FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!

LSD: Áldás vagy Átok?

LSD: áldás vagy átok? – LSD: Trip to Hell

Az LSD pályafutása fényesen indult: feltalálója, Albert Hofmann “a lélek gyógyszerének” nevezte, a Beatles dalokat írt róla, hallucinogén hatása miatt pedig titkos, az agyi folyamatok ellenőrzésére és befolyásolására irányuló katonai kísérleteket folytattak vele. A szert az 1960-as évek közepén mégis veszélyes drognak nyilvánították és betiltották, s ettől kezdve legalábbis ellentmondásosssá vált a megítélése – egészen a közelmúltig, amikor a legújabb kutatások ismét rávilágítottak az előnyeire: a tudósok mai álláspontja szerint az LSD növeli az intelligenciát, fokozza a kreativitást, sőt még bizonyos betegségek gyógyítására is alkalmas. Akkor tehát most áldás vagy átok az LSD az emberiség számára?

Az LSD vagy lizergsav-dietilamid egy erőteljes hatású, a természetben előforduló anyagokból kémiai úton előállított hallucinogén hatású alkaloid. Az 1960-as években egy átlagos adag LSD hatóanyagtartalma 250-300 mikrogramm volt, nagyjából egy homokszem tömegének egytized része. Manapság ez a hatóanyagtartalom 70-150 mikrogrammra csökkent. Ahhoz, hogy  hasson, minimum 20 mikrogramm hatóanyag szükséges.

Egyéb források szerint (Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa ill. személyes): a küszöbdózis inkább 60-80 mikrogrammra tehető. A 90-es években “sárkányosnak” nevezett LSD bélyeg egy kereskedelmi egysége, ami egy negyed ábrának felelt meg, 500 mikrogrammot tartalmazott. Ebből egy negyed, 125 mikrogramm, enyhe tripet idéz elő átlag mentális állapotú 20-30 év közötti férfiaknál. 250 mikrogramm már komoly belső küzdelmet igényel, ha az illető utcán vagy nyilvános helyen van, de megfelelő helyen és társaságban még elviselhető. Alkohol kis mennyiségben jellemzően jól oldja a paranoid és skizoid tüneteket, “lehozza” a használót, de nem semlegesíti az alap és stimuláns hatást, valamint fokozza a vakmerőségre való hajlamot, ami 8-12 óráig is tarthat. Ilyenkor jellemzően lehetetlenné válik pl. az alvás. Cannabis fogyasztása drámai módon felerősítheti az LSD “tudatot szétziláló” hatását, valószínűleg ez a baklövés állhat a végzetes kimenetelű esetek nagy részében, másrészt az alkoholos vakmerő állapotban is történhetnek balesetek. Fenti tulajdonságai és nem mindig kellemes hatásai miatt az általános nyugati-civilizációs városi droghasználatból az elmúlt évtizedben szinte teljesen kikopott.

Először Albert Hofmann szintetizálta 1938-ban az anyarozsból (rozson élősködő gombafaj) kivont lizergsavból, és ő írta le hatását is egy véletlen mérgezést követően 1943-ban. Ezután 1966-os betiltásáig pszichoterápiás alkalmazására történtek kísérletek, azonban az USA War On Drugs politikája következtében ezek a kísérletek megszűntek, noha jelentős eredményeket hoztak például az alkoholizmus vagy a heroinfüggőség kezelésében. Napjainkban kezdték csak újra ezeket a kísérleteket. Ennek ellenére napjainkban az egész világon illegális.
Tulajdonságai

Az Lizergsav-dietilamid érzékeny az oxigénre, az ultraibolya sugárzásra és a klórra. Száraz és sötét helyen évekig eltartható. A tiszta LSD színtelen, szagtalan és kicsit kesernyés. Általában szájon át veszik be; mivel egy adag szabad szemmel szinte láthatatlan, ezért vékony papírra impregnálják, kockacukorra vagy zselatinra kenik. (enmarlattameztafilmet.hu)

Ezt olvastad már?

Riport Txana Ixa-val (törzsi vezető és sámán) az ayahuasca-ról

Riport Txana Ixa-val (törzsi vezető és sámán) az ayahuasca-ról

Eindbaen.nl újabb riportja, ezúttal Txana Ixa-val aki törzsi vezető és sámán. Ezúttal többek között az ayahuasca-ról is beszél.