FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK!!! FONTOS!!!
Kezdőlap > Sámánizmus > Európa > Szamojéd sámánok (Baráthosi B. Benedek)
Szamojéd sámánok

Szamojéd sámánok (Baráthosi B. Benedek)

Szamojéd sámánok

Baráthosi Balogh Benedek: Szamojéd sámánok

Mint a sarki népekre legjellemzőbbről, a sámánkodásról beszélek legelőször. Rokon népeink közül talán egy sincs olyan, amelyiknek sámánkodását vagy ennek biztosan felismerhető nyomait ne láttam volna. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a ma élők közül én vagyok az, aki a legtöbb sámánaktust látta. A Csendes-óceántól az Atlantiig, minden sarkvidéki rokon népnél nagyjában ugyanazokat a szokásokat találjuk. Eltérések vannak, de az egy tőről fakadottságot mindenütt ki lehet mutatni. Ma még, amikor ezeket a sorokat leírom, igen kevés aránylag az, amit a szamojédok sámánkodásáról tudunk. A múlt században elpusztult Castrénen kívül csak itt-ott találunk csekély följegyzést, néhány szakember vagy alkalmi utazó tollából. Időrendben magam voltam második, aki a nyugaton lakó szamojédokhoz ment tanulmányútra. Mint régi, tapasztalt gyűjtő, rögtön in medias res ugorhattam s azt, amit Kai Donner hónapok fáradságával ért el és értett meg, én órák alatt elértem nyelvismeretem segélyével.

A szamojédok. talán mert legjobban el voltak zárva az oroszok keresztényes hatásától, sok tekintetben erősebben megőrizték ősi sámánkodó szokásaikat, mint a többi délre szakadt finnugorok. Ez azt jelenti, hogy náluk nemcsak több a sámán, hanem azt is, hogy mindenki hajlamosabb a sámánkodás elfogadására és űzésére. Annak a 17 sátoralja szamojéd népnek, akikkel érintkeztem, mind megvolt a maga bálványszánja s mindegyikben ott volt a sámándob és egyéb felszerelés. Apró sámánkodást, gyógyítást, egy-egy elveszett dolog hollétét minden sátorban meg tudnak mondani anélkül, hogy ehhez valamilyen nagyobb sámán meghívása vagy működése kívántatnék. Ezek az apróbb házi sámánok nem is részesülnek olyan tiszteletben és megbecsülésben, mint az úgynevezett nagyobb sámánok. Azon a néhány jeleneten, amit a szamojédoknál láttam, megfigyeltem, hogy a szamojéd sámán nem tanítgatja hallgatóságát, vagy annak egyes tagjait sámánsága művészetére. Minden egyes helyen azt láttam, hogy a jelenlévők a legnagyobb figyelemmel kísérték minden tettét és szavát, melyeket utána is mondottak. Egy alkalommal azt is láttam, hogy a gyermekek utánozták az éppen előbb látott sámánaktust. Minden jel arra mutatott, hogy a szamojéd sámán már öröklődő tehetségekkel születik s ehhez csak ellesi, eltanulja a családi vagy híresebb sámánok fogását.

Újabban egyre gyakrabban fölhangzó vád, hogy a szamojédoknál is a sámánok nagy része sarlatán, aki könnyebb megélhetése biztosításáért csap fel sámánnak. Hogy ilyen ne lenne, azt nem állíthatjuk, de hogy nagy részük nem ilyen, arról tapasztalati meggyőződésünk van. Minden fiatal sámán arra törekedik, hogy tekintélyre tegyen szert. Mivel csak sátornépe körül élhet, legelőször ezeket kell meggyőznie sámán voltáról. Pedig rendesen ez a legnehezebb, mert még a szamojédoknál sem próféta senki a maga „sátorában”. Ha a családjabelieket sikerült meggyőzni, akkor híre sátorról-sátorra jár s mindaddig emelkedik, amíg esetleg szerencsétlenül sikerült műveletek meg nem fosztják ettől.

Valamely egységes eljárást nehéz volna megállapítani arra, hogy hogyan lesz a közönséges szamojédból sámán. Mindegyik igyekszik valamiképpen bebizonyítani azt, hogy hivatottsága van erre a pályára. Rendesen azzal kezdik, hogy mindenféle bálványalakokat készítenek maguknak, amelyekkel beszélgetnek s amelyeknek parancsolgatnak. Azt hiszik, hogy azok a szellemek, amelyeket ez alakok ábrázolnak, ettől fogva engedelmes alattvalóik lesznek. E bálványalakok négylábúak, emlősök, sőt néha kígyó alakúak. Éppen ezért a sámánjelöltek, hogy megérthessék e bálványok és az általuk ábrázolt állatok nyelvét, rendesen megölnek egy-egy ilyen állatot, amelynek szívét kitépik és megeszik. Az ilyen áldozati állatot rendesen borókafenyőből készített tűzbe dobják. Ezt a tüzet a sámánjelölt, mialatt a borókabogyókat és rügyeket rágicsálja, többször átugrálja. Füstjéből és szagából be-beszív egy csomót s azt hiszi, hogy ezzel a füst könnyű szállását s a tűz egyéb erejét is hatalmába kerítette. A borókafenyő bogyókon kívül a sámánjelöltek gyakran esznek galócagombát, meg egyéb izgatószereket, melyek mind arra szolgálnak, hogy fogékonyabbá tegyék a szellemekkel való érintkezésre. A fiatal szamojédok között fölösen voltak olyanok, akik orosz módra nyírták a hajukat. Azok azonban, akik sámánkodással foglalkoztak, mind hosszú hajúak.

Egy fiatal szamojéd, akit a Ki folyónál találtunk, azt mondotta, hogy egész tudományát az édesanyjától tanulgatta el. Atyja ugyanis, akit hamar elveszített, a legnagyobb sámán volt az egész vidéken s mikor meghalt, minden varázsdolga és ereje az anyjára maradt, akitől aztán ő lassankint eltanulgatta. Azt is elbeszélte, hogy apja jó sámán volt és erős is, aki halálát egy rossz sámán huncutságának köszönheti, aki az oroszok kezébe szolgáltatta, ezek pedig mutogatni vitték idegen emberek közé, amiért aztán a szellemek megharagudtak rá s megölték. Anyja hiába akarta megmenteni, nem sikerült s minden hatalma csak annyira vitte, hogy a rossz sámánt azok a föllázadt szolgaszellemek, akiket ő rossz cselekedetekre kényszerített, halálra kínozták. Ugyanez a fíú beszélte, hogy voltak olyan nagy sámánok is, akik a halottakat fel tudták támasztani s akik tetszés szerinti alakot vehettek magukra. Repülhettek a levegőben, úszhattak a víz alatt vagy a tengerekben, leszállhattak a föld mélyébe, vagy fölemelkedhettek az égbe a felhők fölé, akár a gondolat sebességével szállhattak, ha valamely rossz dolognak a megakadályozásáról volt szó. Egész közléséből az domborodott ki, hogy a jó sámánok az erősek, akik csak jót cselekednek. Rosszat csak a gyönge sámánok csinálnak, mert ők másképpen nem tudják bebizonyítani erejüket.

A legnagyobb sámánok még azzal a tehetséggel is bírnak, hogy ellátnak napi járóföldekre s meghallják ugyanilyen távolságból a beszédet. Ez a képességük adta meg hatalmukat s okozta azt, hogy a régi időben igen sokszor törzsük vezetői, sőt békében, háborúban vezérei is voltak.

A régi elbeszélésekben számos olyan példát találunk, amely azt mondja, hogy a régi sámánok sebezhetetlenek voltak. Ha nyíllövés érte, kitépték a nyílvesszőt testükből, a sebhelyet megdörzsölték, mire az pár pillanat alatt begyógyult s akkor a kitépett nyílvesszővel biztosan ölték meg ellenfelüket. Ugyanígy a késvágás, sőt a lándzsaszúrás is pár pillanat alatt meggyógyult testükön, úgyhogy rendesen még a nyoma sem látszott. […]

Mindenesetre igen fontos, hogy a jó és erős sámánokat legyőzhetetlen, nagy erejű s csodatevő hatalommal bíró lényeknek festették, akik nemcsak hogy halhatatlanok, hanem más halottakat is fel tudnak éleszteni. Az ilyen nagy sámánok nem is pusztulnak el nyomorult földi betegségekben, hanem mikor megöregednek, szépen elalusznak, aztán mindenestől fölmennek a Holdba (a másik közlőm szerint a Napba) s ott élik tovább halál nélküli életüket azokkal a szellemekkel, akiktől hatalmukat kapták, s akik szintén itt tartózkodnak. Hogy a szamojéd beteggyógyító sámán nemcsak szuggesztióval dolgozik, annak saját magam voltam tanúja. Egy orosz 9-10 éves leánykát láttam, akinek combforgójában támadt tályogot egy sámánasszony felvágta s a gennytől megszabadította. Arról is beszéltek, hogy egyes nagy sámánok értettek a koponyalékeléshez, sőt a hastályog operálásához. Mivel a koponyalékelésről a turáni népeknél nagyon sok és igen különböző helyről és időből való biztos följegyzések vannak, nincsen miért kételkedjünk abban, hogy a szamojéd sámánok is értettek vagy részben talán értenek ma is ehhez. Vannak, amint említettük, asszonysámánok is s úgy látszik, a szamojédoknál nincs különbség asszony- és férfisámánok ereje és hatalma között.

A meghaltak lelkeit itt is a sámánok segítik át a túlvilági életbe, ami, mint említettük a Holdban, esetleg a Napban van. Az ide került lelkek egészségesen érkeznek meg, nem lesznek öregebbek, visszatér frissességük, jómódba kerülnek, jó ruháik lesznek és sem testi, sem lelki szenvedések nem bántják őket.

De csak a jó emberek juthatnak el erre a másik, szebb világra. A rossz emberek a rossz sámánokkal együtt kénytelenek itt maradni a földön. Arról is tud a hagyomány, hogy egy-egy váratlanul elhalt anya visszajött a másvilágról a földre, azt mondva, hogy inkább küzd itt a földi gondokkal, csakhogy fölnevelhesse a gyermekeit. A rossz sámánok szellemei a földön laknak, mocsarakban, lápokban s a vizek fenekén. Ezért az általuk megidézett szellemek nem madár vagy szárazföldi állat alakú lények, hanem lucskos, vízben élő csúszó-mászók.

Legyen a sámán akár jó, akár rossz, egymagában nincsen hatalma, mert ezt csak a neki segítő szellemek adják meg. Ezek teszik képessé csodákra s mindenféle gyógyításokra. Hatalmuk tehát abban áll, hogy a szellemekkel személyesen tudnak érintkezni. A jó sámán szellemei jók, a rosszé rosszak. Éppen olyan gonoszak lehetnek, mint az emberek s éppenúgy igyekeznek a rossz sámánok becsapni ezeket a szellemeket, mint ahogy a rossz ember becsapja ajót. […]

A szamojéd sámándob különbözik a keleti tunguzokétól. Rendesen kisebb s széles, kör alakú kávája van. Náluk is ez a sámánkodás egyik legfontosabb külső eszköze. Mint érdekességet jegyzem fel, hogy az a szamojéd, akitől a múzeumunkban lévő sámándobot megvettem, megfigyelésem szerint véletlenséget színlelve, szándékosan lépett rá a dob bőrére s azt keresztülszakította.

Az általam látott szamojéd sámándobok mindegyikének csak egyik oldala volt bőrrel bevonva, másik oldala pedig keresztben álló szíjjal, dróttal vagy fával volt ellátva, amely fogantyúként szolgál. Dobverőjük kutya-, szarvas- vagy nyúlbőrrel bevont pálcaféle volt. Az a csapat gyerek, amelyik a sámánosdit mímelte játékával, egy bőrdarabra felakasztott puskacsövet ütögetett egy másik vasdarabbal s az így keletkezett csengő hang nagyon tetszett mindnyájuknak.

A sámánviseletben bizonyos változások történtek. Legrégibb följegyzéseink arról értesítenek, hogy a sámánoknak a szamojédoknál is külön szertartáshoz való ruháik vannak. Az a följegyzés, hogy fehér koszorút raktak a fejükre, ma már beigazoltnak vehető, mert ez a fehér koszorú finoman vágott, gyaluforgácsszerű anyagból áll, s mai napig is használatban van. Arcukat ma már nem takargatják el, mint régen. A pétervári múzeumban van még néhány ilyen arctakaró. Egy részük vászonféle szövetből, a többi bőrből van. Mindegyiken latható néhány állatfog, sőt kisebb állat vagy hal alsó állkapcája is. A fejükre szarvasbőrből készült sapkát tesznek, melynek szélei rikító vörös vászonnal vannak beszegve. Ezenkívül egész csomó színes csík lóg le a sapkáról, körös-körül. Az arcnál lévő ilyen lelógók rövidek s Iegfeljebb állon alul érnek, a többiek azonban sokkal hosszabbak és tele vannak aggatva mindenféle fémlemezekkel, fémgombokkal, sőt fogós csontdarabokkal. Láttam olyant is, amelyen fából vagy csontból faragott, pléből kivágott vagy cinkből öntött apró alakok voltak felvarrva. Külön sámánruhát nem láttam, mert az egyik sámán által viselt, piros vászonnal szegett finom szarvasbőr ing testvérdarabját láttam egy fiatal szamojéd asszonyon. aki nem volt sámán. A sámánkészséget nem hajlandók eladni, mert babonásak, s azt hiszik. hogy szerencsétlenséget okoz. Ezért kell rendesen bepálinkáztatni, s a sáman szellemeinek is áldozni a gyűjtőnek ha egy-egy darabhoz akar jutni. […]

Tapasztalatból állítom, hogy a sámánok nagyobbik része intelligencia tekintetében nemcsak fölveszi a versenyt az ott lakó orosz pópákkal, hanem még fölül is múlja azokat. Tanult, sőt főiskolát végzett jakut és tunguz ismerőseim hangoztatták előttem, hogy az erőszakkal megkeresztelt egyszerű nép nem lett keresztény s nem is képes megérteni a kereszténység lényegét, éppen úgy, mint maga az idevetődött orosz nép, sokszor még a pópáját sem véve ki. Ezek a szegény emberek azt látják, hogy az orosz nép is szép házat épít istenei részére s ebbe belerakja azokat, aztán előttük imádkozik, nekik áldozatot hoz. Ezeket az istenképeket is éppen úgy ember csinálta, mint az ő bálványaikat, s ezek is éppen úgy jelképeznek valamilyen istent vagy erőt, mint az ő bálványnak csúfolt alakjaik. Minden orosz házban látja az úgynevezett szent sarkot, rajta a szentképekkel, előtte a gyertyával vagy méccsel s látja azt, hogy a kijövő, bemenő, lefekvő, felkelő, evő és ivó ember éppen úgy meghajlik s áldoz ezek előtt, mint ahogy ő szokta a saját isteneinek. Azt is látja, hogy az orosz az ő talizmánjait, mikor valami vállalkozásba fog, nyakára akasztja keresztje mellé, ki csodálná hát, ha az őslakó inkább ragaszkodik az ő amulettjeihez, amelyek az ő isteneit, jó vagy rossz szellemeit jelképezik, mint az oroszoknak előtte teljesen ismeretlen, Isten tudja milyen és melyik szentjéhez.

Bizony ezekből nemigen lehet az őslakók alacsonyabb rendűségét kikövetkeztetni, sőt igen sokszor éppen az ellenkező következtetésre jutnának. A kínai ember testileg gyöngébb, mint az európai, és mégis ő a régibb és magasabb kultúrájú emberfajta. De menjünk tovább az összehasonlítással. Ha a fehér ember a kínaival szemben azért tartja magát magasabb rendű fajtának, mert testi ereje nagyobb azénál, akkor viszont a néger fajta, amely még erősebb, követelhetné magának a faji legkiválóbbságot.

Szamojéd sámánokÁm térjünk vissza a szamojédokhoz. A lappoknál rámutattam arra, hogyha egy lapp ember bemegy a másik lapp sátrába, ott teljesen otthonosan találja magát s az ott talált élelmiszerekből minden kérdezés nélkül elvesz annyit, amennyi jólesik. Ha valamely szamojéd vagy akár állatja is bajba keveredik, rögtön segítségére siet mindenki, aki csak hírt kapott a segítség szükségéről. Így a felebaráti szeretetre nem kellett, hogy a kereszténység tanítsa meg őket, de a „lopj -ra a hódító orosz kultúrnép tanította meg őket. A pópa működése majdnem azonos a sámánokéval. Ha gyermek születik, a pópa ad neki nevet, a bennszülötteknél a névadásnál a sámán kér áldást a gyerekre. A halottat a pópa temeti el s mindenféle drágán megfizetett szertartással segíti lelkét az üdvösség felé. A bennszülöttek lelkét is a sámán segíti át a másvilági életre. Ha betegség volt a házban, a pópa nagy ceremóniákkal kifüstöli a betegségokozó szellemet s ezzel megtisztítja a lakást a gonosztól. A sámán ugyanezt cselekszi, majdnem hasonló ceremóniákkal. Tavasszal, mikor a hó felenged s a természet virulni kezd, a pópa megszenteli a földeket, a vetést, a vizeket, hogy bőven legyen hal bennük, s az erdőt, hogy bővelkedjék vaddal. A sámán ugyanezt teszi. Mikor a Bolony-tónál voltam a keleti tunguz sámánokkal, akik eredményes halászatot kértek a népük részére, ennek a 40 sámánnak bensőséges imája és áldozatai nagyobb hatással voltak rám, mint a habarovszki archimanditának fényes kíséretével végrehajtott vízszentelő ünneplése.
Egyetlen egy dolog van, ami itt a mi részünkre fordíthatná a mérleget, az, hogy nálunk ezek csak jelképes szokások és szertartások, míg a szibériai őslakóknál ezek nem jelképek, hanem egyenes áldozatos kívánságok. De hány van a Szibériában lakó 15 milliónyi oroszból olyan, aki szellemileg olyan magasan áll, hogy képes volna jelképnek látni azt, amit még a pópa is hittel vall igazságnak.
Ha az orosz beteg, ezeken a vidékeken nincsen orvos, akit magához hívasson. A pópa jön hát még a beteg állathoz is s ráolvasással meg imádsággal igyekezik a betegség meggyógyítására. Ha sikerüt,
bizonyára éppen olyan szuggesztív hatás alapján történhet, mint a sámán gyógyítása.

Hogy a szamojédoknál sem hiányzik egy tisztultabb istenfelfogás, arról majdnem minden komoly utazó megemlékezik. Ez a szellemi öreg isten, akinek akaratából lett a világ, szerintük is fönt lakik a legmagasabb egekben s olyan jó, hogy még áldozatot sem kíván. Maguk a sámánok is csak a legritkábban fordulnak hozzá imájukkal, rendszerint olyankor, mikor nem találják meg, hogy melyik jó vagy rossz szellem okozta az éppen fönnálló bajokat. Már említettük, hogy szamojéd felfogás szerint a rossz szellemek és lelkek a föld alatti és víz alatti sötét országban laknak. Minden háznak vagy sátornak megvannak a védőszellemei. Ezenkívül az egész községnek, illetve egy-egy nagycsaládnak vagy törzsnek is vannak külön istenei. Hitük szerint a világon különben minden dolognak megvan a maga lelke, amely össze van kötve az illető tárggyal s csak akkor lesz szabad, amikor ez elpusztul. Már említettük, hogy a levegőnek, a mezőnek s az erdőnek istenei jóindulatúak az ember iránt, és mindig készek bajában, gondjában megsegíteni. Ezek nem is igen kívánják a nagy áldozatokat. Bálványaiknak a száját bekenik hájjal, vagy elébe állítják az étel-italt s ennek illatával megelégszenek. Már a víznek, tengernek és mocsaraknak a szellemei nem jóindulatúak, sokszor elveszik az embertől a kész zsákmányt s még magát az embert is bajba sodorják. Mindezt azért, hogy nem kapták meg az általuk megkívánt sokszori és bőséges áldozatokat. A betegségek szellemei is mindenütt ott leselkednek s váratlanul törnek az emberekre. Ezek az alvilág szellemeivel vannak összeköttetésben, s ha az ember nem tudja őket megbékíteni vagy megijeszteni, eltépik az ember életfonalát. Éppen az életfonala miatt nem lehet az ember örökéletű. A régi kornak nagy hősei voltak csak hosszú életűek, mert ezek olyan hatalmasak, erősek vagy ravaszok voltak, hogy nem merték a szellemek eltépni az életfonalukat.

Érdekes hogy a szamojédoknál általánosan ismert egy majdnem korlátlan hatalmú
földi isten, aki a földön mindenkinek parancsol. Hatalmát az égi Nagyistentől kapta s ez a földön korlátlan. Ennek a földi főistennek valamelyes rokonsági leszármazói az egyes törzsek külön istenei. Ezeket a törzsi isteneket igen sokszor állatalakúaknak képzelik, ami bizonyos totemisztikus felfogást mutat. Még Castrén jegyezte föl, hogy a szamojéd hit szerint az embereknek külön lelke és külön szelleme van. A szellem az emberi életnek a képviselője, a lélek pedig maga az egyéniség. Castrón a másvilági életben való hitükről is kérdezősködött. Egy szamojéd ezt felelte neki: „Mint a kutya, porrá lesz, ahol fekszik s elrothad, ahol rothad.” Mikor azt kérdezte tőle, hogy hát a lélek nem él tovább a test halála után? Azt mondta ez a szamojéd: „Eregyj, próbáld meg, majd megtudod. A hajómon magammal vitt szamojédom még tudott a túlvilágról s az ottani életről. Azt mondta, hogy nehéz oda eljutni, mert sok folyón, mocsáron, hegyen kell átkapaszkodni, de ha az ember aztán odaérkezett, akkor jó élete lesz, mert mindig foghat halat, ha halász, s mindig lőhet vadat, ha vadász. Akik már ott vannak, jól élnek s várják a földön maradt családtagjaikat is, mert hiszen ott minden családnak megvan a maga külön halászó-vadászó területe. Ugyanez a szamojéd azt is mondotta, hogy a kísérteteket, amelyek olyanok, mint az ember árnyéka, az oroszok hozták magukkal, hogy a szamojédokat kínozhassák velük. A törzsi istenek azonban úgy elvették a kísértetek hatalmát, hogy ezek nappal nem árthatnak semmit, s éjjel is inkább csak ijesztgetni tudnak. [..]

Megjelent: Kisebb finn-ugor véreink. Budapest, 1931. 114-128.

Ezt olvastad már?

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro - Eindbazen riportja Gino Renzo Cocchella Frisancho-val

Sámánizmus világa, gyógyító és tanító növények, icaro

Gino Renzo Cocchella Frisancho (perui sámán) az úgynevezett növényi gyógyszerekkel dolgozik, szakértelemmel rendelkezik a sámánizmus és a tudat területén.