisták nem tekinthetők egyszerűen betegeknek; pszichopatológiai élményeiknek elméleti háttere van (Eliade 1964: 31).

Ugyanakkor Eliade a varázslókról való széles körű tudása révén nagyon találó következtetésekre jut: „A mentálisan beteg páciens olyan, mint egy sikertelen misztikus, vagy még inkább, egy misztikus karikatúrája” (Eliade 1964: 26-27), és ami a legfontosabb, „Az egyetlen különbség egy sámán és egy epilepsziás beteg között az, hogy az utóbbi nem tud szándékosan transzba esni” (Eliade 1964:24). Tulajdonképpen ez a legszembetűnőbb vonása a vallási transznak: mivel olyan személyeknél jelenik meg, akik klinikai szempontból teljesen egészségesek, és a pszichológiai működésük is normális, a transz létrejötte rituális kontroll alatt áll. Pontosan ez az oka annak, hogy az emberiség hosszú fejlődése során a transz a vallási szertartások központi eseményévé válhatott.

Fiziológiai szempontból elmondhatjuk, hogy a vallási transz jellemzői azonosak a különböző kultúrákban (Goodman 1972). Lex a következő módon foglalta össze feltevéseit a „rituális transzról”: a rituálék raison d’étreje a diszfáziás biológiai és szociális ritmusok helyreállítása a neurofiziológiai struktúrák manipulációja által, kontrollált körülmények között. A helyesen végrehajtott rítusok kellemesség és megnyugvás érzetét keltik, nemcsak azért, mert enyhítik a hosszú és intenzív stresszt, hanem azért is, mert a rituálék felépítése arra irányul, hogy érzékenyítsék, felhangolják az idegrendszert; vagyis csökkentsék a jobb félteke gátlását, ideiglenesen engedjék a jobb féltekét dominálni, valamint összekeverjék a trophotropik-ergotropik izgalmakat, hogy mindkét féltekén szinkronban legyenek a kérgi ritmusok, és kiváltsák a trophotropik szint visszaállítását (Lex 1979: 144-145).

Lex magabiztos neurofiziológiai érveléséből is kitűnik, hogy nagyon keveset tudunk a vallási transz fiziológiájáról.1 Ezenkívül álláspontja a rituális transz raison d’étre-jéről az elmúlt évek kulturális antropológiájának funkcionalista szemléletét tükrözi. Természetesen azok az emberek, akik rituális transzban vesznek részt, tisztában vannak annak szociális és terápiás előnyeivel. De a transz raison d’étre-je azon a tényen alapszik, hogy a számos lehetséges megváltozott tudatállapot közül ez az egyetlen, amely feltárja a másvilág kapuit. Ez az, amitől a transz a vallási tapasztalás részévé válhat. Valójában ez az a tudatállapot, amely lehetővé teszi a vallási tapasztalatszerzést.

Vallásitransz – kutatásaim története

A kérdés, hogy pontosan mi történik a testben a vallási transz folyamán, továbbra is sokakat foglalkoztat, ha másért nem azért, hogy változtassanak ezen élmény patológiai megbélyegzettségén. A téma iránti belső vonzalmam mellett e cél ösztönzött először arra, hogy széles körű részt vevő megfigyeléses kutatásokat végezzek pünkösdista gyülekezetekben, ahol keresztényi értelemben nyelveken beszélnek (Goodman 1972).
E kutatás korai szakaszában kialakítottam egy munkahipotézist, melyet nyelvészeti modellek inspiráltak, mely szerint e vokalizálási viselkedésnek a legalapvetőbb folyamata, bázisa a transznak nevezett neurofiziológiai változás. Ez volt az egyetlen összetartó kapocs, amely meg tudta magyarázni a feltűnő egybecsengést különböző kultúrák több szempontból vizsgált adatai között, a vallások és nyelvek különbségei ellenére.

A következő lépés szinte véletlenül jött. Néhány tanítványom, a hetvenes évek eleji fiatal, kalandvágyó generációjából, akik mindig az új és izgalmas élményeket kutatták, arra voltak kíváncsiak, vajon meg lehet-e tanulni a transzba esés technikáit a hozzátartozó vallási dogma nélkül. Jó néhány évbe tellett, amíg ki tudtam dolgozni egy olyan eljárást, mellyel elérhető a transz állapota (Goodman 1976), de az eredmény a további erőfeszítések ellenére sem tűnt kielégítőnek. Létre tudtunk hozni bizonyos perceptuális változásokat, melyek gyakran hihetetlenül intenzívek voltak, de úgy egészében még mindig akadtak olyan inkonzisztenciák, melyeket nem tudtunk kiküszöbölni. Ezenkívül az etnográfiai irodalomban nem volt semmi, ami alátámasztotta volna azt a feltételezésünket, hogy ez ugyanaz a transz, mint ami a vallási rituálékon jelenik meg. Aztán 1977-ben az etnográfiai irodalomból ismert, a vallási rítusok során jellegzetesen használt testtartások felvételével az eredmények meglepő és feltűnő módon megváltoztak 2 (Goodman 1977, 1983). Összefoglalva, az történt, hogy bizonyos testtartásokban a transz élménye általánosan konzisztens lett, és ami ennél is fontosabb, hogy az élmény tartalma megfelelt azoknak a beszámolóknak, melyek az idevágó irodalomban is megtalálhatók.

Például, ha a kísérleti személy

  • a) gyakorlott volt a koncentrációban, melyet néhány hetes egyszerű légzési gyakorlattal egészítettünk ki, vagy
  • b) olyan álló testtartást vett fel, melyet az északnyugati indián halászok használnak megszállottsági rituáléik során, és
  • c) közben csukott szemmel koncentrált egy monoton ritmusra (leginkább gyors ütemben doboltunk egy tök csörgővel), akkor
  • d) majdnem minden esetben átélte a test megnövekedésének és kiürülésének élményét, és hogy egy út nyílt meg felfelé, ugyanakkor az Ego eltörpült, fokozatosan átlépett a megfigyelői szerepbe, mely a megszállottság prototípusos élménye.

Fontosnak tartom itt megjegyezni, hogy a kísérleti személyeknek előre nem mondtuk el, hogy milyen élményre számítsanak. Amennyiben a képek eleve nem ismerősek számukra, a szuggesztió és önszuggesztió faktorait kizárhatjuk.

A sámán lélekutazásának kísérleti indukciója

A következő Iélek utazásokról szóló beszámolók olyan személyekkel való interjúkból származnak, akik részt vettek két, általam vezetett műhely munkájában 1983. április 6. és 10., valamint 14. és 18. között a scheibbsi (Ausztria) Buddhista Központban. A résztvevők 25 és 65 év közötti személyek voltak, akadémiai berkekből. Mindkét csoport hat különböző testtartást próbált végig, melyek látomásokhoz, nyelveken szóláshoz, kvázi megszállottsághoz vezettek, valamint a „csontmutatást”, az ausztrál pózt, mely „mágikus dárdák” kihajítására szolgál; és végül két testhelyzetet, melyek a lélekutazásokat hívják elő. A tapasztaltakról való beszámolókat közvetlenül a transz után, néhány perc pihenést követően magnetofonon rögzítettük.

1. Égbe szállás

Ezt az élményt úgy lehet kiváltani, hogy a lascaux-i barlangokból jól ismert „pálcika figurák” testtartását alkalmazzuk (Gilardoni 1948). Az ember hason fekszik 37 fokos szögben, lehetőség szerint egy kis dombocskán. A jobb karja ellazítva, könyökénél behajlítva, mely természetessé teszi a hüvelykujj felfelé tartását. Bal karja kinyújtva, hüvelykujja lefelé néz, ami szükségessé teszi, hogy a tenyerét testéhez képest kifelé fordítsa.

A résztvevők általában a hasi tájékon összegyűlő „energiáról” számoltak be:

  • A lábamnál kezdődött, ragyogó sárga fény, majd a hasamig emelkedett.
  • Ezt erős nyomás követte a mellkasban, mely úgy tűnt, kiutat keres magának.
  • Olyan volt, mintha valaki ki akart volna nyomni engem magamból, mint borsót a hüvelyéből.

Valószínűleg ez a nyomás keltheti azt az érzést, hogy a test megnyúlik, vagy hegy nagyságúvá növekszik:

  • A testem elkezdett terjeszkedni minden irányba, nagyon hosszú és széles lett.
  • Két dobot kezdtem el hallani, egyet elölről, a másikat a hátam mögülről. A hangok addig húztak, amíg nagyon hosszúnak kezdtem érezni magamat, bárcsak az egyik irányba nyúltam.
  • Feküdtem valahol és az eget néztem. Aztán elkezdtem nőni, a hasfalam egy magas heggyé nyúlt. Hirtelen megláttam a hegyet mellettem, és elrepültem.

Másoknál ugyanez az energia a fej felé törekszik, és a fejtetőn bukik ki:

  • Először egyenesen előre néztem. De aztán a tekintetem elindult felfelé, és fent kitört a fejemből. Egyre magasabbra, magasabbra és magasabbra emelkedtem, alattam az óceán zúgott.
  • Egy fekete doboz fedett be, a tetején világosság szűrődött be, és én ki akartam jutni azon a résen. Végül sikerült kikerülnöm, és továbbrepültem, alacsonyan a föld fölött.

A kiemelkedés után néhány személy lebegésről számolt be:

  • Ezután egy megfoghatatlan lebegés érzése fogott el, lassú körökben szálltam, fehér felhőkön keresztül, mögöttük a kék ég.
  • Hirtelen megláttam az óceánt magam alatt, de ez nem olyan volt, mintha úgy repülnék, mint egy madár. Inkább olyan érzésem volt, mintha egy léggömb lennék, mely lassan és nyugodtan lebeg az óceán felett. Nem volt ott se táj, se hegyek, semmi. Mégis csodálatos érzés volt ilyen nagynak és kereknek lenni.

A leggyakoribb azonban a repülés élménye. Ez általában madarakkal kapcsolatos képekben fejeződik ki:

  • Az első dobszóra megláttam egy hatalmas madarat.
  • Egy fán ültem, száz meg száz madár között, mind csicseregtek, így a dobszó madárcsi-csergésnek tűnt

De néha a madár elragadja magával a személyt:

  • A hasam felnyílt, és egy hegy nőtt ki belőle, egy hegycsúcs. Átalakult egy hegylánccá, ahonnan egy nagy barna madár szállt elő. Felmásztam a hátára, és körberepültük a tájat, tele volt fehér hegycsúcsokkal.

Bizonyos esetekben az elragadtatás és egyedül szállás élménye együtt jelenik meg, mint a következő beszámolóban:

  • Egy hatalmas madár volt fölöttem, de az nem én voltam. Megragadott a karmaival, és nagyon hosszú ideig körözött velem, fantasztikusan gyönyörű volt. De aztán már egyedül szerettem volna repülni, és ő elengedett. Nagyon kicsinek éreztem magam, mint mondjuk egy harkály, de az, hogy elszabadultam, eszméletlen fizikai reakciót váltott ki belőlem, amitől nagyon szűk kis körökben forogtam körbe-körbe.

Mégis, a legintenzívebb repülésélményeket azok élik át, akik madárrá változnak. Kinőnek a szárnyaik:

  • Két szárny jelent meg előttem, aztán elkezdtem érezni, hogy hozzám tartoznak. Egyre nagyobbak lettek, és én viccesnek találtam, hiszen a hátamon feküdtem, és nem értettem, hogyan lehetnek szárnyaim ott?

Vagy a szárnyak és a csőr is megjelenik:

  • Nem sokkal azután, hogy elkezdtél dobolni, éreztem, hogy az arcom megváltozik, egy csőr nő ki belőle, és a nyakam is megnőtt. Aztán közbelépett a józan eszem, és azt mondta, hogy csak egy képet látok (a Lascaux-figura képét), mindez csak önszuggesztió. Az az érzésem, hogy csőröm van, megmaradt, és nem is akart elmúlni. Hirtelen észrevettem, hogy a légzésemmel párhuzamosan egy másik zajt is hallok, mégpedig a szárnyaim csapkodását, kiterjesztett szárnyak lágy suhogását. Nagy fehér felhők között repültem. Aztán a józan ész újra közbelépett, és erővel le akartam állítani az egészet, de nem lehetett, a repülés folytatódott. Utána azzal próbálkoztam, hogy legalább ettől a csőrtől megszabaduljak, de ez sem sikerült. Egy fájdalmas görcs a nyakamban, ez minden, amit el értem erőfeszítéseimmel. Szóval nem volt mit tenni, továbbrepültem a felhők között, erőteljes szárnycsapkodással, mint egy igazi madár.

Az átváltozást bizonyos esetekben vissza lehet csinálni, mint azt a következő példa is mutatja:

  • Ott volt egy fehér fal, amin nem tudtam keresztülrepülni. Hirtelen egy légörvénybe keveredtem, majd sárga táj vett körül, tudtam, hogy többé már nem vagyok madár, újra magam vagyok.

Amit az ember repülés közben lát, nagyon bonyolult is lehet:

  • Rögtön, ahogy elkezdtél dobolni, én hátrabillentem, és egy elképzelhetetlenül szép hegyvonulat felett repültem el. Zöld volt, de messziről rózsaszínben ragyogott. Aztán megláttam egy bolygót és egy napot, meg egy holdat is, ami kicsit fakó volt. Amikor lefelé kezdtem repülni, a tenger felvillant, mintha belülről ragyogna, vagy a nap tükröződne benne. Aztán néhány pillanatra sötét tájak tárultak a szemem elé, és egy hatalmas hegyhez érkeztem. Beleástam magam, és egy fjordot találtam, melybe egy folyó ömlött. Tudtam, hogy elvileg nekem abba a fjordba kéne alászállnom, de valahogy nem ment, ott lebegtem keringve felette. Oda akartam repülni, de nem sikerült.

A transzba esés előtt megfogalmazott vágyak a transz során teljesülhetnek, vagy tanításokat kaphat az ember a transz idején, mint azt a következő példáknál láthatjuk:

  • Azt kértem, hogy a segítő szellemem jelenjen meg előttem. Kicsivel a látomások kezdete után megláttam egy fekete madarat, olyasfélét, mint egy varjú. Nem repült, csak ott lebegett előttem. Egy ideig nem értettem, hogy mi ez, a madár meg csak nézett, mélyen a szemembe. Aztán hirtelen megértettem, hogy mit akar. És akkor eltűnt.
  • Egy üvegfaljelent meg előttem, amin volt egy lyuk. Elkezdtem repülni felé, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon hogyan fogok átrepülni rajta ezekkel a szárnyakkal.

De aztán valami furcsa elmosódás történt, és fogalmam sincsen hogyan, de átjutottam a résen.

  • Csodálatosan szép táj felett repültem. A szemem előtt nőttek ki a hegyek a földből. Ebben a pillanatban megértettem, hogy ebben a valóságban minden lehetséges. Nagyon mély megtapasztalás volt.

2. Leszállás az alsó világba

Az alsó világokba való leszálláshoz a résztvevők a Harner által javasolt testtartást alkalmazták (Harner 1981:31). A kísérleti személy egyenesen fekszik a hátán, a jobb karját lazán kinyújtva a teste mellett tartja, míg a bal karját a homlokára hajtja, úgy, hogy beárnyékolja, de nem nyomja erősen a szemeit.

Néhány személy arról számolt be, hogy olyan érzése volt, mintha valaki masszírozná a talpát. Egészében azonban az érzékelt fizikai változások sokkal kevésbé voltak erőteljesek, mint az égbe szállás esetében, és az élmények igen gyorsan elenyésztek. íme néhány beszámoló, összetettségük sorrendjében, az alvilágba való bejutás élményéről:

  • Egy átjárón mentem keresztül, majd hátraestem egy lyukba.
  • Fejjel lefelé zuhantam egy hosszú csőben, ami nem volt szilárd, de minden oldalról körülvett.
  • Hirtelen valami katakombákban találtam magamat, aztán eljutottam egy ajtóhoz. Az ajtó kinyílt, és valami nagy fekete dolog nyúlt értem, de aztán eltűnt.
  • Egy fénysugárral együtt repültem bele egy odúba, félelmetes volt, olyan gyorsan történt. Hosszú, barna átjárókhoz jutottam, aztán rács állta az utamat. Valahogy mégis keresztüljutottam rajta.
  • Addig süllyedtem a földbe, amíg egy szintre nem kerültem vele. Aztán fokozatosan kettéváltam, és rézsútosan kezdtem csúszni lefelé a mélybe, párhuzamosan önmagammal. Olyan volt, mintha egy légmatracon lebegnék. De akadályozva voltam a mozgásaimban, mintha úsznék.
  • Amikor elkezdtél dobolni, egy alagútra gondoltam. Azonnal meg is jelent, aztán jött egy híd. Mögötte volt egy másik alagút is, és az volt a valódi. Az elsőt csak elképzeltem. Beléptem, és mindkét oldalán, a fal mentén, alakokat láttam meg. Azon gondolkodtam, vajon mit csinálnak ezek itt? Megijedtem, amiért beléptem ide. De ők nem foglalkoztak velem. Fényt láttam meg az alagút végén, és elindultam felé, de minél közelebb jutottam, annál halványabb lett. Aztán teljesen eltűnt, de az alagút folytatódott tovább, és a végén balra kanyarodott. Nagyos sok jobb kanyar volt benne, és én arra gondoltam, hogy borzasztó hosszú ez az út. Hirtelen ott álltam két ajtó előtt, melyek ugyanabból a keretből nyíltak. Én a jobb oldali mögött álltam, és valamiért elfogott a félelem, de aztán kinyitottam a bal oldalit, és átléptem rajta.

Amint a kísérletben részt vevő személyek átjutottak ezeken az átvezető folyosókon, gazdag világ tárult a szemük elé. íme megint néhány példa, szintén a kidolgozottság sorrendjében:

  • Egy holló repült el mellettem, láttam a karmait, csőrét és fekete szárnyait. Később más állatokat is észrevettem, egy medvét, majd egy bölényt.
  • Nagyon hosszú ideig futottam egy mocsaras vidéken. Aztán megláttam egy vöcsköt, de nagyon meghökkentő volt, mivel a csőrét lefelé tartotta, mintha a hátsó lábaihoz ragadt volna. Aztán egy fehér bálna jelent meg, de ezzel kapcsolatban is az volt az érzésem, mintha nem az volna, aminek látszik.
  • Egy széllöket sodort el, majd megláttam egy ragadozó kinézetű madarat, nagy tollazattal. Meglepően vidám madár volt, hamarosan még táncra is perdült. Összevissza röpködött, így minden oldaláról megcsodálhattam; elszállt felettem, majd mellettem, eltűnt a sziklák között, de aztán újra megjelent, úgy nézett ki, mint egy izzó tűzgolyó, foszforeszkált, majd különböző színekben pompázott, és átbucskázott a fején. Egyetlen megszakítással – amikor delfineket láttam ugrándozni, nagy ívben, de víz nem volt – egészen a végéig jelen volt, és folytatta mutatványait.
  • Az ajtó mögött egy nagyon furcsa, sárga árnyalatú tájat láttam meg, ködös volt, mintha vízfestékkel festették volna. De amikor közelebbről is megnéztem, épp elég reális volt, a földön végig hasadékok voltak, amikből köd párolgott. Elkezdtem sétálni, és az első dolog, amit megjártam -ugyan egy kicsit elmosódottan – egy vadkacsa volt. Aztán egy házhoz érkeztem. Kinyitottam az ajtót, és egy vadkant vettem észre, amint éppen egy padon ül az asztalnál. De nem foglalkozott velem. Aztán egy ragadozó madarat láttam meg, gyönyörű barna tollazattal és nagy fejjel, de az se figyelt fel rám. Hamarosan egy fajd jelent meg, és ezzel vége islert az állatok világának. Egy lyuk keletkezett, mögötte egy hatalmas város terült el. Kiábrándító volt, semmi kedvem nem volt városhoz, ugyan nagyon messze volt, én mégis balra kanyarodtam, el tőle, át a hegyen.

Összegzés

Természetesen ezek a 15-20 perces rövid látogatások más világokba nem összevethetőek az öreg sámánok csodálatos performance-aival, mint amilyeneket Rasmussen, Freuchen, Anisimov és mások leírtak. Azonban bárki, aki csak egy kicsit is járatos a samanisztikus lé-lekutazások irodalmában, észreveszi, hogy mekkora hasonlóságok vannak az ezekben a beszámolókban megelevenedő képek és az öreg sámánok beszámolói között. Ott van például a kapcsolat a madarakkal, vagy a madárrá válás és a repülés intenzív élménye, ami Eliade szerint a sámánok egyik legalapvetőbb jellemzője. Ott van az ég „kék zóná”-ja és a sötétség, az alvilág ködös jellege. Ami mégis alapvetően hiányzik, az a kulturális háttér és a szociális dimenzió. Ezekben a kísérletekben a résztvevők nem azért estek transzba, hogy bizonyos balszerencsék okait felfedjék, nem kutattak kóbor lelkek után, és nem kísérték el a holt lelkek birodalmába a friss halott lelkét. Mégis meglepően valószerű tapasztalatokkal tértek vissza arra vonatkozóan, hogy milyen lehet egy sámán utazása. A rejtély, hogy vajon miért hoz létre beavatatlan embereknél egy viszonylag egyszerű indukciós eljárás, a megfelelő testtartással kombinálva, ennyire jellemző érzékelési változásokat, egyelőre megoldatlan marad.

(Fordította: Gulyás Magda)

Jegyzetek

  1. Müller, I., cand. med., a freiburgi egyetem kutatója számos laboratóriumi munkát végzett, kiterjesztve az indukált transzkutatásainak eredményeit. Munkájában olyan paramétereket is felvett, mint az EEG, EKG, vérnyomás és vérsavó változásai. Az eredményeket később fogják publikálni.
  2. Részletesebben lásd Goodman, F. D.: Altered states of consciousness: A new classification. Az Amerikai Antropológiai Társaság 76. találkozóján bemutatott anyag, Houston, Texas, 1977. december, és uo. Body posture and the religious altered state of consciousness: An experimentál investigation. 1983.

Irodalom

  • Anisimov, A. F. 1963. The shaman s tent of the Evenks and the origin of the shamantic rite. In Michael H. N. (ed.): Studies in Siberian Shamanism. Toronto, University of Toronto Press.
  • Cawte, J. 1974. Medicine is the Law: Studies in Psychiatric Anthropology of Australian Tribal Societies. Honolulu, University Press of Havaii.
  • Eliade, M. 1964. Shamanism: Archaic Techniques ofEcstasy. New York, Pantheon Books.
  • Harner, M. 1981. The Way ofthe Shaman: A Guide to Power and Healing. New York, Harper and Row.
  • Goodman, F. D. 1972. Speaking in Tongues: A Cross-Cultural Study of Glossolalia. Chicago, University of Chicago Press. -1976. Experimentál iduction of altered states of consciousness. Oxford, Miami University. Az ohioi Tudományos Akadémia 85. találkozójára készített anyag. -1977. Altered states of consciousness: A new classification. Az Amerikai Antropológiai Társaság 76. találkozóján bemutatott anyag, Houston, Texas, 1977. december. -1981. States of consciousness: A study of soundtracks. The Journal ofMind and Behaoiour, 2, 209-219.
  • Gilardoni, V. 1948. Naissance de Vart. Párizs, Editions de Clairfontaine.
  • Lex, W. B. 1979. The neurobiology of ritual trance. In The Spectrum of Ritual: A Biogenetic Structural Analysis. Eds. D’Aqulili, E. G. et al. New York, Columbia University Press, 144-145.
  • Reichel-Dolmatoff, G. 1971. Amazonian Cosmos: The Sexual and Religious Symbolism of the Tucano Indians. Chicago, University of Chicago Press.
  • Tart, C. H. (ed.) 1969. Altered States of Consciousness. Doubleday Anchor, Garden City, New York, 1-2. oldal a szerző által külön kiemelve.

Részlet a Sámánok és kultúrák (Hoppál Mihály – Szathmári Botond – Takács András) című könyvből.

Ezt olvastad már?

Riport Txana Ixa-val (törzsi vezető és sámán) az ayahuasca-ról

Riport Txana Ixa-val (törzsi vezető és sámán) az ayahuasca-ról

Eindbaen.nl újabb riportja, ezúttal Txana Ixa-val aki törzsi vezető és sámán. Ezúttal többek között az ayahuasca-ról is beszél.