FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > Film ajánló > Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja

“A Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány – amely immár két évtizedes múltra tekint vissza – a korábbi Orvostovábbképző Egyetem Pszichiátriai Tanszéke munkájának segítésére jött létre. Az egyetem megszűnése után is folytatta tevékenységét, melyben a legfőbb cél az ismeretek bővítése és a naprakész gyakorlat elsajátítása. Az Alapítvány olyan rendezvények tudományos programját alakítja ki, melyekben az előadásokon résztvevők egyrészt új ismereteket szerezhetnek, másrészt a tudományos ismeretek sajátos kontextusba helyezése által azokat hatékonyan el is sajátítják, ezen kívül gyakorlati kérdések és tapasztalatok megvitatására is van lehetőség.

Az Alapítvány felkéri együttműködésre a szintén nagy hagyományokkal bíró Hippocrates folyóirat kiadóját (Dzéta Kft.) annak érdekében, hogy magas színvonalú képzést nyújtson a pszichiáterek számára, hazai élvonalbeli előadók közreműködésével.
A szóban forgó képzés a Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége a Pszichiátriában elnevezéssel akkreditált konferencia.

Bízunk abban, hogy az elhangzó előadások, viták, valamint a szünetekben történő szakmai párbeszédek minden résztvevő számára egyaránt hasznosak lesznek.

Budapest, 2016. január 08. Prof. Dr. Füredi János A tanfolyam várható kreditértéke: 10 pont

A tanfolyam szakmai védnöke: Prof. Füredi János, a Psychoeducatio-Léleknevelés Alapítvány kuratóriumának elnöke

A tanfolyam szervezője: Puber Anikó lapigazgató, Hippocrates folyóirat
Technikai információ, regisztráció, étkezés és szállás kapcsán további felvilágosítás: hippoc@t-online.hu
Jelentkezési lap: www.hippocrateslap.hu
Költségek:
Regisztrációs díj: 14.000 Ft/fő
Szállás egyágyas: 16.800 Ft/fő
Szállás kétágyas: 12.000 Ft/fő
Étkezés: 9.100 Ft/fő/két nap
IFA: 350 Ft/fő/éj
Kísérő költsége: 16.650 Ft/fő (Egyágyas elhelyezés esetén lehetőség van kísérő részvételére.)

Hippocrates – Psychoeducatio Specialista Továbbképző Hétvége Galyatető, Galya Hotel, 2016. április 9-10.

„Igényünk a teljességre: a tudásban, az életben és a gyógyulásban” Szombat (április 9.)

9.30-tól érkezés

10.30 MEGNYITÓ
10.40-13.00 Válogatás a pszichiátria fejlődését (is) befolyásoló témákból

Frecska Ede: Ayahuasca, a lélek indája. Egy rítus globalizációja
Boldogkői Zsolt: Mégis, kinek az élete? – mikroorganizmusok a testben és a genomban
Bagdy Emőke: Sötétségből a fénybe: megküzdés a depresszióval Üléselnök: Füredi János

13.00-14.00 Ebédszünet
14.00-17.00 Kiscsoportos konzultációk (szupervíziós csoportok) 17.00-17.30 Szünet
17.30-19.00 Servier szimpózium

Janka Zoltán: ‘Gaia scienza’ Galyán: a kedvjavítás biológiája
Demetrovics Zsolt: Pozitív pszichológia – mentális zavarok – pozitív affektusok Faludi Gábor: Depresszió – Agomelatin – Remisszió
Üléselnök: Németh Attila

19.00 Radics Judit – Rózsavölgyi Éva: Francia Kapcsolat

Vasárnap (április 10.) 10.30-12.30 Kiselőadások – esetmegbeszélések

Moderátorok: Füredi János és Németh Attila 12.30-13.30 Ebédszünet

13.30 Füredi János: Teszt és zárás”

Ezt olvastad már?

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro - Eindbazen riportja Gino Renzo Cocchella Frisancho-val

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro

Gino Renzo Cocchella Frisancho (perui sámán) az úgynevezett növényi gyógyszerekkel dolgozik, szakértelemmel rendelkezik a sámánizmus és a tudat területén.