FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > A pszichedelikus pszichiátria rövid története
A pszichedelikus pszichiátria rövid története
Jack Fishburn: Magic Mushroom

A pszichedelikus pszichiátria rövid története

A pszichedelikus pszichiátria rövid története

Az 1950-es években pszichiáterek egy csoportja úttörő eredményeket ért el a hallucinogén drogok terápiás célra való felhasználásában, de a kutatásokat politikailag leállították részben a hippi ellenkultúra miatt.

1953 Május 5.-én a regényíró Aldous Huxley feloldott négy-tized gramm meszkalint egy pohár vízben, megitta, hátradőlt, és várta, hogy a kábítószer kifejtse hatását. Huxley kaliforniai otthonában tartotta a drogot közvetlen pszichiáter felügyelete mellett. Humphry Osmond volt a pszichiáter, akinek Huxley önként a kísérlet alá vetette magát, mint “egy lelkes tengerimalac.”

Humpry Osmond
Humpry Osmond

Osmond tagja volt a pszichiáterek kis csoportjának, akik elsőként használták az LSD-t, mint kezelési módszert az alkoholizmus és a különböző mentális zavarok gyógyítására, a korai 1950-es években. Ő alkotta meg a pszichedelikus, azaz “az elme megnyilatkoztatója” elnevezést, és a kutatásai kecsegtető eredményeket mutattak az LSD terápiás potenciáljáról. A biztató kezdeti eredmények ellenére az 1960-as években társadalmi és politikai okokból leállították a további kísérleteket.

Osmond 1917-ben született Surreyben és orvostudományt tanult a Guy Kórházban, Londonban. Szolgált a haditengerészetnél, mint pszichiáter a második világháború alatt, és később a Szent György Kórház pszichiátria részlegén dolgozott, Londonban, ahol ő lett az osztályvezető. Míg a Szent György kórházban dolgozott, Osmond és kollégája, John Smythies értesült Albert Hoffman LSD –vel kapcsolatos felfedezéséről amely a Sandoz gyógyszeripari cégnél történt a svájci Baselben.

Osmond és Smythies megkezdte saját vizsgálatait a hallucinogén anyagok tulajdonságaival kapcsolatban és feljegyezték, hogy a meszkalin hatása hasonló a skizofrénia tüneteihez, és hogy a kémiai szerkezete nagyon hasonlót a neurotranszmitter adrenalin hormonéhoz. Ebből azt feltételezték, hogy a skizofrénia okozta kémiai egyensúly felbomlása az agyban történik, de ezeket a gondolatokat kollégái nem fogadták kitűnő lelkesedéssel.

1951-ben Osmond igazgatóhelyettes lett a Weyburn elmegyógyintézet pszichiátria részlegén Saskatchewanban, Kanadában, és odaköltözött családjával. Egy éven belül LSD-vel kapcsolatos kísérletekbe kezdett Abram Hofferrel. Osmond kipróbálta LSD-t önmagán, és arra a következtetésre jutott, hogy gyógyszerként gyökeres változásokat lehetne elérni vele a tudatban. Osmond és Hoffer önkénteseket toborzott, hogy az LSD-t, és annak hatását tanulmányozzák, illetve hogy megtudják hogyan képes a szer új szintre emelni a tudatot, amelynek köszönhető a hatalmas gyógyászati potenciál.

1953-ban kezdték vizsgálni LSD hatását alkoholista betegeken. Az első vizsgálatban két alkoholos beteg vett részt, akik mindegyike kapott egy 200 mikrogrammos adag LSD-t. Egyikük abbahagyta az ivást szinte azonnal a kísérlet megkezdését követően, míg a másik résztvevő hat hónappal később tette le végleg az italt.

Néhány évvel később az egy kolléga, akit Colin Smithnek hívtak, 24 másik beteget kezelt LSD-vel, majd beszámolt arról, hogy közülük 12-nek javult az állapota a kezelés hatására. “Azt az eredményt kaptuk, hogy az LSD kiváló kiegészítője pszichoterápia kezelésnek, ” – írta Smith egy tanulmányában 1958-ban. “Az eredmények széles körű vizsgálatok során is eléggé biztatónak tűnnek ellenőrzött körülmények között.”

Az eredmények Osmondot és Hoffert is arra ösztönözték, hogy továbbra is pszichedelikum-okkal kezeljék az alkoholistákat. Az 1960-as évek végére, mintegy 2000 beteget kezeltek. Azt állították, hogy a Saskatchewanban történt vizsgálatokhoz hasonlóan, ugyan olyan eredményeket kaptak ők is. A tanulmányokból úgy tűnt, hogy egy egyszeri nagy adag LSD hatékony lehet az alkoholizmus sikeres kezelésében, és ez azt jelentette, hogy a betegek 40-45%-a nem esett vissza a pszichedelikus kezelést követően az elkövetkező egy évben.

psilcybin-photo-martin-bond
Psilcybin (Fotó: Martin Bond)

Ezzel nagyjából egy időben, egy másik pszichiáter is hasonló kísérleteket végzett az Egyesült Királyságban. Ronald Sandison aki Shetlandban született. 1951-ben elfogadta a felkínált tanácsadói állást Powick Kórházba Worcester közelébe, de munkába állásakor azt tapasztalta, hogy a létesítmény lepusztult, túlzsúfolt és elhanyagolt, és a betegeket elektrosokkal és lobotómiával kezelik.

Sandison bevezette a pszichoterápiába a zenét, mint terápiás eljárást. 1952-ben, Svájcban járt, ahol találkozott Albert Hoffmannal, majd bevezették a klinikán az LSD-t, mint terápiás készítményt. Az Egyesült Királyságba való visszatérésekor 100 ampulla LSD-vel, amelyet a Sandoz intézmény addigra “Delysid”-nek nevezettel el-, és miután felvette a kapcsolatot kollégáival elkezdte a betegek LSD-vel való kezelését pszichoterápiás kezelés mellett 1952 vége felé.

Sandison és kollégái által kapott eredményei hasonlóak a Saskatchewan vizsgálataihoz. 1954-ben arról számoltak be, az LSD terápia eredményeként, hogy 14 beteg állapota pozitívan változott (átlagosan 10 kezelés) … egy esetben nagymértékben javult (3 kezelés), 6 esetben mérsékelten javult , és 2 esetben nem történt javulás.
Ezeket az eredményeket a nemzetközi média nagy érdeklődéssel figyelte, és ennek eredményeként, Sandison megnyitotta a világ első LSD terápiás klinikáját a következő évben. A Powick Kórházban maximum 5 beteg vehetett részt LSD terápiában egyszerre. Minden beteg saját szobát kapott, amelyek fel voltak szerelve székkel, kanapéval, és lemezjátszóval. A betegek naponta találkoztak csoportos foglalkozásokon is, ahol megbeszélhették tapasztalataikat. (2002-ben, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat peren kívül beleegyezett, hogy fizet összesen 195,000 fontot 43 egykori Sandison betegnek.)

Eközben a kanadai Osmond, az LSD terápia egyik formáját hivatalosan jóváhagyatta, melyet a névtelen alkoholisták egyik társalapítója segítségével hívott életre, aki tagja a Saskatchewan Elnökségének. LSD terápia csúcspontra ért az 1950-es évek vége és az 1960-as évek elején, és széles körben úgy terjedt el, hogy “a következő nagy dolog” a pszichiátriában amely hatályon kívül helyezi az elektrosokk terápiát. Egy időben ez a terápia nagyon népszerű volt a hollywoodi szupersztárok körében is, mint például Cary Grant.

the-psychologist-newsAz LSD terápia két formája vált népszerűvé. Az egyik az úgynevezett pszichedelikus terápián alapult, melyet Osmond és Hoffer dolgozott ki, és amelyben egy nagy adag LSD bevonása is szerepet kapott a pszichoterápia mellett. Osmond és Hoffer úgy gondolták, hogy a hallucinogéneknek jótékony a terápiás hatásuk, mert képesek a betegeknek új perspektívákat mutatni.

A másik, az úgynevezett pszicholitikus terápia mely Sandisons rendszerére épül. Itt több kisebb adagban, egyre nagyobb dózisú hallucinogén anyagot adnak a betegnek. Sandisons klinikai megfigyelések alapján feltételezte, hogy az LSD segíthet pszichoterápiában álomszerű hallucinációkat indukálva, amelyek módosítják a beteg tudatalattiját, és lehetővé teszi számukra, hogy újra átéljenek rég elveszett emlékeket.

Az 1950 és 1965 évek között, mintegy 40.000 beteg részesült egyfajta LSD terápiában a neurózis, skizofrénia, és a pszichopátia kezeléseként. Még az autista gyerekeknek is felírták ezt a kezelési eljárást. Kutatásokat végezetek az LSD terápia és egyéb hallucinogének lehetséges hatásaira. Több mint 1000 tudományos közleményben és hat nemzetközi konferencián folytattak értekezést ebben a témában. De ezek a korai vizsgálatok nem voltak kellően megalapozottak, hiányzott a kontroll csoport, és a kutatók által készített publikációk lehetséges, hogy némiképp torzították a valóságot, és a kutatásra nézve negatív adatokat kihagyták a végső értekezésből.

Még így is, az előzetes eredmények alapján úgy tűnt, hogy további kutatásokat kell folytatni a hallucinogén szerek terápiás előnyeivel kapcsolatban. A kutatás hirtelen befejeződött, főleg politikai okokból. 1962-ben, az Egyesült Államok kongresszusa az új gyógyszer biztonsági előírások szigorításával, valamint az Élelmiszer és Kábítószer Közigazgatási hivatal az LSD-t, mint egy kísérleti gyógyszert szigorúbb kutatási eljárásnak vetette alá. A következő évben az LSD az utcákra került folyékony állapotban (kockacukorba itatták), és népszerűsége rohamosan nőni kezdett 1967-ben, amikor a hippi ellenkultúra javában tartott.

Ebben az időszakban, LSD fogyasztást a kábítószerrel való visszaélésnek kezdték tekinteni. Azt is lett, szoros kapcsolatban hozták a diák zavargásokkal és a háborúellenes tüntetésekkel, és az amerikai szövetségi kormány 1968-ban be is tiltotta azt.

Az 1990-es években megújult az érdeklődés a hallucinogén drogok neurobiológiai hatásai és terápiás lehetőségei iránt. Sokan dolgoznak molekuláris szinten, és több kutatócsoport is végez agyvizsgálati kísérleteket, hogy még többet tudjanak meg arról, hogyan fejtik ki ezek a szerek a hatásukat. Számos klinikai vizsgálatokat is végeznek, hogy teszteljék a potenciális előnyeit a pszilocibin, ketamin és MDMA szerek depresszió és más hangulati zavarok kezelésére.

Ezek használata még mindig erősen korlátozott, azonban a szakma kritizálja a kábítószer törvényeket, amelyek azt állítják, hogy meg kell akadályozni a létfontosságú kutatásokat a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban.

Huxley úgy gondolta, hogy hallucinogén drogok a jellegzetes hatásaival megnyitnak egy “szelepet” az agyban, ami általában korlátozza a felfogást, és néhány új kutatás megerősíteni látszik ezt a nézetet. 1963-ban, mikor Huxley rákban haldoklott, ő arra kérte a feleségét, hogy adjon neki LSD-t a halálos ágyán. Úgy tűnik ebben is előrelátó volt: Több kisebb vizsgálat is arra utal, hogy a ketamin enyhíti a depressziót és a szorongást a végstádiumú rákos betegek esetében, és az utóbbi időben az első amerikai tanulmány melyet 40 éven keresztül folytattak, arra a következtetésre jutottak hogy az LSD használat csökkenti a szorongást a halálos betegeknél is.

Forrás: https://www.theguardian.com/science/neurophilosophy/2014/sep/02/psychedelic-psychiatry

Fordította az integralkondolkodo.com weboldalról Norbert. (Az oldal megszűnt ezért lett archiválva későbbi olvasásra.)

Ezt olvastad már?

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente a tudatkutatás témájában írt friss doktori disszertációjának magyar nyelvű előadása, melynek címe: Hallucinációs módosult tudatállapotok