FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Hírek > Film ajánló > Sámánok régen és ma

Sámánok régen és ma

Sámánok régen és ma.

Sámánok régen és ma.

Hoppál Mihály dokumentumfilmje.

“A múlt század második fele jelents fellendülést hozott a samanizmus kutatásában. 1962-ben a finnországi Turkuban tartottak konferenciát (Edsman ed. 1967), majd a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején új kutatások egész soráról jelentek meg beszámolók. Az újabb eredményekbl kívánunk itt néhányat bemutatni. Van ugyanis a samanizmus jelenségvilágának néhány, eddig figyelemre alig méltatott részlete, amely külön-külön és együttesen is jelents. Az új adatok fényében meg kell kísérelni a samanizmus fogalmát újradefiniálni.

1981-ben Sárospatakon rendeztünk az orosz és a magyar akadémiai néprajzi intézetek (V. N. Baszilov és e sorok írója) közös szervezésében szimpoziont az eurázsiai samanizmusról. Itt és a néhány évvel késbbi párizsi (vö. Transe Chamanisme et possession 1986) sámánkonferencián is új kutatónemzedék jelentkezett, amely Szibériában és a világ különböz tájain végzett terepmunkát. Gyjtéseik egyik tanulsága, hogy nagyon sokfelé a samanizmus még él jelenség, gyakorlata a mindennapok része (Hoppál ed. 1984). Ez akkor meglepte azokat, akik a folklór kihalásáról és a sámánok eltnésérl írtak.

1982-ben az amerikanisták machesteri konferenciáján szintén külön szekció foglalkozott a dél-amerikai indiánok samanizmusával (pl. Baer 1982). 1983-ban a XI. Néprajzi Világkongresszuson volt külön sámánszimpozion, 1984 februárjában pedig Kaliforniában tartottak szkkör megbeszélést a samanizmus praktikus kérdéseirl. Ott Big Surban vettek részt elször tudósok és kutatók a Harner-féle dobolócsoport révülési gyakorlatain.

De nemcsak a kutatások mennyisége ntt, hanem a minsége is. Hiszen fontos összefoglaló tanulmányok és kötetek is megjelentek. Elsként a finn Anna- Leena Siikala könyvét kell említeni, amely a szibériai sámánok rítus-technikájáról szól (Siikala 1978), és a sámánok szerepvállalását, mint tudatállapotot változtató pszichikai tényezt alapvet fontosságúnak tekinti a sámán-eksztázis és az egész rituális cselekvéssor szerkezete és megszervezése szempontjából. Figyelmet érdemel, ahogy a rítust elemekre bontja (az actéma az egység, hasonlatos a beszédben a fonémákhoz). A hatalmas anyagot áttekint monográfiában elsként

25

próbálta a sámán társadalmi szerepét az eksztatikus kommunikáció és a megváltozott tudatállapot, valamint a korszer rítuselemzés segítségével leírni és meghatározni.

A lappok samanizmusáról svéd kutatók készítettek monográfiát (Bäckman? Hultkrantz 1978). Noha ismert volt néhány régi adat a lappok sámánjairól, az eredeti források a nyelvi nehézségek miatt elérhetetlenek maradtak a nemzetközi összehasonlítás számára. A rendszer bels szerkezetének rekonstrukcióját a skandináv kutatók végre elvégezték.

Jó kritikája volt annak az 1978-as angol nyelv kötetnek, amelynek anyagát még halála eltt Diószegi Vilmos kezdte összeállítani (Diószegi?Hoppál 1978). E kötet képet ad a nyugati olvasóknak a szibériai samanizmus kutatásáról (válogatott tanulmányok reprintjei In: Diószegi?Hoppál 1996a), olyan kis népek sámán-hitvilágáról, mint a szelkup, nyenyec, ket, tuvai, jakut, nganaszán és a burját. Ez utóbbi nép samanizmusáról kis monográfiának beill tanulmány található a kötetben (Krader 1978), de monográfia méret Diószegi egyik utolsó tanulmánya is a Baraba pusztán él törökök samanizmusának etnogenetikai vonatkozásairól (Diószegi 1978).

Nem kell külön hangsúlyozni a samanizmus vizsgálatában a szovjet kutatások jelentségét. E több mint százesztends tudományos hagyományon nyugvó munka eredményeit csak ritkán vették figyelembe a külföldi kutatók. Ennek a nyelvi nehézségeken kívül oka az is, hogy lényegében csak az 1970-es években indult meg újra ? jó néhány évtizedes szünet után ? a terepen gyjtött anyag publikálása. Természetesen közben is jelent meg néhány cikk és tanulmány a samanizmusról, de ezekben a samanizmus, mint a régi hit, és mint ellenséges ideológia, a vallás elleni támadások kereszttüzében állt. Így ha a kutatók esetleg találkoztak is még a titokban mköd sámánokkal, a gyjtéseket, illetve nevüket nem publikálták. A szakirodalom is átvette az újságíró-folklórban elterjesztett jelszót: ?Sámánok pedig nincsenek!? Ezért jelents a tény, hogy V. N. Baszilov átfogó tanulmányt készített a samanizmus szovjet kutatásának történetérl. (Baszilov 1981. ? Felhívom a tisztelt olvasó figyelmét arra, hogy a ciril-bets irodalomjegyzékben további utalások találhatók az orosz kutatók munkáira.) A

26

múlt század els felében végzett gyjtések a távoli Szibéria és az Altaj vidékén hiteles és részletes adatok tömegét eredményezték, melyeknek segítségével a korábbi leírások sok homályos részletére lehetett fényt deríteni. Ez lehetvé tette a szovjet kutatók számára, hogy az elmélet felé forduljanak, s történetileg foglalkozzanak a vallási ideológiák lényegével. Korábban egy leegyszersített, egyenes vonalú fejldéselmélet mentén képzelték el a vallások kialakulását, megkülönböztetve korai és kési formákat (a samanizmusban is), holott az egyszerbb és a kidolgozottabb formák egymás mellett léteztek. A Sz. Tokarjev nevével fémjelzett szovjet vallástörténeti kutatás a samanizmust olyan formációnak tekintette, amely az egyszer varázslás, a törzsi kultuszok, a vadász- mágia utáni fejdési szakaszt jellemzi, s amely közvetlenül a totemizmus után következik.

Baszilov és általában a szovjet kutatók egyik f problémája a feltételezheten korábbi, illetve késbbi elemek megkülönböztetése. Az elérhet adatok valószínsítik, hogy a samanizmus kollektív formái voltak a régebbiek, szemben az egyénivel, és a világfa/sámánfa, mint központi szimbólum is igen régi lehet, hiszen majd minden szibériai nép samanizmusának része (Baszilov 1981, 1984a). A szovjet kutató a samanizmus társadalmi beágyazottságának kérdéskörét veszi szemügyre, a társadalmi tudatnak ezt a formáját az osztály nélküli társadalmi formációkhoz köti, pontosabban a családi kötelékeken alapuló, nemzetségi társadalom szervezeti formáihoz. Különösen azok az adatok támogatják ezt a nézetet, melyek szerint például az Altajban a dob elkészítése a szkebb közösség, a nemzetség közös ügye. Történetileg nézve egyes tudósok (Zelenin, Zolotarjov) mégis a matriarchátus idejére teszik a samanizmus megjelenését, mert egész sor elem (mítoszok az asszonyok szerepérl a samanizmus kialakulásában, a gyógyítás jellegzetesen ni funkciója, a ?nem- csere? jelensége) egy hajdan ni samanizmusra utalnak. A nemzetségi kötelékek bomlásával kezdett a samanizmus, mint kulturális jelenség individualizálódni, mások szerint ez már a patriarchátus megjelenésével megkezddött.

Ezek az elméleti viták még jellegzetesen az orthodox marxizmus feltevései. A hetvenes évektl megindulnak a rendszeres gyjtések az Észak kis népei között

27

(Vasilevi 1968a, 1972; Vdovin red. 1979, 1981). A legeredményesebb kutatók egyike volt G. N. Gracsova, aki a Tajmir-félszigeten gyjtött, és találkozott sámánokkal 1972 és 1978 között. Több alkalommal sikerült magnetofonnal rögzítenie a sámánizálást a nganaszánok körében (Gracsova 1984). Ezek a felvételek ? a pontos orosz fordításokkal együtt ? végre hiteles anyagot szolgáltatnak a szövegelemzéshez. Tereptapasztalatai közül különös figyelmet érdemel, hogy minden sámánnak volt egy csakis hozzá tartozó éneke (tulajdonképpen melódiája), amelyet még utánozni sem volt szabad senki másnak. S mivel a gondolat és a lélek fogalmát ugyanazzal a szóval jelölik a szamojéd nyelvben, ha valaki másvalakinek a dallamát idegen szavakkal énekli, akkor ellopja ? a nganaszánok hiedelme szerint ? a másik ember agyát, illetve gondolatait. Minden embernek, de a sámán segít szellemeinek is van saját melódiája, amelyet éppen a sámánizálás alatt kell (többnyire az elején és a végén) elénekelnie a sámánnak. A szeánsz alatt a segít szellem megjelenését ? a helybeli informátorok szerint ? éppen egy bizonyos dallam megszólalása jelezte, illetve a dob ritmusának megváltozása. Mindezek rámutatnak arra a nagyon szoros összefüggésre, amely a ritmus, a szavak (sokszor értelem nélküliek), a melódia és rituális kontextus között fennállnak, s amelyek együttesen jelennek meg ? a szovjet kutatón véleménye szerint ? az adott kultúra világképében (Gracsova 1984).

J. A. Alekszejenko egy paleoszibériai kis nép, a velünk rokon obi-ugorok szomszédainak, a keteknek a specialistája (Alekszejenko 1981, 1984). A sárospataki konferencián a szibériai samanizmus közös és eltér jegyeit vette sorra. Elemz bemutatása elssorban a ket néphit és samanizmus elemzésén és példáin alapszik, kitn részletekkel és adatokkal, zömmel saját gyjtéseibl, illetve az alig elérhet szakirodalomból, melyekbl kiderült, hogy leginkább a török?mongol világ samanizmusának jegyeivel vethet össze a ket samanizmus.

A szovjet kutatók munkáiban az etnográfiai jelen nem a régmúltat, hanem a tegnapelttet jelenti. Információkat olyanoktól szerezték, akiknek testvére, nagyapja vagy más közeli rokona volt sámán, aki még gyógyított, jósolt és révült,

28

s akik közül ezért nem egyet meghurcoltak. A hetvenes évek hoztak változást (Alekszejenko 1981:90), azóta nyíltabb lett a szó és a publikálás a sámánokról.

Z. P. Szokolova, az obi-ugor népek ismert kutatója, aki, bár sokéves terepmunka áll mögötte, csak a hetvenes években kezdett foglalkozni távoli nyelvrokonaink samanizmusával. Az Ob és mellékfolyói menti osztják és vogul közösségek körében végezte kutatásait 1957 és 1973 között, kilenc expedíció során. A korábbi kutatók feljegyzései szerint az obi-ugorok sámanizmusa a XX. század harmincas éveiben már szinte csak nyomokban volt meg. Az  gyjtései viszont azt bizonyítják, hogy a sámánoknak az obi-ugorok körében több típusát ismerték: 1. a dobbal sámánizáló; 2. a zeneszerszámmal szellemeket hívó és 3. a jövjósló sámánt. Ezek között is megkülönböztettek ?nagy? és ?kicsi? sámánokat. Szemtanúkat idéz, akik még az ötvenes években is láttak mköd sámánokat, amint betegeket gyógyítottak, szül nknek segítettek, rénszarvast és lovat áldoztak a szent helyeken. Talált adatokat a sámánok különleges eszközeire, ruházatára, házdíszítéseire és halotti bábuira (Szokolova 1984).

S. I. Vajnštejn egyike azoknak, akik elsként írták le és publikálták találkozásaikat egy bels-ázsiai kis nép, a tuvai sámánjaival. Az ötvenes évektl kezdve, 1963-ban személyesen megfigyelhetett egy beteggyógyító sámánizálást, ahol a betegségokozó szellemek kizése állt a ceremónia középpontjában. Részletesen leírta az eksztázis menetét, a küzdelmet az ártó szellemekkel (Vajnštejn 1975).

Cs. M. Takszami, a szentpétervári Néprajzi Intézet szibériai osztályának vezetje az Amur mentén él gilják (vagy nyivh) népbl származik. F kutatási területe a távol-keleti kis népek szellemi kultúrájának a vizsgálata. Sárospataki eladása különösképpen azért volt érdekes, mert a legújabban megjelent szakirodalom adatait ismertet dolgozatából kiderül, hogy még napjainkban is élnek az si szokások és hiedelmek a távoli Szibéria, illetve Altaj-hegység lakóinak körében. Állatot áldoznak a hegyek szellemének, áldozati halmot emelnek az utak mentén, mert hisznek a természetet rz szellemlényekben. Tisztelik az erdk, a vizek, a vadak szellemeit. Példái közül érdemes megemlíteni, hogy a fákra aggatott rongyok, hajcsomók, mint áldozati tárgyak jellegzetes

29

vonásai a távoli szibériai népek hiedelemvilágának. Értheten máig a vadászattal kapcsolatos mágiák állnak e népek hiedelmeinek középpontjában (Takszami 1984). Példaként idéz napjainkból: egy jellemz történetet a hiedelmek erejérl a Szahalin szigetén él nyivhek nem voltak hajlandók megölni az állatkertbl kihozott medvét, hogy a filmezés kedvéért megörökítsék a rituális medveünnepet, mert a medve nem az  lakhelyükhöz tartozó erdkbl került ki, vagyis nem tartozott a lakóhely természeti és emberi nemzetségeihez.”

(Részlet Hoppál Mihály: A Sámánság újjászületése című könyvéből)

Ezt olvastad már?

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente: Hallucinációs módosult tudatállapotok

Móró Levente a tudatkutatás témájában írt friss doktori disszertációjának magyar nyelvű előadása, melynek címe: Hallucinációs módosult tudatállapotok