FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > A hit újjászületése – Aranyosi Éva
Maria Dambajevna Cibenova, burját sámánasszony magyarországi szertartásait fogom elemezni, összehasonlítva az otthoni, a burjátiai szertartásokkal.

A hit újjászületése – Aranyosi Éva

A HIT ÚJJÁSZÜLETÉSE – Aranyosi Éva

Aranyosi Éva – Az ősi hitt újjáéledése (Egy burját sámánasszony és rítusai a XXI. században) című könyvéről itt lehet olvasni.

A cikk megírását azzal a szándékkal kezdtem, hogy Maria Dambajevna Cibenova, burját sámánasszony magyarországi szertartásait fogom elemezni, összehasonlítva az otthoni, a burjátiai szertartásokkal. Vagyis mennyire meghatározó a környezet, és hogy hogyan maradnak meg vagy módosulnak, illetve alkalmazkodnak az állandó elemek a területi sajátosságokhoz és egy alapvetően más kultúrához. Hogy milyen kereteket, esetleg korlátokat vagy lehetőségeket tud biztosítani egy európai környezet egy ősrégi vallás műkö- déséhez, működik-e, hat-e, és ha igen, mi ennek a magyarázata.

Sajnos ezt a témát egy másik írásomban kell majd feldolgozni, most fontosabbnak tartom leírni és bemutatni azt, hogy milyen szellemi úton lehet vagy kell végigmenni annak, aki túl közel merészkedik a sámán belső világához, milyen veszélyes is lehet, ha nem tud önmaga felett kontrollt tartani, és hogyan halhat meg a hit, ha azt, amiben hiszünk, nem a megfelelő helyen kezeljük a rendkívüliség és a hétköznapiság között.
Ahhoz, hogy most újra írni és foglalkozni tudjak a sámánvilággal, amiről már kilenc éve az életem szól, újra végig kellett járnom a hit lépcsőfokait. Újra szinte „beteggé” kellett válnom, hogy, bár most már nem közvetlen sámáni segítséggel, hanem a magam erejével és gyötrelmeimmel való megbirkózással, hitem legyen ismét egy olyan világban, amely egyszer már visszaadta a lelkemet, legyőzve és meggyőzve örök kételkedő habitusomat.
Az évek során, ahogy közelebb és közelebb kerültem M. D. Cibenova sámánasszonyhoz, ahogy beljebb és beljebb kerültem szertartásai végrehajtásába, mint segítő, ahogy több és több időt töltöttünk együtt átlagos emberként is, mint barátnők vagy úgy, hogy ő is, mint bárki más, szintén anya, feleség és még elő anyjának gyermeke, úgy kevere- dett bennem össze két különböző világ, melyek nagyon nem ellentétesek egymással, de ugyanakkor semmi esetre sem egyenértékűek és nem is párhuzamosak; az egyik a normális, hétköznapi földi élet, a másik a szakrális, az emelkedett, véleményem szerint a kapott sámán örökség, mely sokkal inkább teher és fájdalom, mint adomány, és amely egy olyan világ képvi- selőjévé teszi a sámánt, melyben minden feladata teljesítése közben újra-és újra végig kell járnia a saját kálváriáját is. Hogy milyen megerőltető és fárasztó a sámánkodás, és milyen küzdelem, hogy szellemvilágában lelkének elvesztése nélkül, és ép elméjének megtartása közben másokért, mások boldogulásáért és egészségéért áldozza fel saját életenergiáit, csak sokszoros veszekedések, heves viták és hosszas beszélgetések után értettem meg. Vagyis bennem már eggyé vált a sámán és az ember, de úgy gondolom, hogy a konfliktusok ott kezdődtek, hogy inkább már csak az embert láttam benne, aki „sámánkodással” tölti el a szabadidejét. Eltűnt belőlem a varázs, a különlegesség, a megfoghatatlan tisztaság érzése, és zavarni kezdett az az elvárás, hogy amiben részesülök, az igen is felsőbbrendű, és számomra ez legyen megtiszteltetés.
A konfliktusok és az egyre erősödő kételyeim ellenére – melyek azért erősödtek, mert segítséget, hogy újra hinni tudjak, tőle vártam, amit azonban egyáltalán nem kaptam meg, sőt egyértelműen megfogalmazta, hogy ez az én háborúm, az én csatám saját magammal, ezen az úton, hosszú évek tapasztalatai után egyedül kell végigmennem – elkísértem minden vidéki szertartására, és jelen voltam az otthoni munkája során is.
Kételyeim igazi okaival nem mertem szembenézni, pedig úgy gondolom, pontosan tudtam, mik azok. Ahogy ő is egyszer elmagyarázta, én már családtaggá váltam. A sámán különlegesen kezeli a családtagjait, teljesen elkülöníti a páciensektől, ritkán tud gyógyítani, segíteni rajtuk, általában ilyenkor más sámánok segítségét kéri. A család számára szent, szorosan és véleményem szerint, legalább is ő, férfiként tartja egybe az otthont, dönt és intézkedik minden családot érintő esetben. Ritkán lehet ellenszegülni döntéseinek, és bár mindig elkeseredetten panaszkodik, hogy mindent egymagának kell csinálnia, segítséget ritkán fogad el. Mint családtagtól, elvárta, hogy találjam meg a helyem ebben a hierarchiában, és közölte, hogy nem kapok és ne is várjak mást, mint a többiek.
Vagyis megszűnt a páciensi státuszom, ahol fizikai és lelki bajaimat tudtam gyógyíttatni, helyette kaptam egy családtagi és baráti státuszt, ami azt jelentette, hogy minden tettét és mondatát, sámáni feladatát, sorsát, karmáját meg kell tudjam érteni és elfogadni. Ugyan- akkor meg kell tudjak birkózni azzal a ténnyel is, hogy ő egyben feleség és anya, tehát ember, akinek ugyanúgy vannak rossz és jó napjai, ha kell kiabál, veszekszik, ideges vagy gyerekként örül, komoly vagy viccelődik, sír vagy nevet, vagyis még egyszer: ember, de olyan ember, aki mindenhol és minden pillanatban ugyanakkor sámán is! Ettől különleges és emberfeletti erőt és tudást képvisel a sámán.
Ez az, amit én sokszor elfelejtettem; megtartani minden percben a tiszteletet és meghajlást a tudás, az erő előtt, egy kiválasztott előtt, akinek a sorsa, kötelessége másokon segíteni, miközben egy másik síkon is maximálisan kell teljesítenie.
Tehát a sámán leereszkedett a földre, elment az üzletbe bevásárolni, otthon megfőzött, utána elmosogatott, és később kitakarította a lakást, majd kimosott.
Miközben kételkedtem, szörnyen szenvedtem is, hiszen szerettem volna újra ugyanúgy hinni, mint régen, szerettem volna, ha újra minden ugyanolyan, mint régen, és közben nem vettem észre azt sem, hogy saját énem fejlődésében előbbre léptem. Ha minden a régi lenne, semmi értelme nem lett volna az elmúlt kilenc évnek. Kételkedtem és szenvedtem, mert fejlődnöm kellett, mert lelkileg erősebbé kellett lennem. Családtaggá kellett válnom, hogy nyitottabbá, látóbbá, megértőbbé vagy kevésbé egocentrikusabbá váljak. Konfliktusokat kellett megoldanunk, hogy végre megértsem a sámánság lényegét, és ne csak érzelmileg, lelkileg, hanem kívülállóként és tudomá- nyosabban is képes legyek ehhez a világhoz közelíteni és foglalkozni vele, remélhetőleg lelki sérülés nélkül.
Egy rövid közbevetés: gyötrődéseim közben nagyon sokszor sírtam, mert egyrészt megkönnyebbültem, másrészt pedig talán ezzel is kifejezésre akartam juttatni, hogy mennyire szenvedek saját gyarlóságom miatt, mennyire szeretném újraérezni a tisztaságot a lelkemben, együttérzést akartam kiváltani, meg sajnáltam is magamat. Sajnos eredményt nem értem el, sírásom inkább heves indulatokat váltott ki, amire megkaptam a magyarázatot is: a páciens sírhat, hiszen problémái és bajai miatt megy a sámánhoz, aki végighallgatja, és a megfelelő szertartással segít neki, én mint családtag, ezt a jogomat elveszítettem. A sírás a családban közelgő tragédiát jelenthet. Ezért, ha bárki sír a családtagok közül, rettenetes – és ezt komolyan állítom, hiszen számtalanszor voltam én is szenvedő alanya – idegesség, düh és félelem lett úrrá a sámánasszonyon.Minden ilyen esetben azonnal szertartással (vodkahintéssel) fordult a segítő szellemei felé, hogy újra nyugalom és béke legyen a családban.
Bármilyen nehéz volt, tudomásul kellett vennem, hogy kételyeimmel egyedül maradtam, a megoldásban csak magamra számíthattam, semmilyen külső jelét nem adhattam belső gyötrődéseimnek, és nem számíthattam semmiféle segítségre, főleg nem M. D. Cibenova segítségére. Családtag voltam egy általam nagyon szeretett családban, egy olyan sámáncsaládban, ahol még az idősebb fiú is sámán volt, s mégis úgy éreztem, hogy nincs nálam akkor magányosabb egész Burjátiában.Nem értettem meg akkor azt sem, hogy egy sámáncsalád, de általánosan is fogalmazhatok, egy burját család összetartozását, egységét, szeretetét és egymásért való ön- feláldozását semmiféle külsőségek nem jelzik, teljesen eltér az európaitól, sőt még inkább az amerikaitól. Nincsenek szavak, érintések, gesztusok, belül, a szívben, a lélekben, a szemben zajlik minden. Nem látni, hanem érezni kell, és nekem ez sokkal mélyebbnek és tartal- masabbnak tűnt. Tapasztaltam, hogy ezek az emberek nem a szavak, de sokkal inkább a tettek emberei.
Ki a hibás? Ha ezt a kérdést teszem fel, akkor én. Magam voltam felelős hitetlenségemért, és ezt most megpróbálom megmagyarázni.
M. D. Cibenovával való megismerkedésünk után egy évvel, 1997-ben újra Ulan-Udebe utaztunk kollégáimmal. Amikor találkoztunk, első benyomáson az volt, hogy bár még csak 52 éves, mégis egy „Bábuska” állt velem szemben. Öltözködése, viselkedése, de még a járása is egy idős, bölcs, sokat szenvedett emberre emlékeztetett, de ugyanakkor valami nagyon nagy belső tisztaságot, fényt láttam, éreztem belőle kisugárzódni.
Megmagyarázhatatlan nyugalmat és jóságot éreztem én is magamban, amikor egészen közel voltam mellette. Hangja, lénye valóban természetfelettinek tűnt. Ez a varázs hosszú- hosszú ideig meghatározta a kapcsolatunkat, megingathatatlan volt a bizalmam, a hitem.
Felépítettem egy hamis képet a sámánról, és ahogy a későbbi időkben azzal vádoltam magamat, hogy hétköznapiságában kezeltem azt, amit rendkívüliségében kellett volna, kezdetben azt a hibát követtem el, hogy a rendkívüliséget teljesen elszakítottam attól a hétköznapi világtól, mely nélkül nem létezik a sámánizmus. A földi élet, az emberekkel való közvetlen kapcsolat hiánya „lényeg”-telenné teszi a sámáni létet. Azt gondoltam, hogy az igazi, az „eredeti” sámánnak még mindig úgy kell élnie, mint száz évvel ezelőtt, népével, közösségével, mint vezető, nevelő, tanító. Ahogy ezt teszi a mestere Honholoj nevű faluban. A mestere, aki ma már 86 éves, sajnos járni már csak segítséggel tud, valóban együtt él a volt közössége tagjaival. Azért mondom, hogy volt, mert a falut ma már szinte csak az öregek lakják, a fiatalok elmennek a városba vagy nagyobb településekre, ahol van munkahely, akik meg ott ragadnak, azokkal előbb vagy utóbb végez az ital. Basztu Ivanovics, M. D. Cibenova beavató mestere, a falu sámánja, még ilyen betegen is. Még mindig sokan járnak hozzá városokból is, és ellenszolgáltatásként a különböző élelmiszerek és ruhaneműk mellett pénzt is kap, amely azonban nem játszott és nem is játszik olyan fontos szerepet az életében, mint az utána következő sámán generációnak, akár falun, akár városban. M. D. Cibenova mesterét és természetesen magát is még „eredeti” sámánnak vallja.
Gorbacsov és Jelcin óta a rendszerváltozás Oroszországban is óriási változásokat hozott létre, elsősorban újra szabaddá tette az utat az ősi kultúra számára. Megjelent egy új sámán réteg, az urbánus sámán, mely már igen erősen a városhoz kötődött, és alkalmazkodott a városi élet körülményeihez, lehetőségeihez, a dinamikusan betörő európai és amerikai megjelenéshez. A kultúra szót szándékosan kerülöm, mert azt gondolom, és láttam is, hogy nyugatról bejön egyrészt a tőke, mely csak keveseknek biztosít óriási hasznot, és kialakult a felső milliárdos réteg. Másrészt viszont a többségnek nyugatról a bóvli és a televízióban látott és eddig elérhetetlennek tűnő, de ugyanúgy most is Kínában legyártatott márkásnak nevezett holmik jutnak.
A mai sámán a mai világban és nem a régi világban él. Ugyanúgy fontos számára a lakás, a kocsi, a nyaraló és a pénz. Ugyanúgy szeret gazdagon élni, szereti a szép ruhákat, utazni akar, üdülni akar és anyagilag támogatni a gyerekeit. Ha sokat dolgozik, sokat akar keresni. Ha gazdag ember kéri a segítséget, sok pénzt vár el tőle. Ha betegséget gyógyít, cserébe az egészségért sokat kell fizetni. Próbál megélni, és próbálja eltartani a családját. Burjátiában, ha egy városi sámán rosszul él, szegénynek néz ki, akkor az nem erős sámán, hiszen kevesen mennek hozzá, így kevés pénze van. Ha gazdag, akkor a gazdagságát a tudásának, az erejének köszönheti, tehát még többen mennek hozzá. Státuszszimbólum?
M. D. Cibenova 1998-ban járt először meghívásomra Magyarországon, azóta pedig minden évben. Minél többször volt itt, úgy változtak át minőségileg az utazásai. Az eredeti cél és indok, ami miatt elsősorban jött, az a pihenés, a kikapcsolódás, a teljes feltöltődés volt. Ennek ellenére minden alkalommal fogadott pácienseket is, mert ahogy elmagyarázta, ha egy sámán sokáig nem dolgozik, megbetegedhet, mert a felgyülemlett sok energiáját nem tudja levezetni, s különben is a sámán alapvető dolga a folyamatos segítés. A páciensek száma évről-évre növekszik, 2004 novemberében előfordult olyan nap, hogy 15-en is voltak. Komoly problémákkal és súlyos betegségekkel is érkeztek, és sokszor kellett lakásokhoz is kimennünk tisztító szertartás elvégzése miatt. Sokan jöttek, és az emberek általában nem sajnálták a pénzt sem. Az itt tartózkodása egyik alappillére a gyógyítás, a tisztítás lett. A pihenés, az otthoni családi problémáktól való elszakadás mellett, itt nyugodt és normális körülmények között tudott dolgozni és pénzt keresni.
A másik alappillér a bevásárlás lett. Szép, divatos és valódi márkás ruhaneműk beszerzése, melyekre Ulan-Udeben valóban nincs lehetőség vagy csak 3-szoros, 4-szeres áron. M. D. Cibenova nagyon gyorsan beilleszkedett és alkalmazkodott a számára új és tetszetős európai környezetbe, anélkül, és ez nagyon fontos, hogy egy percre is elfeledte volna vagy lecserélte volna saját hovatartozását. Sőt, nagyon is büszke volt származására, és el is várta, hogy mi európaiak fejet hajtsunk, és elismerjük az ő és az általa képviselt kultúra rendkívüliségét.
Most pedig visszaértem oda, ahonnan az írásomat elkezdtem. A kör bezárult.
Azt gondolom, senki sem hibás. Egy örökké mozgó, változó, „fejlődő?” világ van, melyben senki sem úszhatja meg az alkalmazkodást, és ezáltal a megváltozást sem, legyen az sámán vagy bárki. Mindegy, hogy ki és mi változik, a hinni tudás képességéről nem szabad lemondani, ez az egyik legfontosabb életelem, és remélem, hogy én sem vesztettem el örökre.

Irodalomjegyzék

  • Bazarov, B. D.: Tainstva i praktika šamanizma I-II. Burjatskoe knižnoe izdatel’stvo, Ulan-Ude 2000
  • Birtalan Ágnes: Sámánok révülési eszköze, az ongon. In: Őseink nyomán Belső-Ázsiában. Tanulmányok a mongol népi hiedelemvilágról I. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1996, pp. 28–46
  • Birtalan, Ágnes: Wörterbuch der Mythologie der mongolischen Volksreligion. In: Wörterbuch der Mythologie. 34. Szerk. Egidius Schmalzriedt – Hans W. Haussig, Klett-Cotta Verlag, Stuttgart 2001, pp. 879–1097
  • Boglár Lajos: Mítosz és kultúra – két eset. Szimbiózis Kiadó, Budapest 1997
  • Bohannan, P. – Glazer, M.: Mérföldkövek a kulturális antropológiában. Pannem Kft, Budapest 1997
  • Eliade, Mircea: A samanizmus. Osiris, Budapest 2001
  • Eliasova, L. E.: Bajkalskie legendy i predania. Burjatskoe knižnoe izdatel’stvo, Ulan-Ude 1984
  • Hagdaev, V. V.: Historikum és heroikum a burját sámánizmusban. Ulan-Ude 1998 (kézirat)
  • Hagdaev, V. V.: Sámánvilág az Olihon mentén. Ulan-Ude 1998 (kézirat)
  • Hangalov, M. N.: Sobranie sočenenij I-III. Burjatskoe knižnoe izdatel’stvo, Ulan-Ude 1958, 1959, 1960
  • Hoppál Mihály: Sámánizmus napjainkban? In: Világosság 23, Budapest 1982, pp. 288–295
  • Hoppál Mihály: Sámánok: lelkek és jelképek. Helikon, Budapest 1995
  • Manžigeev, A.: Burjatskie šamanističeskie i došamanističeskie terminy. Nauka, Moskva 1978
  • Mihajlov, T. M.: Huhe Munhe Tengri. Respublikanskaja Tipografija, Ulan-Ude 1966 Šarakšinova, N. O.: K voprosu o perežitkah matriarhata v geroičeskom epose burjatov. In: Filologija is istorija mongol’skih narodov. Moskva 1958, pp.190–195
  • Šimčenko, J. B.: Obyčnaja šamanskaja žizn’. Institut Etnografii, Moskva 1993
  • Tugutov, I. E.: The Tailgan as a Principal Shamanistic Ritual of the Buryats. In.: Shamanism in Siberia. Szerk. Vilmos Diószegi – Mihály Hoppál, Budapest 1978, pp. 267–280
  • Urbanaeva, I. S.: A sámánizmus a mongol világban, mint a közép-ázsiai ezoterikus Tengri- hagyomány kifejezése. Ulan-Ude 1998 (kézirat)
  • Van Deusen, Kyra: Buryat Shamans and Their Stories. In: Shamanism (Journal of the Foundation for Shamanic Studies) 10/1 (1997), pp. 7–11

Ezt olvastad már?

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro - Eindbazen riportja Gino Renzo Cocchella Frisancho-val

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro

Gino Renzo Cocchella Frisancho (perui sámán) az úgynevezett növényi gyógyszerekkel dolgozik, szakértelemmel rendelkezik a sámánizmus és a tudat területén.